A túszod vagyok

Fordulópont

Azon agyaltam, hogy mit lehetne válaszolni Jessicának. Félek, hogy kifutok az időből. Nagyon szeretnék véget vetni ennek az egésznek, ám legkevésbé sem látom a végét. Adam előkapta a telefonját, rövid ideig szuggerálta a kijelzőjét, majd írni kezdett. Lunát simogattam a kanapén ülve, amikor is határozottan felém fordult.

– Oké, megírtam a kis bemutatkozó szövegemet. Teljesen véletlenül elhintettem a karrieremet is.

– Erre tuti lecsap majd.

– Én is ebben bízok – sóhajtott fel türelmetlenül. – Akartam kérdezni már... Tudom, hogy valószínűleg gondolni sem akarsz a bulikra, viszont holnap lenne egy koncertünk a belvárosban. Nekem nyilván ott kell lennem – nevette el magát. – Mi lenne, ha eljönnél, mint civil? A koncert után találkoznánk a kocsimnál és hazajönnénk. Természetesen jegyet szerzek neked.

– Nem kockázatos ez számodra?

– Miért lenne? Az unokahúgom vagy – nevette el a megjegyzést, mire én is elmosolyodtam. – Csak a megbeszéltek alapján, ne kezdj el beszélgetni a srácokkal a meet and greet-en. Ők tudnak rólam mindent, tudják, hogy nincs unokahúgom, és amíg nincsenek elrendezve a bukatók, nem szeretném őket belevonni az ügybe.

– Megértem – bólintottam helyeslően. – Elfogadom a meghívást! Biztos jót fog tenni egy kis kikapcsolódás.

– Örülök, hogy nem mondtál nemet! Természetesen elviszlek majd. Ha pedig olyan szituáció lenne, akkor van fedőszövegünk.

– Lunát egyedül hagyjuk holnap?

– Teszünk ki neki elég tápot és vizet. Nem sokat kell majd egyedül legyen – bólintottam, hogy igaza van, így pedig nem volt több kérdésem. – Holnap elmegyek majd színpadi hangpróbára, hazajövök érted, és majd együtt megyünk vissza – tisztázta le a holnapi nap tervét, ami ellen nem volt kifogásom.

Az ajándék merch pólóba bújtam, alulra pedig szaggatott, fekete farmert húztam. Kifáradva rontott be a házba, mintha csak hazáig futott volna, rám pedig a frászt hozta. Hirtelen azt hittem betörtek hozzá.

– Megijesztettél – kaptam a kezemmel a mellkasomhoz.

– Bocsi! Készen vagy? – kapta el a tekintetemet, mire szinte lefagyott a méregetése közben. – Azta... Csinos vagy! – dicsért meg mosolyogva.

– Köszönöm! – viszonoztam a mosolyát.

– Rohannunk kell, gyere! – fogta meg a kezemet, majd kifelé húzott maga után. – Lunának ugye van kitéve kaja?

– Persze, elintéztem mindent.

– Köszönöm Ellie! – terelt a kocsijába, mire én be is ültem az anyósülésre, amíg ő kulcsra zárta az ajtót.

Amint beült mellém, megéreztem friss, férfias illatát. Legszívesebben a karjai közé bújtam volna, hogy körbe vegyem magamat ezzel a csodás illattal, miközben még meg is nyugtat az ölelése. Azt láttam rajta, hogy izgul, vagyis inkább ideges az este miatt. Fogalmam sincs mikor léptek fel utoljára, hogy ennyire stresszel rajta, pedig semmi oka nincs rá. Csodálatos lesz, mint mindig.

– Izgulsz? – tettem fel ezt a hülye kérdést.

– Egy kicsit, hogy ne bukjunk le senki előtt. Ja tényleg, ott a jegy a kesztyűtartóban. Vedd ki nyugodtan! – biccentett fejével a szóbanforgó kesztyűtartó felé, mire én cselekedtem is, majd pár másodperc után a kezemben szorongattam a jegyet. Amint leparkoltunk, felém fordította a fejét. – Most van fél nyolc. Nyolckor kezdünk, és másfél órás buli lesz. Arra még számoljunk egy órát, tehát nagyjából tizenegykor elindulhatunk haza. Találkozzunk itt a kocsinál tíz negyvenötkor. Ha nem vagyok itt egészkor sem, akkor hívj, rendben?