A túszod vagyok

Minta apa

Valaki elém lépett, ezzel elrejtve szemeim elől a megtört srácot. Az elém került férfinek erős parfüm illata volt. Rég nem éreztem már ezt a jellegzetes illatot, és nem is voltam benne biztos, hogy valaha szeretném újra érezni ezt az aromát, ami abban a pillanatban az orromba férkőzött. Felvezettem tekintetemet elegáns öltözetén, majd megállapodtam az arcán. Az apám állt mellettem felém magasodva, zsebre rakott kézzel, akit már fél éve nem láttam, és aki miatt annyi napot nyomozással töltöttem.

– Mégis, hogy gondoltad ezt? – kérdezte higgadtan, de a feszültség csak úgy áradt belőle. Úgy látszik az összes embere, aki alkalmazza ezt a módszert, tőle tanulhatta.

– Adam... – nyögtem ki a nevét erőtlenül – Beszélnem kell vele... – kezdtem el felemelkedni a hordágyról ülőhelyzetbe, mire Charlie jött oda hozzánk.

– Dőlj le Ellie! Ne erőltesd meg magad! – igazított vissza oldalfekvésbe, miközben kedvesen beszélt hozzám.

– Beszélnem kell vele...

– Talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom rá.

– Ki maga? – vonta kérdőre ingerülten apám a nyomozót.

– Charlie Williams, magánnyomozó! – nyújtotta apám felé a kezét, hogy bemutatkozzon neki.

– Matthew Blake! Honnan ismeri a lányomat?

– Ezt azt hiszem önöknek kell tisztázniuk. Beszélek Adammel – közölte velem a szemembe nézve, majd távolodni kezdett tőlem, hozzá pedig közeledni.

– Azzal a patkánnyal akarsz beszélni? Fegyvert fogott rád!

– Az a patkány mentette meg Elliet – felelt Trevor apámnak.

– Na és ez ki a tököm? – kérdezte tőlem apám dühösen.

– Tiszteletem önnek is! Trevor Miller, ex rendőr! Mi kutattunk maga után, mert Ellie el volt keseredve, amikor eltűnt az édesanyja.

– Anya... Hol van? – néztem Trevorra válaszra várva.

– Kórházba szállították, mert kiszáradt, és téged is beszállítanak hamarosan, mert össze kell varrni a sebedet. Adamet én viszem be, kell neki egy alapos beszélgetés egy pszichológussal.

– Mi a faszért tartott a lányom fejéhez fegyvert az a féreg? – mutogatott maga mögé Adamre az apám, miközben megemelt hangerővel faggatta Trevort a történtekről.

– Ne beszéljen így róla! Mindent Elaine biztonságáért tett.

– A biztonságáért? Belevágott a karjába! – kiáltotta el magát, miközben a karomra mutogatott.

– Igen... Erről még nem sikerült vele beszélni. Amint látja, megtörte őt az eset. Mióta kijöttek a csarnokból abba sem hagyta a sírást és az önmarcangolást.

– Ez a minimum azután, amit a lányommal tett.

– Mit tett? Miatta van életben. Igen, elborult az esze, amikor besétált utána a fegyverrel, de érte tette – mutatott rám ennél a pontnál.

– Érte tette volna, hogy megöli? Gratulálok!

– Látom nem érti. Szerelmes Elliebe, és gyanítom improvizálni kezdett, hogy minél hamarabb kimentse őt onnan – hogy tessék? Szerelmes belém? Be kell vallanom, hogy rettegtem tőle odabent, attól a ponttól kezdve, mikor kibiztosította a fegyvert. Nem voltam biztos a szándékaiban. Kételkedtem benne, de amikor megláttam, hogy az aszfalton ülve, felhúzott térdekkel zokog, már tudtam, hogy értem tette, legalábbis szeretném ezt hinni.