Szerelem a tengeren I. (Norrington ff.)

XXIII. Fejezet

A minapi fenyegetéseimből végülis semmi sem lett, mivel egész délelőtt babáztam és mert rövidesen el is felejtettem a nagy szórakoztatásban. A kislánnyal megpróbáltam kalózotsat játszani (persze nem igazi karddal), de neki ebből csak az "Arr" meg "Aye" felkiáltások maradtak meg, ami nagyon viccesen hangzott a pici szájából, így aznap délután lelkesen meséltem Norr...khm...akarom mondani, Jamesnek, hogy miket sikerült tanítanom neki.

– Ráadásul az "r"-betűt még nem is tudta rendesen kimondani, így amikor azt mondja "Arr", akkor az r betű helyére J került – mondtam épp nevetve.

– Na és hogy halad a rendes beszéddel? – kérdezte James.

– Jó ég James, komolyan elvárja egy szegény pár hónapos babától, hogy perfektül beszéljen? – kérdeztem vissza oldalra döntve a fejem.

– Nem, persze, hogy nem... – kezdte a kapitány amire én csak mosolyogva legyintettem.

***

A nap a későbbiekben a szokásos módon zajlott le, azonban este szokásomtól eltérően valahogy nem jött álom a szememre. Nem tudtam mi lehet ennek az oka, de ahogy észre vettem, a kislány is valamiért csak forgolódott mellettem. Csukott szemmel próbáltam legalább a kicsinek imitálni az alvást, hátha követi a példámat, de úgy tűnik átlátott a szitán mert egyszer csak azt érzékeltem, hogy egy apró kéz megkocogtatja a vállamat. Kinyitottam a szemem és a kislányra pillantottam.

– Te sem tudsz aludni mi? – kérdeztem. A baba nem szólt semmit csak mikor felültem, az apró kezeit panaszos gügyögés mellett felém nyújtotta, jelezve hogy vegyem fel. Eleget téve ennek a kérésének ringatni kezdtem, majd kicsivel később úgy döntöttem improvizálok, és mellé csendben dúdolni kezdtem egy kedvenc dalomat.

Írói szemszög:

Eközben az ajtó túlsó oldalán épp Elizabeth sétált el eredetileg a kabinjába tartva, mikor meghallotta a baba nyűgös hangját.

Elsőre azt hitte valami gond van, hisz már nem először fordult elő, hogy éjszaka is bajok voltak. Egyszer például mikor Elena volt a felelős a gyermekért sokáig más sem hallatszott a szobából mint baba sírás, azonban mikor Elizabeth felkelt segíteni, az ágyon találta mindkettőjüket amint a lány piros könyvébe rajzolgatnak valami furcsa tapintású, pergamenre emlékeztető papíroson. Elena lerajzolta a testvéreit és midkettőnek a nevét is alá írta. A kislány azonban egy egészen megdöbbentő alkotást készített. Ugyanis a rajzon három ember volt rajta: Elena, Elizabeth és ő maga.

– Na ezt megtartjuk – mondta volt Elena lelkesen, és betette a könyvébe valamit alá firkantva. Vagy például az az eset sem volt semmi mikor napközben maga Elizabeth bóbiskolt el felvigyázás alatt és pár perccel később, mikoris Elena váratlanul betoppant már csak azt látták ahogy a gyerek az asztalon térdel diadalittasan.

Bár ezek az esetek mind eltörpültek amellett az incidens mellett amikor Elizabeth kivitte levegőzni a picit és épp azt figyelték, hogyan lendül le Elena egy kötélen, majd érkezik a földre, aztán rá egy héttel mikor Elena volt a soros, a kislány tapsikolva nézte végig, hogy egy matróz a lányhoz hasonló mutaványt végzi el, majd mikor a kötél szabaddá vált, sikerült elkapnia. Akkor a baba a fel emelkedett és Elena, valamint az akkor odaért Elizabeth már csak arra lettek figyelmesek, hogy közvetlenül mellettük libeg el az apróság mosolyogva integetve.