Szerelem a tengeren I. (Norrington ff.)

XXXI. Fejezet

Épségben megérkeztünk a hajóhoz, de bennem megváltozott valami. Noha senki sem vette észre hisz mindenki a maga problémájával volt elfoglalva. Ürességet éreztem belül. Éreztem, hogy a hajón és a legénységben enyhén meg fog váltzoni a levegő. Új szakasz kezdődött el és a java még hátra volt. Nem engedhettem meg magamnak, hogy most utat engedjek a James okozta hiányoknak és azok fájdalmainak, ehelyett igyekeztem koncentrálni arra mit tegyek akkor ha a Kraken lesújt ránk. És, hogy Janet miképpen fogom tudni megvédeni ha közben minden szabad kézre szükség lesz.
Ahogy odaértünk a hajó oldalához, Jack még csak a kötél létrára sem lépett fel, már kiadta az utasítást, hogy amilyen gyorsan csak lehet húzzuk el a csíkot.

- Hol van Jane? -fordultam azonnal Gibbshez ahogy felértem. Az első tiszt erre a kérdésre egy kicsit zavartan válaszolt.

- Öhm nyűgösnek tűnt a kicsi, így hát gondoltuk letesszük aludni.

- És vigyáz rá valaki?

- Nos, egy ideig ügyeltünk rá, de aztán jobbnak láttuk hagyni őt...- de még be sem fejezte a mondatát, már rohantam is a szobámba.

- Tudtam, hogy nem lett volna szabad rájuk bíznom, hisz még annyit sem tudnak hogyan kell tisztába tenni egy gyereket!- gondoltam és mérges voltam magamra amiért ilyen könnyelműen rábíztam Gibbsékre, de mikor nem túl halkan berontottam a lakosztályomba, legnagyobb megkönnyebbülésemre Jane békésen szuszogott addig míg a belépőmmel fel nem ébresztettem. Rögtön kipattantak a szemei de amint meglátott engem mosolyogva kezdett el gügyögni.

- Aja!- én a megszólításra oda mentem és boldogan emeltem fel az ágyamról, hogy egy szoros ölelésbe húzzam. Magamnak sem mertem volna bevallani de a megszólításon enyhén meghatódtam. Mikor ismét a szemébe néztem csak megfogta a vállamat és ez úgy hatott mintha azt mondta volna: James elment, de én soha nem hagylak cserben. És ez nagyon jól esett. Visszasiettem a fedélzetre, ezúttal már Jannel a karomban és oda léptem Elizabeththez, aki még mindig aggódva ült az ájult Will mellett aki (bár ezt nem tudta) Jack jóvoltából került ilyen állapotba.
- Minden rendben lesz, ne aggódj.- tettem a vállára a kezemet megnyugtatóan. Elizabeth csak fáradtan elmosolyodott és látszólag könnyítettem egy kicsit a lelkén. Ebben a pillanatban jelent meg Jack is a hajó fedélzetén.

- Elárulnád miért kellett Willt kupánvágnod? Úgy kidőlt mint egy fa!- vontam kérdőre mikor beértem.

- Miért kérdezed, ha egyszer úgyis tudod rá a választ?- kérdezett vissza Jack nem törődve azzal, hogy a sarkában vagyok
- Honnan tudod, hogy tudtam róla?- kérdeztem vissza felvont szemöldökkel megtorpanva.
- Hát nem tudtad?- fordut vissza Jack kérdőn.
- Dehogynem, de ez még nem azt jelenti, hogy Calypso vagyok aki mindent tud kalendárium szerűen.-vágtam vissza csípősen.
- Útban volt.-vont vállat Jack.
- Hogyne, én meg a feleséged vagyok.- mondtam komolyan bólogatva.
- Szóval végre észhez tértél?- kérdezte Jack elvigyorodva, mire részesítettem egy feleséges pofonban. Jane felkuncogott, mintha tudta volna, hogy miről folyik a szó.

- Látod, még Jane is nevetségesnek tartja az ötletet.- mutattam rá aminek hatására Jack magában morogva (,,Nő mindkettő") masírozott el a karjában az üveg földel ami az ideérkezésünk óta úgy hozzá ragadt mint kalózok a palacsintához. És akkor még csak nem is túloztam! Idő közben Willnek is sikerült kilábalnia az ájultság mezejéről így rögtön odamentem hozzá.
- Hé pajti minden oké? Rendesen beverted a fejed.

- Jól vagyok, köszönöm...de mi lett a ládával?- fordult Elizához, mert hát mi is lett volna fontosabb a ládánál?

- Norrington elcsalta őket vele.- válaszolt Eliza és egy kicsi sajnálatot azért kihallottam a hangjából. Majd rögtön hozzám is fordult, megfogva a kezemet.- Nagyon sajnálom Elena...- a gondolatra a sírás kezdte el folytogatni a torkomat, de erőt vettem magamon és sikerült ki préselnem egy ,,Ennek így kellett lennie"-t majd kicsit elhátráltam tőlük. Most ez volt akkor a legkisebb problémám amit nem abban a környezetben és helyzetben szándékoztam megvitatni. A látóhatárt kezdtem el kémlelni, és nem ok nélkül. A szemem sarkából figyeltem Jack útját a hajón ami már önmagában is különös látványt nyújtott kezében az üveg földdel, az ideges, ide-oda járó tekintetével és Gibbsel a nyomában. Közben akarva akaratlanul is fel mentem kormányhoz és mivel Jack is erre tartott így kristály tisztán hallottam Gibbs utolsó szavait.