Szerelem a tengeren I. (Norrington ff.)

XXXVIII. Fejezet

Elena szemszöge:

Elszántan trappoltam Elizabetht-hez aki az utóbbi időben feltűnően kerülni kezdett és szabadidejét is egyedül élvezte ki mostanában. Csak olyankor szólt ha feltétlenül szügséges volt. Az igazat megvalva a Willnek adott szavamtól eltekintve is szerettem volna már korábban sort keríteni erre a beszélgetésre, de addig vagy nem volt rá idő vagy jó alkalom. Most viszont elhatároztam, hogy ha törik ha szakad, de Eliza most nem ússza meg. A pincében akadtam rá végülis. Szokásához híven most is került mindenkit viszont mikor meghallotta elszánt lépteimet rögvest felém fordult.

- Elena...mi a baj? - kérdezte amint elé értem.

- Nekem semmi. Te neked mi bajod? - kérdeztem vissza minden kertelés nélkül, majd lopva ellenőrizzem itt is megeshet-e az a kis beszélgetés négyszemközt anélkül, hogy lehallgatnának bennünket.

- Ne is próbálj előttem titkolózni Elizabeth, te is tudod nagyon jól, hogy tudom mit tettél. - folytattam ellentmondást nem tűrően. Eliza szólásra nyitotta a száját, de rögtön be is csukta. Egy pillanatra maga elé meredt majd kisvártatva megszólalt.

- Ez az én saram. - felelte végül hűvösen, de ez engem nem hatott meg.

- Tiéd vagy sem, nem helyes ahogy cselekszel! Ha mást nem hát Willnek elmondhatnád! - szóltam bosszankodva. Csönd.

- Mitől félsz? - kérdeztem aztán egy fokkal kedvesebben mellé gugolva, hogy a szemébe nézhessek. Elizabeth viszont épp az ellenkezőjét akarta.

- Én csak jót akarok neked Elizabet. - folytattam jóval halkabban. - De ha nem vagy őszinte hozzám, akkor nem tudok segíteni rajtad.

 Barátnőm nem szólt semmit, csak elhúzódott tőlem. Fájt, hogy pont most képes tőlem elfordulni de egy percig se gondoljátok, hogy ennél a pontnál fel is adtam.

- Meg fogod bánni ezt, de nagyon. - mondtam komolyan megcsóválva a fejemet. Erre már barátnőm is dühösen felpattant.

- Nem volt más választásom! Ha nem hagyom ott akkor Jones és a Kraken tovább üldözött volna bennünket, ki tudja meddig! Gondolj bele: kockáztatnám a többiek életét egy kalóz kapitányért, aki képes a saját barátait is lelkiismeret nélkül odavetni a gonosznak, ha cserébe szabad lesz? És ezt mondjam el Willnek? Soha nem fog megbocsáltani nekem, ha megtudja! Ráadásul ha ez az egész kitudódik számíthatok a következményekre! Így is rosszul érzem magam emiatt, azt hittem legalább te megkímélsz attól, hogy a szememre hányod a vétkeimet és támogatsz ha már tudod mit tettem! - kiabálta Eliza és mielőtt még bármit is vissza felelhettem volna sarkon fordult, feltépte az általam korábban elreteszelt feljárót és elrohant.

 Tudtam, hogy ezek a szavak már nagyon régen nyomták a szívét. Az utolsó mondata viszont betalált. Segítő szándékkal álltam elé és mindössze csak annyit szerettem volna elérni, hogy át veszek egy kicsit a terhéből ha már annyit magára vállalt, valamint segítek abban, hogy ne érezze magát hibásnak azért amit tett. Ez viszont csak a megnyílás útján keresztül működött volna, amit Elizabeth saját akaratából megtagadott. Így nem hogy segítettem rajta, csak még inkább rontottam a helyzeten. 

Pár percig még ott álltam szobor ként és az sem enyhített túlságosan a tényálláson, hogy Jane apró kezét együttérzően az enyémre helyezte Elizabeth távozását követően. Fájt, hogy képes volt a legjobb barátnőm így ellökni magától hirtelen. Most át tudtam érezni milyen lehetett ez fordítva amikor olyan dolog miatt vesztem én vele össze ami nem az ő hibája volt. Végül szomorúan sóhajtottam és úgy döntöttem inkább nem erőltetem többet a dolgot. Azt viszont be kellett látnom, hogy valahol igaza volt Elizabethnek. Tényleg lehet, hogy nem kellett volna így falhoz állítanom, hanem ott lehettem volna neki és támaszt nyújthattam volna enélkül is...De azzal nem segítettem volna semmin.