Életem hangsora

23. rész

Visszaérve a szállásra nem volt más dolgom, mint pihenni. És másra se vágytam volna jobban, viszont mégsem tudtam lehunyni a szemem. Csak bámultam a plafont az ágyon fekve, és hiába akartam elterelni a gondolataimat olyanokkal, hogy vajon mit csinálnak most a barátaim, vagy hogy miről fog szólni a film amiben főszerepet kapok, mindig ugyanoda lyukadtam ki. Logan és a csók. És egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből, még ha másra is koncentráltam, akkor se, mintha ott lebegett volna körülöttem a levegőben amit beszívtam, és nem tűnt el, hiába nyitottam ki az ablakot, hogy az esti friss levegő bejöjjön, és felcserélje...ezt. De nyilván nem várhatok csodát egy kis langyos nyári fuvallattól.
Logan és én a forgatás után külön autóba ültünk, aminek nem örültem, mert jó lett volna vele beszélgetni, látva hogy őt is mennyire kínosan érintette a csók. Viszont miután visszaértünk nem láttam, és azóta sem. Az igaz hogy mellettem van a szobája, de nem akarom zavarni. Lehet fel kell dolgozni az információkat, ahogy nekem is.
Ahogy ismét a csókra gondoltam, összeszorult a gyomrom és émelyegni kezdtem. Belefúrtam a fejem a párnába. Nem kéne többet erre gondolnom.

Logan lefröcsköl, majd én is őt. Egymást kergetve pancsolunk a vízben, a dzsungelben, távol mindentől és mindenkitől, messze a fotósoktól és hollywood elvárásaitól. Nézem ahogy az izmai megfeszülnek, ahogy közelebb úszik hozzám, majd előttem terem. A hajamat kezdi el csavargatni, közben a tekintetem megakad a csodás ajkain. És nem ér hozzám. Miért nem ér már hozzám? Ahogy ezt gondolom, közelebb húzódik, én pedig várom hogy megcsókoljon, és erre... Mi ez a zaj? Minden rázkódni kezd. A folyó hirtelen megnyílik alattunk, az ár pedig magával ragad, el Logantől, én pedig lezuhanok egy vízesésen, és...
-Au, basszus!-dörzsölöm meg a könyököm.
Pislogok párat mire realizálom, hogy a földön fekszek. A takaró félig alattam, félig az ágyon. Több mint valószínű, hogy leeshettem álmomban.
-Ó, az álmom...-suttogom magam elé, de mielőtt nagyon elgondolkoznék, összerezzenek.
-Holly, nyisd már ki, az ég szerelmére!-kiált a folyosóról Kevin, és ütni kezdi az ajtót. Ez az a hang!
-Szóval így állunk!-nyitom ki mérgesen az ajtót, Kevin szeme pedig elkerekedik.
-Pardon?
-Miattad estem le az ágyról! Te szakítottad félbe az álmom, amiben én és...nem érdekes. Nem lehet finomabban kopogni? Vagy felhívni?-mutogatok rá mérgesen.
-De sajnálom, Csipkerózsika! Azt ugye tudod, hogy fél órája lent kéne lenned, indulásra készen?-tette csípőre a kezét.
-Már ennyi az idő?-tátottam el a számat.-De még nem is szólt az ébresztőm.
-Az ébresztőd, amit valószínűleg átaludtál. Ahogy azt is, hogy hívtalak. Legalább hatszor.
-Basszus...
-Hát igen, basszus, de azért álljon csak feljebb neked. Már az is eszembe volt hogy csinálok egy tűzriadót, hátha arra méltóztatsz felkelni. Most pedig siess, mert George ki fog akadni. Van rá egy perced.
-Egy perc?-nézek elkeseredetteb az ajtó mellett lévő tükörbe.
-Egy és fél. Maximum. Siess-csukta be magára az ajtót.
Nagyszerű.

A nap borzasztóan unalmasan telt. Ha lehet egyáltalán azt mondani, hogy telt, mert én ezt egyáltalán nem éreztem. Komolyan mondom, amíg szünet alatt a sátorban ültem, csak 5 perc telt el az óra szerint, de egy csiga háromszor is elment mellettem. Esküszöm! Bár Logan is a helyszínen volt, nem együtt érkeztünk, és mivel a mai nap a külön részeinket forgattuk, felváltva voltunk porondon. A köztes pár percekben pedig hiába akartam lecsapni rá, mire keresni kezdtem volna már valamelyik sátorban volt, nekem pedig összpontosítanom kellett a mutatványokra, ami alatt a homokban való sétálást értem. Végül úgy döntöttem, küldök neki egy üzenetet. Sokáig gondolkoztan, egészen 3 jelenetnyi időt, de végül az egyszerűséget választottam.
Holly: "Alig beszéltünk még ma. Nem iszunk meg valamit a büfében?"
A büfé alatt természetesen az egyik felállított sátrat értettem, onnan láttam pár embert kisétálni egy-egy szendviccsel vagy üdítővel. A válasz hamar, fél óra múlva meg is érkezett.
Logan: "Most nem tudok"
Logan: "Bocs"

Egész este forgolódtam. Csak pár percekre tudtam lecsukni a szemem, legalább is úgy tűnt, és körülbelül annyira is volt pihentető az éjszakám. Az utolsó forgatás napja borzalmas volt. Én egész nap Logant keresten a tekintetemmel, bár miután úgy lerázott üzenetben, kicsit megsértődtem. Tíz percre... Sajnos sokkal jobban idegesített a sértettségemnél az, hogy Logan vajon miért ilyen távolságtartó velem. Végül betudtam annak, hogy nagyon koncentrál a szerepére. Igaz, ez nem rá vall, de lehet most...most nagyon koncentrál.
Tehát, a gondolataim Logan körül forogtak, illetve a dalom körül. A Diamond feelings, amihez a klippet forgatjuk. Már majdnem elsírtam magam elkeseredettségemben, hogy nem tudom se a dalt, se Logant kiverni a fejemből, amikor jelzett az ébresztőm. Máris hajbali öt lenne? Úgy tűnik igen. Ez az éjszaka nem volt valami tartalmas. És ahogy az ágyról felkászálódva a tükörbe nézek, ezt a tényt az arcom is igazolja. Mint aki barlangból mászott elő. Egy év után. Sminklemosó nélkül.
Gyorsan felkaptam egy nyári ruhát, majd kimemtem az erkélyre egy kis friss levegőért, bár hamar visszaszaladtam. Nem volt hideg, de a nap még a felhők mögött volt, és a kialvatlanság miatt a kelletténél jobban fáztam, ezért magamra kaptam a pulcsit, amit a biztonség kedvéért becsomagoltam.
Nyilván az elkenődött sminket végül lemostam az arcomról, de úgy döntöttem, hogy a fejem többi problémáját most mellőzöm megoldani, ma már csak a hazaút vár rám.
Körülnéztem a szobában. Ugyanúgy nézett ki, mint mikor ide beléptem, három napja. Nem is nosztalgiáztam tovább, kiléptem inkább a folyosóra. Az ajtót egyidejűleg csapta be velem valaki, pár méterrel odébb. Logan félmosollyal intett nekem, miközben kulcsát a zsebébe csúsztatta, majd lazán felém indult.
-Mostmár mosolyt is kapok? Milyen nagylelkű!-fontam össze a karom. A hangom a kelleténél csípősebb volt, pedig azt terveztem el, hogy amint lesz alkalmam beszélni Logannel, kedves leszek. Viszont a vigyorát látva felment bennem a pumpa. Én forogjam át az egész éjszakát, és nézzek ki úgy reggelre mint egy hulla, miközben ő itt mosolyoghat jobbra balra, hajnalok hajnalán ráadásul.
-Bal lábbal keltünk?-nevet Logan, majd köszönés képpen gyorsan átkarolt. Nem viszonoztam.
Nyoma sincs a tegnapi hidegségének.
-Szerintem erre nem kell válaszolnom. És te? Meguntad már, hogy egész nap ignorálsz, majd mint aki jól végezte dolgát, két rövid üzenetben lerázol?-indultam el a lift felé a szemrehányó megjegyzésem után.
Logan egy ideig ott állt, szó nélkül, én pedig nem néztem vissza rá. Akkor indult meg, amikor beléptem a liftbe. Az ajtó épp becsukódott volna, amikor odaért, megakadályozta a kezével, majd beállt mellém. Pár borzalmasan hosszú másodperc után megszólalt.
-Sajnálom...tudod, fáradt voltam, és sokat gondolkoztam ezen a filmes szerepen is. Teljesen leszívta az energiámat, jobbnak láttam ha inkább magamban vagyok-magyarázta.
Ránéztem, de nem tudtam kiolvasni semmit sem az arckifejezéséből. Tegnap nem láttam rajta, hogy bármi baja lenne, kivéve persze engem, de oké, ma beérem ennyivel. Kár lenne tovább problémáznom ezen.
-Értem. Hát, megesik-bólintottam.-És miért gondolkozol a filmen?-kapom fel a fejem hirtelen.-Nem vállalod?
-Tudod, számos oka van, de nem lényeg. Végül vállalom. Csak nem lesz olyan szörnyű veled forgatni-kuncogott furán.
-Akkor...örülök. Mármint, hogy vállalod. Én mindenképpen, Kevin szerint is órási lehetőség, meg hát imádom Warren filmjeit-mosolygok. Logan pedig egyetértően bólint.