Transfer Student[WinRina]

2

Karina Pov:

Reggel úgy keltem fel, hogy mindenképp megpróbálok beszélni Soyounggal, bármi is legyen. Nem akarom elveszíteni, mivel szeretem őt és megakarom oldani ezt a problémát. Öltözni kezdtem, ez alatt pedig járt az agyam. Mit és hogyan kellene mondanom, miként kellene felhozzam neki ezt a témát. Folyamatosan kattogott az agyam, s próbáltam minden lehetőséget végig gondolni. Van rá esély, hogy minden jól fog alakulni, legalábbis én ebben bízom. A sok gondolkodás közben el is indultam, mert nem akarok elkésni a suliból sem. Mindent megcsináltam a tanárnak, amit kért. Szerepelek a legjobb tanulók listáján, ezzel is anyának akarom megmutatni, hogy igen is büszke lehet rám. Mindent megfogok tenni azért, hogy amikor leérettségizek, arra az egyetemre vegyenek fel, ahová ő ment volna fiatalon. Sajnos nem vették fel, mert teherbe esett velem, így le kellett mondania az álmáról. Énekes szeretett volna lenni és táncos, vagy színész de miattam nem tudta megtenni. Nagyon szeretném ha büszke lenne majd rám, és segíteni szeretnék neki. Nagyon sok mindent megtett értem, ezt pedig igyekezni fogok viszonozni neki.

Belépve az iskola kapuján egy nagyon furcsa érzés kapott el. Egy nagyon kellemetlen érzés. Megráztam a fejem, igyekeztem nem butaságokra gondolni. A terembe érve megpillatottam Soyoung unniet, aki pár lánnyal beszélgetett. Mosolyogva intettem neki, mire hasonlóan cselekedett ő is, s kicsit meg is nyugtatott. Megszólalt a csengő hangja, így mindenki elfoglalta a helyét. Nem egymás mellett ülünk, mivel ő a legelső sorban foglal helyet, én pedig a leghátsó padsorban. Sokakat meglepne ez a felállás, mivel a top tanulók szoktak elől ülni, viszont a tanárunk szerint akinek nem megy annyira az anyag, az így talán egyszerűbben megérti azt ha elől ül. A tanárnő még nem érkezett meg, biztosan valami dolga van, viszont Soyoung ült mellettem, amit észre se vettem. Természetesen majdnem infarktust kaptam, de még időben kapcsoltam. Nevetett.

-Nem vagyok ennyire félelmetes.-mosolygott.-Kölcsönkérhetem a jegyzeteidet? Nagyon elfoglalt voltam, így nem volt időm befejezni a leckét, a tanárnő pedig még nem jött be, így lenne időm leírni mindent.-újra itt tartunk. Csak a jegyzetek miatt jött? Azt hittem a tegnapi vitánk miatt jött ide hozzám, hogy megbeszéljük mi a gond. Nagyon gondolkoztam mit mondjak neki, viszont hetek óta ez megy. A jegyei is sokkal jobbak lettek, de nem azért, mert tanult volna, hanem azért, mert a jegyzeteimet használta fel a dolgozatokhoz is. Nem ő maga tett azért, hogy jobbak legyenek a jegyei. Mérges voltam rá nagyon.

-Nem.-mondtam ki határozottan.-Nem adom oda őket, mert nekem is kellenek.

-Tessék?-nézett rám nagy szemekkel, amiért képes voltam nemet mondani. Ezek szerint nem gondolta volna, hogy képes leszek nemet is mondani neki.-Ezt komolyan gondoltad? Ne szórakozz már velem.-nevetett.-Kérem a füzeted és majd vissza kapod.-nyújtotta a kezét, de én meg sem mozdultam.

-Nem fogom oda adni Unnie, ne haragudj. Nekem is szükségem van rá. Különben mit használnék?-néztem rá értetlen tekintettel, hiszen nekem is kellenek a jegyzetek ahhoz, hogy este otthon tanulni tudjak másnapra. Neki is csak annyi lenne a dolga, hogy leírja ami a táblán szerepel, és otthon tanulni kezd.

-Te vagy a legjobb tanuló az osztályban és komolyan ezért sír a szád? Ehh..nem gondoltam volna, hogy ennyire nyomorult vagy. Egy hasztalan senki vagy, aki csak arra jó, hogy kihasználják mások. Életképtelen, undorító féreg vagy. Többet hozzám ne szólj. Gusztustalan vagy és nézz csak magadra. Hogy nézel ki? Mit gondolsz, miért barátkoztam veled? Azt gondoltad önmagadért?-elkezdett gúnyosan nevetni rajtam. -Annyira utállak.-alig akartam hinni a fülemnek. Iszonyúan rosszul estek a szavak, amikkel illetett. Hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, mintha bármelyik pillanatban átmenne rajtam egy nagy teherautó. Annyira fájtak a szavai. Szemeim könnyesek voltak, még el is fordultam tőle, mivel nem akartam, hogy lássa a sírásom. Szerencsére megjelent a tanárnő is, így kénytelen volt a helyére menni. Rosszul éreztem magam, amiért képes voltam neki nemet mondani, de abban a pillanatban annyira felhúztam magam rajta, hogy kénytelen lettem volna mást mondani. Viszont most a szívem megszakad a szavai miatt. Ahogy nézett rám, s mondta ezeket nekem, színtiszta gúny és undort véltem felfedezni az arcán, amit nem voltam képes hova tenni de még most sem. Döbbenten állok a dolgok előtt és egyszerűen nem értem miért mondott ilyeneket nekem. Azt hittem barátok vagyunk, akik később egy párt alkottak...elhittem neki, hogy szeret. Szerencsétlennek éreztem magam, aki bármelyik pillanatban elsüllyedne. Nem voltam képes odafigyelni az órán sem, hiszen a szavai folyamatosan vízhangoztak a fejemben. Mellkasomra téve a kezem fojtottam vissza a sírásomat, ami bármelyik pillanatban kitörhetett volna belőlem. A fájdalmasan keserű érzés nem akart csillapodni. Ahogy vége lett az órának, már futottam is utána, s keze után nyúlva húztam vissza. Megakartam vele beszélni a dolgokat, szerettem volna tisztázni ezt az egészet.

-Várj egy kicsit Unnie.-néztem rá nagy, könnyes szemekkel.-Miért mondtad ezeket nekem? Azt hittem szeretjük egymást és barátok is vagyunk annyira, hogy megbeszéljük ha valami probléma lenne. Nem értelek.

-Tessék?-kirántotta a kezét a fogásomból. Nagyon dühösen nézett rám.-Ennyire hülye nem lehetsz. Mit nem fogtál fel abból, amit mondtam? Végeztem veled.-kezeit mellkasa előtt fonta össze, s úgy nézett rám, mire nekem a könnyeim azonnal eleredtek. Ne csináld  ezt kérlek.

-De...ne csináld ezt velem, kérlek. Megakarom beszélni ezt az egészet, és szeretném ha minden olyan lenne, mint régen. Amikor jóléreztük magunkat, szórakoztunk, együtt nevettünk és élvezet volt minden együtt töltött perc.-nem bírtam visszatartani a sírásomat. Csak úgy jöttek a könnyek folyamatosan, de egyáltalán nem érdekelte őt.

-Itt tisztázzunk valamit.-közel hajolt az arcomba, s vigyorogni kezdett.-Soha nem szerettelek. Jó szórakozás volt kihasználni. Minden pillanata jó volt a színjátéknak egészen addig, amíg nemet nem mondtál nekem. Undorító vagy. Senkinek sem fogsz kelleni soha és jobb ha ezt az eszedbe is vésed. Tönkreteszem az életed.-minden szava újabb fájdalom volt, amilyet még ez előtt soha nem éreztem. Megsemmisülve rogytam a térdeimre, s patakokban folytak a könnyeim végig az arcomon, majd a földre. Nem fogtam fel, illetve nem akartam elfogadni azokat a dolgokat, amiket mondott. Képtelen voltam tisztán gondolkodni, s folyamatosan a szavai jártak a fejemben. Talán ennyire rosszul még soha nem éreztem magam, mint ebben a pillanatban. Szerettem volna azt gondolni, ez semmi más csak egy rossz álom, amiből nemsokára felfogok ébredni. De nem így lett. Ez a csúf valóság. Képtelen vagyok tisztán gondolkozni. Hazaérve is csak folyamatosan a szavai jártak a fejemben, ami miatt újra sírás tört rám. Lecsúsztam az ajtónak háttal, a könnyeim pedig folyamatosan potyogtak. A szívem darabokban volt, azt éreztem nem kapok levegőt. Olyan fájdalom ülepedett a mellkasomra, mintha az beakarna szakadni. Mázsás súlyt éreztem, levegőt is alig kaptam. Kezeimet az arcomra téve próbáltam letörölni a folyamatosan potyogó könnyeimet, de nem tudtam abbahagyni a sírást.

Nagyjából este felé csillapodott a sírásom, de étvágyam egyáltalán nem volt. Nem tudtam volna enni, egy falat nem ment volna le a torkomon. A tanulnivaló is elmaradt a mai este, hiszen nem tudtam volna fókuszálni az adott anyagra. A sok sírás annyira lefárasztott, hogy egy nagyon gyors zuhanyzás után zuhantam az ágyba. Párnámat magamhoz ölelve gondolkoztam. Szerettem volna azt gondolni, hogy a kapcsolatunk idővel újra a régi lesz, de sajnos nem érzem így. Tényleg csak erre vagyok jó? Senki sem fog szeretni? Azt hittem ha megpróbálom megbeszélni a problémánkat, akkor minden helyre fog jönni s olyan nyugalom lesz, mint előtte. Talán meg sem kellett volna szólalnom, s hagynom kellett volna, had használja a füzetem. De...a szívem most erősebb volt, s kiállt magáért, aminek ez lett a következménye. Hideg könnycsepp hullt le párnámra, én pedig álomba sírtam magam.

Másnap reggel nagyon nem éreztem jól magam. Minden ami tegnap történt, újra és újra lezajlott a szemeim előtt. Szerettem volna azt gondolni, minden renden lesz. De azt hiszem, nem számoltam azzal, ami még csak ezután kezdődött...