Transfer Student[WinRina]

9

Winter POV:

Aeri átjött hozzám mielőtt még elmennénk a bandáért. Látta rajtam, hogy nem vagyok túl jó passzban, így röviden meséltem el neki, mi történt közöttünk az este folyamán.

-Tessék?! Mit csináltatok majdnem?-kérdezte kiakadva Aeri, mire a kezeimet fülemre tettem, hiszen szinte majdnem megsüketültem, amiért kiabált. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ki fog akadni. Mondjuk ő Aeri, szóval nem is értem a saját feltételezésem.

-Jól hallottad.-mondtam sóhajtva, majd fogtam magam és leültem a kanapéra. Kényelmesen elhelyezkedtem, Aeri pedig szembe ült velem a másik oldalon, így szemtől-szembe beszélgetni kezdtünk.-A hangulat miatt, és mert nagyon akartam, majdnem megcsókoltam őt. Teljesen elvesztettem az önkontrollom és ha te nem jössz, akkor a végén még meg is történt volna.-mondtam. Nem akarom megbántani Karinat, hiszen fontos lett nekem. Az első perctől kezdve tetszik nekem a lány, viszont nem akarom a barátságunkat elrontani az érzelmeim kavalkádja miatt. Ráadásul nem is olyan rég, akit szívből szeretett, olyan szörnyű dolgokat tett vele, amit úgy gondolom soha sem fog elfelejteni. Bánom egy részben, amiért így viselkedtem, de a másik felem ordított, hiszen kis híjján érintettem, s éreztem az ajkait.

-Istenre esküszöm Winter, ha megbántod azt a lányt, kihúzom a beleidet és azzal akasztalak fel egy fára.-a hangja nem tűrt ellenmondást. Rá emeltem a tekintetem, mire találkozott a tekintetünk.-Karina egy rendes, aranyos, kedves és nagyon okos lány. Gyönyörű, a személyisége pedig csodálatos. Megtudlak érteni, amiért megakadt rajta a tekinteted, és ismerlek is már annyira, hogy tudjam, nem véletlenül alakultak így a dolgok. Igazam van?

-Igen.-morogtam. Igaza van, mert minden áron a barátja akartam lenni. Ezt sikerült is elérnem, de ha ennél több nem lehetek, akkor még azt is elfogom fogadni, hiszen legalább így is mellette maradhatok.-Nem bántanám meg soha.-sóhajtottam.-Tudod...amikor először találkoztunk, elaludt a padon.-mondtam egy apró mosolyt ejtve Aeri felé, aki figyelmesen hallgatni kezdett, így folyattam a mesélést.-Leültetett mellé a tanár, én pedig amikor a pad mellé értem és láttam őt, azt a pillanatot sosem felejtem el. Olyan volt, mint egy angyal. Próbáltam nem felébreszteni azzal, hogy leültem mellé a székre, s még a tanárra is igykeztem figyelni, de nem ment. Láttam a szemei alatt a lila foltokat, így arra gondoltam biztosan nem alszik eleget. A következő pillanatban már csak arra eszméltem fel, hogy ébredezik és rám néz. Aeri azok a szempárok teljesen levettek a lábamról.-kezeimbe temettem az arcomat, mivel újra felvillant előttem ez a szituáció.

-Nyugodtan folytasd, szeretnék többet tudni.-mondta, mire kaptam tőle egy biztató vigyort. Lábát keresztbe tette a másikon, majd térdére hajolva figyelt tovább. Megpróbáltam összeszedni magam, és vissza emlékezni az elmúlt két hónap eseményeire. Elég sok minden történt ez alatt az idő alatt.

-Eleinte nagyon nehezen akart beszélni velem, sőt, volt amikor nem is válaszolt a köszönésemre. Nem értettem, miért ilyen vagy mi váltotta ki ezt nála, de akkor sem adtam fel. Elkezdett kerülni, ignorált minden szempontból, én pedig abban a helyzetben, semmit sem értettem, hogy mi történik. Ezek után egy kis időre hagytam, de figyelni kezdtem. Láttam rajta mennyire kimerült, nem csak testileg de lelkileg is. Olyannak tűnt, mint aki olyan terhet cipel magával, amit nem lesz képes elengedni. Az egyik testnevelés órán, amikor mellette álltam és öltözni kezdtünk, a vállán észrevettem egy lila foltot, majd a szemeim lejjebb is tévedtek, a hátán pedig apró foltok és sebek voltak láthatóak.-kezeim ökölbe szorultak. Aeri arcizmai is megfeszültek a hallottak után, de nem szólt közbe, ezért folytattam.-Feltűnt egy idő után, hogy Soyoung nagyon nem kedveli Karinat, sőt, szinte senki sem volt hajlandó beszélni vele rajtam kívül, ez pedig igen is szemet szúrt. Nem értettem az egész helyzetet, azt sem, mi a fasz történik. Akkor még fogalmam sem volt róla, mi is történt vele. Nem láttam mást megoldást, így erősen gondolkozni kezdtem, hogyan kerülhetnék közelebb hozzá, mivel látszott rajta, hogy szüksége lenne valakire, aki legalább meghallgatja és mellette van. Teljesen elveszett volt, egy olyan lányt láttam benne, akinek a szeméből eltűnt minden élni akarás. Reményvesztettség, düh, szomorúság volt a szemeiben, de ami a legjobban látszott, az a magány volt.