Transfer Student[WinRina]

6

Karina POV:

A testnevelés órán történtek után nagyon hálás voltam Winternek, amiért mellettem maradt és meghallgatott. Egészen addig nem hagyott békén, ameddig el nem mondtam neki mindent. A bántalmazás kezdetét, hogy hogyan történt a legelső eset, miért nem szólok róla senkinek és, hogy nem akarom ezt tovább csinálni. Nagyon megértő volt, folyamatosan figyelt arra, mit mondtam. Nem szólt közbe, nem ítélkezett, nem szidott meg, amiért nem szólok senkinek erről az egészről, de most ő a legelső személy, akinek ezeket el mertem mondani. Úgy éreztem, mintha egy mázsás súly hullt volna le a vállaimról, azzal, hogy képes voltam végre beszélni a sok gondomról valakinek.

-Nem hagylak egyedül.-kijelentésére felhúzott szemöldökkel néztem rá. Na persze. Ezt te sem gondoltad komolyan.-Azt hiszem, jó lesz ha a szárnyaim alá veszlek.-nevetett.

-Ne hülyéskedj. Soyoung nem az a fajta, aki könnyen hagyná, hogy meglépd ezt. Mindig is tekintélyt parancsolóan beszélt másokkal, de amióta kirekesztett teljesen, olyan mintha nem is ő lenne már. Megszállottan viselkedik, mindenkinek parancsol, azt hiszi nincs senki aki képes lenne ellent mondani neki. Azt hiszem, én voltam az első ember, aki nemet mondott neki.-gondolkozni kezdtem. Végtére is, ez így van, hiszen eddig senki sem mert neki nemet mondani rajtam kívül.

-Itt a probléma gyökere. Azt gondolja magáról, mindenki felett van hatalma csak azért, mert eddig nem kapott senkitől sem nemleges választ. Ha végig gondoljuk ezt, akkor rájövünk arra, hogy bizony ő egy elkényeztetett ribanc.-annyira viccesen vezette fel a gondolatmenetét, hogy nem voltam képes kibírni nevetés nélkül. A vége tetszett a legjobban, mivel egyet kell értenem vele. Igaza van. Eddig még nem volt olyan ember, aki képes lett volna erre. Talán ezért is sértődött meg rám, hiszen pont rólam nem feltételezte, hogy képes vagyok nemet mondani neki. Ezek után, kezdődött az egész történet. Elkezdtem gondolkozni azon, amit mondott Winter. Meg kell mondanom, nagyon jól gondolkozik. Mindig is azt hallottam Soyoungtól, hogy a szülei mindent megadnak neki, bármit is mondjon nekik. Ez be is bizonyítja, mennyire el van szállva magától. Azt gondolja ezeknek a dolgoknak nem lesznek következményei, hiszen nem fogok szólni róla senkinek. Nem áll szándékomban egyelőre senkinek sem beszélni a történtekről Winteren kívül, így megtartom ezt magamnak. Az viszont jól esett, hogy mellettem áll és segíteni akar. Azt hiszem, jól ki fogunk jönni egymással.

-Igazad van.-nevettem.-De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a családja elég sok pénzzel támogatja a sulit, így az igazgató biztosan mellette állna akkor is, ha nem neki lenne igaza.-el is felejtettem, hogy a családja támogatja az intézményt, így nagyon jó kapcsolatban állnak az igazgatóval is. Ezért biztos a dolgában ennyire, hiszen tudja, nem lesz semmilyen következménye annak, amit tesz vagy mond. Láttam Winteren, hogy elég erősen gondolkozik valamin, mire végre megszólalt egy nagy vigyorral.

-Mindenesetre rajtad fogom tartani a szememet, mivel nem örülnék annak, ha ennél is jobban összetörnél.-megfogta a kezem, ami a térdemen pihent. Ohh...oké, erre nem számítottam. Nagy szemekkel néztem rá.-Nem lesz semmi baj. Rendben?-kérdezte.

-Miért csinálod ezt? Miért vagy velem ennyire kedves és közvetlen? Nem is ismersz és azt sem tudod milyen vagyok, mégis folyton segíteni akarsz rajtam. Mi az okod erre?-kérdéseimre választ akartam kapni. Ezeken kattogtam egy ideje, hiszen tényleg tudni akartam a választ. Nem is értettem, miért ennyire barátságos velem és segítőkész, miközben én nem adtam rá okot, hogy az legyen velem. Bunkó voltam vele, ignoráltam, semmibe vettem mégis próbálkozik.

-Voltam hasonló helyzetben, mint amilyenben te vagy. Egyáltalán nem volt könnyű kimászni belőle, és hidd el, nagyon jól tudom mennyire tudnak fájni dolgok. Amin keresztül megy az ember, azt nem fogja megérteni más, csak az, aki volt már hasonló szituációban. Amikor nem tud már hova menekülni az ember, és nem akar másoknak problémát okozni azzal, hogy elmondja a problémáját, egy idő után hatalmas teherré válik a hallgatás. Persze, lehet hallgatni. Egy ideig. De eljön az idő, amikor elég. Nemet kell mondani, össze kell szedni magad és fel kell állnod a padlóról. Megmutatva a sok élettelen, semmirekellőnek, akik elakartak nyomni, hogy te egy sokkal erősebb ember vagy, mint amilyenek ők.-az elmondott szavai szinte visszhangoztak a fejemben. Nem gondoltam volna róla, hogy ilyeneken ment keresztül. Aki Winterre néz azt gondolná, semmilyen problémája nem lehet, és az élete biztosan nagyon rendezett. Hallva az ő történetét elszomorodtam. Elég baj az, hogy a világunkban ilyen megtörténik és senki sem akadályozza meg ezeket. Sajnos nem fog ez változni, mert az erősebbek mindig is el fogják nyomni a gyengébbet.