Transfer Student[WinRina]

4

Karina POV:

Fogalmam sincs mikor aludhattam el, de azt éreztem fáj az egész testem. Csak bámultam a plafont egy ideig. Próbáltam összeszedni magam, de ez a napok, illetve a hetek múlásával már nem megy olyan könnyen. A fürdőszobába lépve egyáltalán nem akartam a türkörbe nézni, s nem voltam felkészülve a saját látványomra. Egy olyan ember bámult vissza a tükörképemből, mintha nem is én lettem volna. Egy teljesen leamortizált, lelkileg fáradt, megalázott, élettelen ember képe bámult rám. A szemeimben eltűnt az élet jele is. Nem volt életkedvem, ez pedig az arcomra ki is ült. Miért is lenne? Már egyáltalán nem foglalkoztat semmi. A rutin után a konyhába mentem, hogy készítsek magamnak reggelit, még ha nem is eszem meg. Ez már egy megszokás volt, de tudtam jól, nem fogom megenni a szendvicset. A kezeim és a lábaim is soványabbak lettek, ami nem is csoda, hiszen egyáltalán vagy csak nagyon keveset vagyok képes enni. A testem is kezdi érezni ezt, de a lelkem az ami igazán fáj. Szavakkal nehéz lenne leírni, milyen érzések kavarognak bennem, de abban biztos vagyok és tudom, hogy ezek mind negatív érzések. Egy fikarcnyi boldogság érzése sem maradt. Minek is maradt volna? Egyre jobban kezdek belefáradni ebbe.

Felöltözésem után bezártam az ajtót gondosan, a kulcsokat eltéve pedig megindultam a szokásos útvonalamon. Nem siettem be, nem volt miért. Egyáltalán nem éreztem jól magam. Egyetlen dolog volt ami talán kis reményt adott, az pedig az volt, hogy a téli szünetben volt némi nyugalmam. De most, hogy újra vissza kell mennem arra a helyre, ahol minden elkezdődött, egyre frusztráltabbá tesz. Biztosan annyira elgondolkoztam, hogy megint nem vette észre, hogy beértem az iskolába. Egy nagy sóhaj után mentem a terembe, ahol szokás szerint nem köszönt vissza senki. Ez az a dolog, ami talán már nem fog megváltozni. Mindenki fél az iskola legnagyobb királynőjétől és csatlósaitól, így tisztában vagyok vele, mennyire egyedül maradtam.

-Örülök a találkozásnak osztály. Remélem mindenkinek jó volt a téli szünet.-észre se vettem, amikor bejött a tanárnő. Megint annyira a gondolataimba vagyok merülve, hogy képtelen vagyok figyelni. A szemeim is kezdtek egyre jobban lecsukódni.-Szeretnék nektek bemutatni valakit. Ő itt Kim Minjeong az új osztálytársatok, aki cserediák.-a tanárnő kedvesen mutatta be őt az osztálynak, de én nem tudtam már figyelni. Minden elhomályosodott, elcsendesült körülöttem. Meghaltam volna vagy csak ennyire kimerült vagyok?

Fogalmam sincs mennyi időre dőlhettem ki, csak arra emlékszem, hogy valaki mellém ült és szólítgat. Ki szólna hozzám? Nagyon kómás tekintettel néztem a mellettem ülőre, aki csak mosolyogva nézett rám.

-Jól érzed magad? Nem vagy egy kicsit kimerült?-kérdezte tőlem az idegen lány, akiről fogalmam sincs ki lehet. Mikor került ide? Miért pont mellém ült le? Nincs tisztában azzal, hogy Soyoung bármikor észreveheti és szólhat neki?

-Te...ki is vagy?-kérdeztem és a lehető leggázabb nézésemmel néztem a lányra. Biztosan bemutatkozott, én pedig elaludtam az órán és nem figyeltem. Ez mekkora égés. Egy mosolyt láttam az arcán, amit nem tudtam hova tenni.

-Kim Minjeong vagyok. Cserediák vagyok és itt fogom befejezni a tanulmányaimat.-kedvesen mosolygott rám. Az ajkaim egy "o" alakot formáltak, mire próbáltam feldolgozni a hallottakat. Első ránézésre a lány nagyon....laza. Az öltözéke, kisugárzása, megjelenése. Haja hosszú volt, szürkés-lilás színben pompázott, a füleiben fülbevalók helyezkedtek el. Bőrkabátot viselt, alatta egy fekete pólóval, a nadrág pedig laza és kantáros volt.-De szólíts nyugodtan Winternek.-erre felkaptam a fejem. Winter...milyen érdekes és egyedi név, ahogyan a Minjeong is.-Neked mi a neved?-a kezét nyújtotta azzal a mosolyával, amit a beszélgetésünk elején is láttam. Furcsának találtam, amiért ennyire közvetlenül viselkedik velem, és gyanakvóan néztem rá, de akartam adni neki egy esélyt. A kezemet nyújtottam, s szólásra nyitottam számat, amikor megjelent Soyoung és a bandája.

-A nevem Ka...-de nem tudtam befejezni a bemutatkozásom.

-Hello Minjeong.-körbe állták az új lányt, aki unott tekintettel nézett rájuk.-Arra gondoltunk eljöhetnél velünk az étkezőbe és dumálhatnánk pár dologról. Elég menőnek hangzik az, hogy cserediák vagy. Honnan érkeztél?-kérdezték, mire rám nézett a lány.

-Ő is jöhet velünk?-rám mutatott, mire szemeim egy pillanatra nagyra tágultak. Csak a meglepődöttség után vettem észre, hogy Minjun engem bámul, így nem szóltam egy szót sem, csak elfordítottam a fejem.

-Ő....túl elfoglalt. Na menjünk.-felkarolták a székről, és meg is indultak az ebédlő felé. Nem értem miért kell ennyire gyerekesen viselkedniük, amikor egy ember próbált meg beszélni velem. A gondolatmenetem megzavarta Minjun, aki az ingemnél fogva rántott közelebb magához. Elég mérgesnek tűnt.-Ha nem maradsz távol tőle, akkor újra kezdődni fog a baszogatásod. Megértetted amit mondtam?

-Megértettem.-ennyit voltam képes kinyögni. Nem örülnék annak, ha újra folyamatossá válnának a zaklatások és verések, így hamar bele is egyeztem a dologba. Miután elment csak gondolkozni kezdtem, hogy végre volt valaki, aki képes volt beszélgetni velem ennyi idő után, de vele sem tudok kialakítani egy baráti viszonyt sem, hiszen elég menőnek néz ki, ráadásul a lányok is rá vannak szállva. Egy mély sóhaj után úgy döntöttem kimegyek a tetőre, hogy kicsit friss levegőhöz jussak. Az ajtón kilépve nem vettem észre, hogy neki ütköztem valakinek. Már szólásra nyílt a szám, de amint megláttam ki áll előttem, csendbe is maradtam.

-Ahh..Ne haragudj.-a kezemért nyúlt, amikor majdnem hátra estem.- Megütötted magad?-kérdezte aggodalommal a hangjában, pedig nem is ő volt az, aki nem figyelt. Nem kellene ilyen kedvesnek lennie velem. Nem válaszoltam, csak fogtam magam s kikerültem őt. Biztos vagyok benne, hogy nem érti miért viselkedek vele így, viszont nem akarok neki bajt okozni. Legalább őt hagyják akkor békén, ha már engem nem tudtak hónapokkal ezelőtt. Jobb lesz mind a kettőnknek, ha ignorálom és nem veszek róla tudomást. Elég gyerekes és hülye logika, de ha ez kell ahhoz, hogy mind a kettőnknek nyugalma legyen, akkor így fogok tenni.

A tetőre érve hatalmasat szívtam a friss levegőből, s kifújtam a benn tartott levegőt. Szükségem van erre a helyre, hiszen itt kicsit össze tudom szedni magam. Noha nem lenne szabad itt tartózkodni, mégis talán az egyedüli ember aki kijön ide, az én vagyok. Leültem az egyik sarokba és csak gondolkoztam. Kellemes idő volt, a nap is sütött, a gondolataim mégis az új diák körül forogtak. Kicsit örültem, amikor végre valaki ennyi idő után közeledni kezdett felém és beszélgetni próbált velem, de csalódott vagyok, amiért ez nem lehetséges. Csak azt remélem, hogy nem kerülünk konfliktusba. Az a mosoly, amit küldött felém nem volt lesajnáló, se szánalmat keltő. Kedvesnek éreztem azt a mosolyt és őszintének. Ahhhh....mi a fene van velem? Hülye vagy Yu Jimin, ez a legnagyobb bajod neked. Képes voltam saját magammal is vitatkozni, mire csak egy fáradt sóhaj hagyta el a számat, és egy mondat.

-Különleges aurád van neked Kim Minjeong....