7

16 2 1
                                    



Soyoung POV:

Az utóbbi időben megfigyeltem Karina viselkedését, és nagyon nem tetszett, amit látok. Kezdi visszanyerni az élet erejét. Amióta Winter megérkezett az iskolába, már két teljes hónap eltelt. Jobban érzi magát, amióta Winter mellette van és beszél vele. Bármilyen módszert alkalmaztunk az új csajon, semmi sem vált be. Mindig elküldött minket a picsába, meg se hallgatta, amit mondani akartam neki, ez pedig egyáltalán nincs ínyemre. Sokat van vele, így szinte nincs is egyedül Karina, hogy egy kicsit megtudjuk leckéztetni, viszont ez nem fog megakadályozni a tervemben. Nemsokára iskolai bál lesz, amit minden évben megrendeznek így az most sem marad el. A tervünk az, hogy induljon a választáson a bálkirálynő címért, amit úgy alakítunk ki, hogy meg is nyerje azt. Ezek után már csak a pódiumra állva kéne várnia a koronát, hogy azután iszonyatos megaláztatásban részesüljön. Van egy videóm róla, amiről csak Minjun, Selene, Alexa és én tudunk. Erről nem beszéltem másnak, viszont ha minden úgy alakul, ahogy azt tervezem, azzal meg fizethetnék neki. Azt gondolja minden visszatért a régi kerékvágásba, pedig csak most fog kezdődni az igazi móka.

-Idegesítőnek találom, amiért Winter nem hagyja magára egy percre sem Karinat. Mi olyan dolguk lehet kettőjüknek, amiért ennyire jóba lettek?-gondolkozott hangosan Minjun.

-Manipulálni próbálja, hogy megsajnálja így azt hiszi nem fog történni vele semmi. Szánalmas bolond, hiszen nem gondolja végig, milyen következményei lesznek ennek. Mivel egy ideje nem értünk hozzá, talán azt hiszi békén is hagyjuk. Viszont ennek még koránt sincs vége.

-Nem tudjátok elképzelni, milyen nagy fába vágtátok a fejszéteket lányok.-egy ismerős hang csendült fel. Unott tekintettel fordultam az felé a személy felé, aki minden lehetséges módon képes megalázni akit csak akar. Nem rég jött vissza a suliba, hiszen eddig külföldön járt fotózásokon. Ő az a lány, akit mindenki akar magának, viszont ő nem vesz komolyan senkit.-A kis játékotok nem fog kifogni Winteren. Bárhogy is próbálkoztok, el fogtok bukni.-cinikus hangsúllyal szólalt fel Irene.

-Miért vagy te ebben ennyire biztos? Nem tudsz semmit, és nincs is közöd ahhoz, mit tervezek. Jobban tennéd inkább, ha nem szólnál bele a dolgaimba Irene.-szinte gúnnyal a hangomban mondtam ki a nevét, mivel egyáltalán nem kedveljük egymást. Régen azt gondoltam, nagyon jó barátok vagyunk, hogy bármit meg tudunk beszélni egymással, de rájöttem mekkorát tévedtem.

-Befejezted a nyafogást?-sóhajtott, s közelebb lépett hozzánk. A lányok nem mertek megszólalni a társaságában, hiszen nem tűri el ha bárki a szavába vágna.-Bármit is tervezel, azt most közlöm veled drágaságom, ha Winternek bármi baja esik, akkor én keserítem meg az életed.-elém lépett, s az arcomba hajolva szegezte nekem a szavait a szemeimbe nézve. Winter? Mit akarhat tőle? Nem szokta érdekelni senki, így ezért lep meg a mondandója.

-Mit akarsz te tőle? Winter? Komolyan érdekel téged valaki Irene?-kérdeztem idegesen, hiszen tényleg tudni akartam, mi a faszról beszél. Sose láttam még ezt az arcát, így nem csoda, amiért kiakadtam rajta.-Téged senki sem érdekel! Akkor miért olyan fontos neked az, hogy mi lesz vele?!-kérdeztem kiakadva teljesen.

Nevetést hallottam, ami csak még jobban felidegesített. Nem akartam elhinni, hogy komolyan az arcomba nevet.-Oh drágám.-állam alá téve kezét késztetett arra, hogy a szemeibe nézzek.-Akarom őt magamnak. Nem elég világos?-kérdezte szarkasztikusan, mire szemeim hatalmasra tágultak.-Felkeltette az érdeklődésem, így természetesen meg akarom őt kaparintani magamnak. Mindent el fogok követni ezért. Te is tudod-fülemhez hajolt, s suttogni kezdett bele-amit akarok, azt vagy így vagy úgy de meg fogom szerezni.-miután befejezte a mondandóját megfordulva távozott a teremből.

Transfer Student[WinRina]Where stories live. Discover now