Szerelem: csupán illúzió?

III. fejezet: Cseresznyevirág fesztivál

Későre járt: kint az utcák már elnémultak, a presszóban ugyanakkor még javában zajlott az élet. Összegyűlt a szokásos banda: a nagyszájú, szoknyapecér Matsu, a mindig komoly, már jó ideje párkapcsolatban élő Renjiro, illetve Haruki, aki szerelmi csalódását enyhítvén alaposan felöntött a garatra az este folyamán.

– Ne búsulj komám! – veregette vállon Matsu az összetört szívű haverját. – Ismered a mondást, busz és nő után nem futunk, mert úgyis jön egy másik! – hahotázott, miközben majdnem botlott egyet, mivel az ő fejébe is már kezdett beütni az alkohol.

– Könnyű ezt mondani! – húzott a söröskorsóból nagyot Haruki.

– Yumiko, még egy rövidet ide gyorsan, hátha felvidul a barátom! – kiáltott a rövid fekete hajú srác a pult felé.

– Hogy beszélsz, nem vagyok én a cseléded! – A kocsmáros csaj határozottan visszaszólt.

– De morcos ma itt valaki – szemtelenkedett tovább Matsu, majd odatántorgott a pulthoz, és átkarolta Yumikót.

– Kopjál le! Nem adok semmit, ha így viselkedsz!

– Imádom, amikor ilyen vadóc vagy! – A fiú csak vigyorgott, azonban hamar visszahőkölt, amint a lány ellökte magától.

– Befejeznétek már végre? Matsu, ne igyál már többet, inkább üljél le! – korholta le Renjiro a haverját.

– Értettem, főnök! – A srác elővette a bukszáját, miközben Yumiko már itallal töltötte meg az aprócska poharakat.

Haruki is feltámolygott: lábán már nehezen állt meg, de lassan ő is odasétált a pulthoz, hogy elvegye a sűrű nedűvel teli kupicát.

– Kanpai! – húzták le egyszerre mindhárman a felest, majd visszaültek az asztalhoz.

– Ma dolgozott utoljára Mizuki, még el sem búcsúztam tőle rendesen. Mondjuk, most már üsse kő az egészet! – A szerelmi bánatos srác nehezen gesztikulált, félig-meddig már csak magában morgott.

– Pedig én lehívtam volna most a búcsúztató partira! – Matsunak fülig ért a szája. – De azt mondta, más dolga van, még ilyet!

– Jobb is, hogy nem jött! – Haruki már majdnem elaludt, miközben lebillent a feje mámoros állapotában.

– Mit izgulsz már Mizuki miatt? Apropó, a madarak azt csiripelték, hogy más jelölt is akadt a horgodra!

– Milyen más jelölt? – ocsúdott fel valamennyire a barna hajú srác. – Ja igen, de tőle én nem akarok semmit, főleg nem ilyen részegen... – A további párbeszédek már kiestek Haruki emlékezetéből, fejfájás és fülzúgás közepette kavarogtak a fejében gondolatai. Azért jó fej Mizuki, miket ki nem pletykált Matsunak... Nem elég, hogy lapátra tett... Micsoda egy nőszemély...

– Gyere, induljunk, kelj fel – rázta fel valaki váratlanul.

– Menjetek, én még maradok! Tudom, Renjiro barátom, már vár az asszony! – Matsu most sem tudta kihagyni, hogy ne süsse el szokásos közhelyes poénját.

* * *

Kellemes, enyhe szellő fújdogált, a télies időnek már nyoma sem volt március közepe tájékán. A természet éledezett, a madarak hangos csiripeléssel üdvözölték a tavasz megérkeztét.

– Azért örülök, hogy eljöttél! – Amaya rámosolygott a nála magasabb Harukira, aki azonban még nem ébredt fel teljesen annak ellenére, hogy már délelőtt tizenegy óra felé járt az idő. Lassú léptekkel gyalogoltak a tó melletti sétányon, szemükkel hol a túlpartot pásztázták, hol a közelben úszkáló vadkacsákon akadt meg a pillantásuk.