Szerelem: csupán illúzió?

VII. fejezet: Tűzijáték

A szobában kellemesen hűvös maradt az idő az éjszakai szellőztetésnek és a nappalra behúzott függönyöknek köszönhetően: a kinti izzasztó melegből szerencsére semmit sem lehetett érezni odabent. Haruki kissé fáradtan, de elégedetten ült le a számítógépe elé, miközben felbontott magának egy hideg sört. Na, ez a hétköznap is eltelt! – Már a böngészőt nyitotta volna meg egy kattintással, amikor a telefonja váratlanul rezegni kezdett.

– Szia, én vagyok az, Haruki! – emelte füléhez az eszközt a srác.

– Szia, mi újság, ráérsz akkor vasárnap? – válaszolt a női hang a mobilon keresztül.

– Ja, rá... Persze! Jó, hogy hívtál, majdnem ki is ment a fejemből a hétvégi terv...

– Igen? Pedig többször is szóba került aznap reggel, mielőtt elmentem.

– Teljesen azért nem felejtettem el, ne aggódj! Jó a vasárnap nekem is, akkor megbeszéltük, szia! – A fiú éppen csak megvárta, hogy a lány elköszönjön, már rögvest ki is nyomta a telefont.

Kelekótya egy csaj ez a Hinata, teljesen rám van kattanva. – Haruki sóhajtott egyet. Azért másnap kijózanodva már alig vártam, hogy elmenjen. Lefárasztott, ahogy az exéről kezdett panaszkodni... – A fiú ivott egy kortyot elmélkedése közben. Mondjuk a szex az jó volt, bár ha nem lettem volna ilyen állapotban, lehet, bele se mentem volna. Mindegy, hétvégén randi, adok italozás nélkül is egy esélyt a dolognak...

A srác a kommenteket kezdte görgetni, miközben a szeme izgatottan a monitorra tapadt: egy nappal korábban töltötte fel véglegesített mangáját, melyen már hosszú ideje dolgozott, így nem csoda, hogy kíváncsi volt annak fogadtatására. Kapott hideget, meleget is az internet népétől: arra vonatkozóan több megjegyzést is írtak, hogy túlságosan a vizuális elemekre koncentrált, a történet viszont lapos maradt. Sok nagyokos, még hogy nincsen sztori, nem tudják ezek értékelni a művészetet. Pedig az erotikus, bugyikivillanós részekre nem lehet szerintem senkinek panasza! – Haruki láthatólag nehezen viselte a kritikát. Már válaszolni készült volna a reakciókra, amikor észrevette, hogy egy privát üzenete is érkezett. Rákattintott a pirosan világító ikonra, majd rögtön meg is nyitotta a levelet:

„Szia! Tetszik nagyon a mangád. Lesz folytatása? Én az új mangámmal múlt héten lettem kész, van kedved elolvasni? Kíváncsi vagyok a véleményedre!"

A fiú melle dagadt a büszkeségtől, hogy végre akadt valaki, aki elismerte művészi tehetségét. Ránézett a küldemény írójának profiljára, melyen díszes betűtípussal írva az alábbi állt: „Kasumi – 19 éves – lakhely: Nambu, a Fuji folyó partján." Alatta a lány feltöltött mangái sorakoztak: a legújabb alkotását hat nappal korábban rakta fel az oldalra. Haruki vetett egy pillantást a felhasználó avatárjára is: vékony, alacsony lány mosolygott rajta, vörösre festett haja csak elől volt csinosan frufrura levágva, egyébként hosszan nyúlt le a derekáig. Egész szimpatikus... – A fiúnak dobbant egyet a szíve, de aztán visszatért a valóságba, elvégre azt sem tudhatta biztosan, hogy tényleg a képen látható személy írt-e neki. Azt az eshetőséget sem zárhatta ki teljes mértékben, hogy valami kamu fiókkal akadt dolga. Azért elolvasom én is az ő mangáját, aztán írok neki véleményt, mégiscsak úgy illik...

A délután szinte elröpült, mire a srác átnyálazta a jó pár fejezetet. Gyomrát már üresnek érezte, így bekapott közben néhány falatot is. Az olvasás végére dereka is fájni kezdett a sok üléstől, ezért úgy döntött: elszív még egy cigarettát, mielőtt legépelné a válaszát.

Szépen rajzol, a történet is jó volt, bár talán inkább a fiatalabb korosztálynak való... De hát nem csoda, elviekben egy nálam három évvel fiatalabb lány áll a mű mögött – pöfékelt Haruki, miközben a távolba tekintett az erkélyről. A nap már valamivel alacsonyabban járt, és a hőség is kezdett valamennyire szűnni, ahogy néhány gyenge fuvallat keverte át a levegőt.