Szerelem: csupán illúzió?

IV. fejezet: Kísért a múlt

Haruki bezárta a lakásajtót, majd a lépcső felé indulva szippantott egyet a friss áprilisi levegőből. A cseresznyefák már elvirágzottak, a természet kizöldült, és szelíd gomolyos felhők megjelenéséből lehetett következtetni, hogy fokozatosan egyre melegebbé vált az idő a tavasz előrehaladtával. Már három hete, hogy együtt vagyunk Amayával – emlékezett vissza a fiú a március végi találkozásra, amikor a csók után igazából is járni kezdtek. Korábban maga sem hitte volna, hogy valaha barátnőjeként fog tekinteni a lányra, ám a sors így alakította, és immáron Haruki is legalább annyira szerette Amayát, mint fordítva. Úgy érezte, sikerült lezárnia korábbi sikertelenségeit a nők terén, és új korszakot nyithatott az életében párkapcsolatba kerülve. A fenébe, azért izgulok, jó benyomást kell tennem az anyjára, mégiscsak négy évvel vagyok idősebb. Remélem, nem lesz elutasító velem szemben – kavarogtak Haruki fejében a gondolatok. Már több randin voltak túl, így eljött ennek is az ideje: mivel Amaya még a szülői házban lakott, így a fiúnak illendő volt bemutatkoznia a lány anyjának, tudatva, hogy megbízhatóságáról tesz tanúbizonyságot.

A megszokott helyen, a parkban találkozott a szerelmes pár, majd onnan indultak meg egy keskeny utcán, hogy végül az egyszerű, de takaros házikóhoz érkezzenek.

– Ne izgulj, anya nem harap, már sokat meséltem rólad neki – nevetgélt Amaya, amint észlelte a srác arcán a felgyülemlett feszültséget.

– Tudom, drágám, de azért mégis ez az első olyan alkalom, hogy hozzátok jövök vendégségbe. – Haruki próbálta valamennyire csökkenteni zavarodottságát.

A lány kinyitotta a bejárati ajtót, majd beléptek az előszobába, és levették cipőjüket.

– Megjöttünk! – köszönt be Amaya. A fiú egyelőre csak némán állt, miközben szétnézett: rendezett konyhába nyílt a következő ajtó, a tűzhelyen fazekakban főtt az étel, és a fából készült asztalon már meg volt terítve.

– Épp jókor jöttetek, lányom, mindjárt kész az ebéd! – Magas, vékonyabb alkatú, kora negyvenes nő termett előttük. Begöndörített szőkés haja kissé már őszült, kék szeméből barátságos tekintet áradt.

– Üdvözlöm, Haruki vagyok, Amaya párja, örvendek a találkozásnak! – A srác kihúzta magát, ahogy illedelmesen bemutatkozott.

– Szervusz, Nobuko vagyok, örülök, hogy jöttél, nyugodtan tegeződjünk. Foglalj helyet, ahol kényelmes, érezd magad otthon! – A lány anyja beljebb invitálta a vendéget, majd Amaya felé fordult. – Milyen derék fiatalember, büszke vagyok rád kislányom!

A lány céklavörös lett, és hebegni-habogni kezdett, majd megpróbálta terelni a témát:

– Nővérkém merre van, nincsen itthon?

– Elment délelőtt. Vásárolgatni ment a barátnőivel. Azt mondta, majd csak estefele jön haza. De gyertek, egyetek, az étel tálalva!

Mindhárman helyet foglaltak az asztal körül, majd nekiálltak az étkezésnek. Eleinte feszültebb maradt a légkör, de apróbb beszélgetésekkel fokozatosan feloldódott a hangulat: Nobuko és Haruki kölcsönösen meséltek magukról dolgokat, illetve más egyéb témákról társalogtak egészen addig, míg tányérjukról az utolsó falat is elfogyott.

– Gyorsan összetakarítok, aztán átugrom Takashihoz, szerintem majd csak este jövök – fordult a lánya felé az anyja, miközben mosogatni kezdte a tányérokat. – Nem zavarlak titeket, foglaljátok el magatokat! – kacsintott egyet.

– Rendben, elleszünk... – Amaya ismét elpirult, és a körmét rágta.

– Ja, még valami! Apa üzent, kérdezte, hogy mikor mész el hozzá látogatóba. Azért hiányzol neki, mióta elváltunk.