Szerelem: csupán illúzió?

XII. fejezet: Elveszett neszesszer

– Na, srácok, most ti énekeljetek valamit! – Mizuki próbálta bátorítani a csapat férfi tagjait, de azok nem sok szándékot mutattak ahhoz, hogy a mikrofonhoz fáradjanak, ehelyett csak egy helyben terpeszkedtek a fotelben.

– Már megint? Én már teleittam, meg telezabáltam magam, semmi energiám nincsen már! – válaszolt Renjiro kissé ingerülten, mivel a pia már kezdett a fejébe szállni.

– Én meg annyit énekeltem, hogy már tisztára be van rekedve a hangom – csatlakozott Haruki is a lusták csapatához.

– Jó, hát már eleget karaokéztunk szerintem, kell egy kis lazulás is az este végére. – Matsu hörpintett egyet a söröskorsójából, majd a mellette lévő lány felé fordult. – Na és, Chinatsu, te hol barátkoztál össze ilyen jól Mizukival? – próbált ismerkedni.

– Ugyanarra a szakra járunk az egyetemen, és ott ismerkedtünk össze. Aztán most elhívott magával szórakozni egy kicsit, mivel korábban nem nagyon volt lehetőségem senkivel sem ide-oda menni, és új emberekkel találkozni – fejtette ki a dolgokat Chinatsu mosolyogva, miközben középhosszú zöldre festett haját igazgatta.

– Aha, értem! Hát ennél ütőképesebb csapatba nem is kerülhettél volna, azt garantálom! – nevette el magát Matsu, mire Haruki oldalba bökte, jelezvén neki, hogy megint kezd túl nagy lenni az arca. – Na, de akkor érezd magad jól közöttünk! Igyunk is egy rövidet az új tag tiszteletére!

– Most ittunk az előbb, már megint inni akarsz? Megint úgy be fogsz rúgni, mint az albán szamár! – Renjiro szókimondóan törte le haverja lelkesedését.

– Tényleg, Matsu, Yumikóval mi a helyzet, van valami fejlemény? – váltott témát Haruki kíváncsiskodva.

– Ja, hát semmi, akartam hívni most is bulizni, de megint csak az lett a vége, hogy összevesztünk. Engem már nem is érdekel egyébként, el fogom engedni ezt a dolgot. Csak mindig az a vége, hogy mégis valahogy újra megkeresem, és nem tudom túltenni magamat rajta.

– Ennek így semmi értelme, te is tudod. Sosem lesz vele normális kapcsolatod – véleményezte a helyzetet Renjiro. – Ha már most ilyen sok közöttetek a civakodás, erre nem lehet alapozni semmit. Sajnos az utóbbi pár hónapban nekem is egyre több összetűzésem van Kaidával, pedig mi már hosszú évek óta együtt vagyunk. Persze, mi meg tudjuk beszélni így, hogy komoly kapcsolatban vagyunk, de egy komolytalan viszonyban rögtön borulnak a dolgok...

– Nem hinném, hogy összefügg a dolog – próbált magyarázkodni a fekete hajú srác. – Mindegy, túlteszem magam rajta, és kész. Haruki, neked a legjobb amúgy – fordult a másik barátja felé –, mióta Hinatával elköszöntek egymástól, azóta semmi ilyen gondod nincsen...

– Tényleg, nem úgy volt, hogy összejöttök végül? – kapcsolódott be Mizuki is a társalgásba, miközben sötétbarna szemét Harukira szegezte.

– Majdnem úgy volt, de aztán visszatáncolt az exéhez. Mondjuk, nem is bánom, szerintem nem volt a kémia az igazi köztünk – közölte a fiú tárgyilagosan a tényeket.

– Azért sajnálom – fejezte ki együttérzését udvariasan Mizuki, miközben kissé oldalra pillantott.

– Ja, hát nincs mit ezen sajnálni – kacagott fel Haruki, majd kortyolgatni kezdte a sörét.

A csapat tagjai tovább értekeztek az addigiakhoz hasonló általános témákról, időnként egymás szavába vágva, ám amint kezdett felpörögni a diskurzus, Matsu taktikát váltva egyre inkább kivonta magát a beszélgetésből, és figyelmét inkább az eddig nagyobbrészt csöndben ücsörgő Chinatsu felé fordította: