Rosszfiú markában [Befejezett]

20. rész

Vajon volt róla fogalma, hogy mennyire akartam, hogy még jobban az övé legyek? Csak álltam és hagytam, hogy magához öleljen. Lassan elzártam a vizet és felé fordultam.

- Nem tehetjük ezt. 

- Mit? - kérdezte és ördögien elmosolyodott. - Én csak megöleltelek.

- Áhh, igaz. - mondtam, de ő közelebb jött. Az államat felemelte és egyenesen a szemembe nézett. - Mit akarsz tőlem? - kérdeztem remegő ajkakkal. Meg akartam csókolni. - Már mindenemet elvetted tőlem. Felvásároltad az egész életemet. Ugyan mi kellhet még neked?

- Komolyan nem veszed észre? Érted tettem mindent.

- Csak fogd meg, amit akarsz és menj.

- És, ha én téged akarlak? - kérdezte és rágyújtott. A cigaretta illata lengte be a konyhát, miközben a szívem kihagyott egy ütemet. Nem tudtam elhinni, hogy jól hallom-e vagy csak a képzeletem játszik velem. - Szakítottam a barátnőmmel. Amikor felismertem tegnap, hogy nem poénkodik a srác, akkor már tudtam, hogy ugyan azt akarod, mint én. 

- De Michael a nevére vett. Most nem vérszerinti rokonok vagyunk. 

- Szerinted mégis miért vetettelek a családnevünkre? - kérdezte én, pedig megráztam a fejemet ezzel jelezve, hogy nem tudom. - Hogy ne tudj elmenekülni. Plusz, ha a későbbiekben végre elhiszed, hogy komoly vagyok, akkor talán a kevesebb papírmunkától is megkíméled majd magad. - mosolyodott el gonsoszul.

Nagyokat pislogtam a kijelentésére. Nem hittem el, hogy ezt valóban így gondolja. Meredten néztem rá, majd óvatosan az arcomhoz ért és lágyan végig simította. Lassan az ajkaimra nézett, majd újra a szemembe. meg akart csókolni.

- Amit mondasz teljesen őrültségnek hangzik. Valamit szedsz vagy ittál vagy valami...

- Nem Rachel. Komolyan ilyen nehéz elhinni, hogy a tegnapi után kurvára rádöbbentem arra, hogy mennyire szeretlek?

- Igen?

- Mivel bizonyíthatnám be az én kis hercegnőmnek, hogy ő a legfontosabb számomra a világon?

- Nem értem mi ez a hirtelen változás.

- Szeretlek. - hajtotta a homlokát az enyémnek.

- Az lehetetlen, hiszen te csak játszol az emberek érzéseivel.

- Szeretlek.

- Ne ismételgesd. - arcom teljesen vörös lehetett, hiszen éreztem, ahogyan lüktet. 

- Addig fogom mondani, amíg kell. - mosolyodott el játékosan. - Szeretlek Rachel. - mondta, de én most ezek után hallgattam. - Mindennél jobban szeretlek.

- Miért érzem azt, hogy ennek nem lesz jó vége?

- Én nem ígérhetek neked nyugodt életet. Viszont azt megígérhetem, hogy egy életen át foglak szeretni. Megbecsülni. Óvni. Félteni. Vigyázni rád. És természetesen hangos nyögések kíséretében eljuttatni a menyországba, amikor csak akarod.

- Mi erre a bizonyítékod? - kérdeztem.

- Csak a szavaim és a tetteim vannak. Kérlek, felejtsük el, hogy mekkora gyökér voltam veled szemben az elmúlt hónapban.

- Nem megy ez olyan könnyen.

- Tudom jól. Jelen pillanatban, ha letérdelnék eléd és megkérdezném, hogy hozzám jössz-e feleségül, akkor biztosan nemet mondanál.

- Határozottan. - összefontam a mellkasom előtt a kezemet és igyekeztem keménynek tűnni. - Ennyi után nem fogok a karjaidba omolni. 

- Pedig pontosan jól tudom, hogy azt akarod. - vigyorgott és közben rám kacsintott. Istenem... Ez a férfi teljesen kinyír engem ezzel az egésszel. Most megint találkozok egy másik személyiségével.

Amikor megismertem, akkor még azt hittem, hogy egy rideg és kíméletlen ember, de közben rá jöttem, hogy ezerszer több érzelem szorult belé, mint a testvérembe. Aznap, amikor először találkoztunk, akkor ki gondolta volna, hogy ennyi minden változik majd.. Főleg az, hogy teljesen belé esem. Már minden porcikámmal őt kívánom és ez ellen nem tehetek semmit. Sokkal fontosabb lett nekem mindennél és ez eléggé idegőrlő tud lenni, hiszen nem magamat helyezem előtérbe. Jó persze ez természetes, ha szerelmes az ember, de pont NÁLA?!? Annyi bánatot okozott, hogy egy falut is a halálba taszított volna vele, de mégis kitartottam és szeretem. Mazochista lennék?

Nem válaszoltam neki. Inkább egyszerűen faképnél hagytam, mert csengettek. Vajon miképpen alakultak volna a dolgok, ha nem zavarnak meg minket? Ahogy közeledtem az ajtó felé még egyszer csengettek, így kissé idegesebben nyitottam ki az ajtót, mint terveztem, de amikor megláttam a velem szemben álló férfit, akit szinte azonnal szíven lőttek, teljesen lefagytam. Éreztem, hogy a vére az arcomba loccsan és a férfi előttem terült el a földön. Lassan az arcomhoz nyúltam és éreztem a vére melegségét. Rettegtem, de egy hang sem jött ki a torkomon, ami nagyon ijesztő volt. 

- Kicsi lány! Nem akarsz velünk jönni?

- Nem megy veletek sehova. - hallottam meg Brian hangját. Rettegtem, de amikor megéreztem a keze melegét a vállamon, mintha nem félnék semmitől. kitisztult a látásom.

Hárman voltak. Nem tudtam mit tehetnék, de egy a biztos, hogy ez sose lesz egy nyugodt élet, amiben ketten vagyunk. A halál mindig a sarkamban lesz, de vele úgy érzem minden rendben lesz. Megráztam a fejemet és elkezdtem hátrálni. Hogyan segíthetnék neki? 

- Mit akartok tenni egy fegyvertelen emberrel?

Fegyvertelen? Igen!! Ez az. Azzal a lendülettel eltűntem a szobájában és egy fegyvert kerestem. Az ágy feletti reteszben találtam is egyet. Időm már nem maradt volna lemenni, ezért kihajoltam azon az ablakon, ami a bejárati ajtó fölött volt és lőttem. Az egyik pasi elterült a földön. Felfelé néztek, mire az ajtó becsapódott és gyors lépteket hallottam meg felfelé közeledni. Brian berontott és egy nagyobb fegyvert vett a kezébe, majd rágyújtott és elkezdett a lakásba lövöldözni. Ilyenkor némelyik embernek elmebeteg lenne, de gondoljunk bele jobban. Rohadt szexi tud lenni ilyenkor. Igyekeztem magam ezután meghúzni a sarokban és nem a terhére lenni. Meg tudja oldani egyedül és nem lesz semmi baja.... Igaz?