Rosszfiú markában [Befejezett]

6. rész

A fejemben a hangja visszhangzott és nem tudtam neki megálljt parancsolni. Kijelentette, hogy az övé vagyok. Ez nekem túlságosan is zavarba ejtő volt. Nem vagyok képes azóta normálisan a szemébe nézni. Hiszen alig volt itthon az utóbbi napokban. Bár nem vagyok már gyerek, mégis féltem egy kicsit. Hatalmas viharok voltak kint és én féltem... Vagyis inkább Briant féltettem. Kint van és akármilyen baja eshet, amit nem tudnék elviselni. Hiszen miattam szembeszállt az igazgató fiával és a bátyámmal is. Mondjuk inkább megvett engem, mintsem azt lehetne mondani, hogy... Áh ez nekem túl bonyolult. Fáradtan elterültem az asztalomon. Félek, ha túl kedves lesz hozzám, akkor bele szeretek és az nem lesz jó, mert nekem a szerelem sose sikerült már kicsinek sem. Mikor én szerettem valakit, akkor az illető mindig hárította az érzéseimet. És most nem akarnám elveszíteni az én kósza érzelmeim miatt. Csak nem szabad mindent túlreagálnom. Ennyi az egész.

Vacsoraidőre Brian is hazaért, aminek most örültem is, meg nem is. Lehet, hogy ha nem hagyom, hogy valamit is tegyen értem, akkor elfelejtem ezt a butaságot, hogy szeretem vagy valami. Vagyis még nem szeretem, de ha tovább gondolkodok ezen, akkor biztos fogom is. Az első az, hogy kiverjem ezt az egészet a fejemből és megnyugodjak. Előkészítettem neki a vacsorát, majd az enyémet is.

- Elintéztük az örökbe fogadást. Mostantól a bátyám lesz a hivatalos gondviselőd, szóval, ha van valamilyen papír, akkor vele írattasd alá. – mondta ki hirtelen én, pedig teljesen lefagytam.

- Tessék? – néztem rá.

- Mondtam, hogy az enyém vagy nem? És az egyetlen, ami még jobban ehhez a családhoz köt, az örökbefogadás. A bátyám is beleegyezett ebbe, hiszen már csak két évig lesz a gyámod. Annyi időt fél lábon is kibír.

- Miért tesztek meg ennyi mindent értem?

- Mert vicces. – állt fel az asztaltól. – Most el kell mennem itthonról. Ne várj meg. – nézett hátra. – Valamit el kell intéznem, ha nem találsz reggel, akkor hívd a bátyámat. Senkit ne engedj be a házba. Jegyezd meg nekem van kulcsom. Mostantól a Walker család tagja vagy. Több veszély leselkedik rád, mint hinnéd. - mondta és elment otthonról. – Mondjuk még nem igazán sejtheti senki sem.

Úgy utálom, hogy semmit nem magyaráz meg jobban. Viszont csak négy hónapja ismerem és már most többet tett értem, mint a bátyám tenne értem valaha. Várjunk csak! A bátyám ebbe nem egyezhetett bele könnyen. Vajon mit tett vele, hogy elérje, amit akar? Vagyis engem... Elmosolyodtam, majd bezártam minden ajtót és ablakot, ahogy mondta még az emeleten is. Kiírtam a telefonomba övé és a bátyja számát, majd felmentem az emeletre és olvastam. Kintről a vihar hangjai egyre jobban beszűrődtek én, pedig elkezdtem félni. Becsuktam a könyvet és az ágy szélén ültem. Nem mertem elaludni.

Az agyam kattogott. Négy hónap telt el és még több minden történt. Megvédett és a családjába fogadott. Mindezt azért mert megakar védeni, de mégis a tettei okát nem értem. Elkerül, ha teheti és csak az étkezések alatt hajlandó velem beszélgetni, ami egy csomó indokot kizár.

Lassan már éjfél is elmúlt, de én még mindig nem tudtam aludni, ami egyre jobban zavart, hiszen egyedül voltam az egész házba, ami annyit jelentett, hogy mindenhol sötét volt a szobám kivételével. Nem tudtam megmaradni a sötét szobámban, ha egyedül voltam itthon. A csendet az ajtó nyikorgása törte meg. Meg sem moccantam csak hallgattam, ahogy az illető célirányosan a fürdőbe megy. Kicsit megnyugodtam, hiszen ez csak azt jelenti, hogy Brian az. Kimásztam a takaróm alól és kinéztem. Az ajtóm előtt egy fehér véres póló hevert, amit a villámlás fényében láttam. Azonnal a fürdőszobához mentem, ahol megláttam Briant, aki a vért mosta le magáról.

- Mi történt? – kérdeztem és lassan megérintettem.

- Mondtam, hogy ne várj meg, Nem?

- Felkeltem az ajtó nyílására.

- Akkor feküdj vissza. – szólt rám erélyesen, de most nem ijedtem meg tőle.

- De segíteni akarok. Anya megtanított, hogy lássam el a sebeket. Ugyanis a bátyámat valaki mindig összeverte. – mosolyodtam el keserűen.

- Mondok egy jó tanácsot. A jelenlétembe ne emlegesd a bátyádat, mert késztetést érzek rá, hogy megöljem. – szorította ökölbe a kezét, amitől minden izma megfeszült. Ezek szerint nem ölte meg, hogy megkapja a gyámságom jogát. Ez kicsit megnyugtató.

- Akkor segíthetek? – mosolyogtam rá.

- Tőlem. – mondta én, pedig leültettem a fürdőkád szélére, majd elkezdtem bekötözni a karján lévő sebeket.

- Ennyire veszélyes helyen voltál? – kérdeztem, de közben rá sem néztem.

- Ha tudnád, sírnál. – mondta én, pedig nevettem.

- Nem akarok többet sírni. Csúnya leszek tőle.

- Ezt nem tagadhatom. – mondta mosolyogva.

A homlokára kapott egy ragtapaszt ugyanis ott is felszakadt a bőre. A tekintetét le sem vette rólam. Belenéztem a szemébe, majd elmosolyodtam.

- Olyan vagy, mint egy nagy gyerek. – nevettem.

- És te lennél az anya? Köszi, de kihagynám.

- De igenis jó anya lennék, majd megmutatom.

- Igen? És ki a szerencsés jelölt, Ms. Szűzike? – kacsintott rám.

- Az... még nincs.

- Lehetek én is, ha gondolod.

- Oh... nem. Szörnyű apa lennél. – nevettem, majd kezet mostam.

- Honnan tudod?

- Női ösztön.

- Szóval van olyanod is? – nevetett.

- Több mint hinnéd.

- Felvágták a nyelved Ms. Szűzike?

- Nem, csak tudom, hogy te... Mindegy. – mondtam és megtöröltem a kezemet és elmentem összeszedni a széthajigált ruháit a folyosóról.

- Nem mindegy. Folytasd vagy megerőszakollak, bár nem lenne erőszak. – kacsintott rám, amikor ránéztem.

- Hogy te hamarabb elfogadsz, mint a bátyám.

- Erre négy hónap alatt jötté rá?

- Igen. Miért, baj?

- Nem, csak lassú.

- Hát bocsánat, hogy ilyen lassú vagyok. Mr. Rossz fiú.

- Ez tetszik. Mostantól nevezhetnél így is.

- Mikor? Hiszen házon kívül nem beszélhetek veled.

- Gondolkodtam a dolgon. Ha így szólítasz meg akkor bárhol szóba elegyedek veled.

- Milyen fejlett a szókincsed.

- Te sem panaszkodhatsz. – nevetett, majd megölelt. – Köszönöm az ellátást. – mondta én, pedig visszamentem a szobámba.

A szívem zakatolt az ölelése miatt. Nem tudnám elviselni nélküle a napokat.