Rosszfiú markában [Befejezett]

4. rész

Aznapra már nem akartam semmit se tervezni. Túl sok minden történt velem ebben a két napban és már nagyon zavaros volt. Csak azt akarom, hogy egy kicsit lelassítson minden és levegőt kaphassak. Felmentem az emeletre és elterültem az ágyamon. A plafont nézegettem közben elmerültem a gondolataimban.

Alig telt el negyvennyolc óra az életemből és mégis teljesen a feje tetejére fordult minden. A bátyám eladott egy számomra teljesen ismeretlen embernek és elvárja, hogy ledolgozzam a tartozását nála. Elvette az első csókomat ez a személy, de mégis vannak ijesztő megmozdulásai is. Például az, hogy nem tudom, mikor mire gondol. Bár ennyi idő alatt ez nem csoda, de nekem akkor is ijesztő. Viszont mégis úgy érzem, hogy benne megbízhatok. Hiszen ő teljesen máshogy viselkedik, mint a bátyám, aki mindig csak parancsokat osztogatott és sosem kért. Már gyerekkorom óta ilyen. Mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarta különben elérte, hogy a szüleim megharagudjanak rám. Tudom, hogy szörnyű a személyisége, de ha megkellett védenie, akkor mindig ott volt mellettem. Nem kérdezett, hogy nekem van-e igazam. Csak állt mellettem és akárkivel szembe ment csakhogy ne essen bajom. Éppen, ezért nem értettem őt sosem. Később a nevelőapukám elmondta, hogy mindig ilyen volt. Éppen ezért voltam képes mellette maradni. De úgy látszik felesleges volt, hiszen elhajított magától az első adandó alkalommal. Lehet jobb lenne, ha elengedném őt és nyugodtan lennék nélküle. Hiszen... ha jobban belegondolok, akkor jelenleg itt van nekem Bryan és hozzá kell alkalmazkodnom, hogy ő ne dobjon el. Ragaszkodok egy idegenhez, mert kedves volt velem. Ez milyen vicces. Lassan lecsuktam a szememet és elaludtam. Hagytam, hogy minden mással együtt a fáradtság is felül kerekedjen rajtam. 

Aznap este felriadtam hangos zajokra. Valaki elég idegesen jött be a házban. Elindultam lefelé, amikor megláttam az iskolaorvost, ahogyan halál nyugodtan ücsörög az éppen tomboló öccse előtt és nyugodtan nézi végig. Közben elővett a kabátja zsebéből egy doboz cigarettát és rágyújtott. Figyeltem, ahogy a fiú tombol, de nem mozdultam semerre. Figyeltem őket és a szállingózó cigaretta füstöt. Viszont összetalálkozott a tekintetem az orvossal, aki csak elmosolyodott. Mutató ujját a szája elé emelte, de a mosoly még mindig az arcán pihent és csendre intett engem. Valamiért azt éreztem, hogy jobb, ha lefekszem, és nem szólok bele a családi ügyeikbe. És szerintem a férfi is ezt akarta nekem sugallani.

A napok nagyon gyorsan teltek. Megkaptam a feladataimat, amivel ledolgozhatom a bátyám adósságának egy részét. Bryan nem hagyta, hogy mindet ledolgozzam, hiszen hatalmas összegről van szó. Viszont nekem nem tetszett. Inkább itt akartam maradni és elkerülni a bátyámat, aki semmibe vesz. Hiszen itt mégha csak a pénz miatt is, de legalább számítok valakinek és nem kapok bántó megjegyzéseket semmire, amit teszek vagy mondok. Azt éreztem, hogy fel fogok tudni lélegezni. Hamarosan vagy a közel jövőben azt még nem igazán tudom. Csak azt tudom, hogy most jó helyen vagyok.

Az iskolában véget ért a vizsgaszünet és most minden felsős elmondhatja, hogy sikeresen túl van a félévi vizsgákon. Mivel én már túl vagyok ezen, így nyugodtan dőlhettem én is hátra, hiszen a feladataim szinte megegyeztek azzal, amit otthon tettem. És ami már rutinból megy az már gyorsabban is. Itt sokkal több időm volt magamra, tanulni vagy éppen olvasni. De a dolognak egy hátulütője van. Ugyanis a ház tulajdonosa alig van itthon én, pedig nem szeretek itt egyedül lenni. Egy hatalmas házban teljesen egyedül... Nem kell mondjam szerintem, hogy minden rezzenésre, koppanásra, zajra felfigyeltem. Hiszen alig tudok valamit róla, de azt már tudom, hogy nem átlagos ember. Ő teljesen különbözik mindenkitől. Az a megítélésem, hogy magasabb rangú azt már teljesen biztosra tudom mondani, hiszen múltkor megállt egy fekete autó a ház előtt, amikor az udvart rendezgettem és megkérdezték, hogy a főnök itthon van- e. Akkor azt sem tudtam mit mondjak, hiszen nem tudtam kiről beszélnek. Bár a sejtésem biztos volt, de erre akkor sem alapozhattam mindent.

Nagyot sóhajtva mentem, hogy elindítsam a mosást. Kicsit zavarosan néztem a matek füzetemet már egy negyed órája, így szükségem volt egy kis szünetre, ami jelenleg a mosást jelentette. Elkezdtem betenni a szennyest a mosógépbe, amikor a kezem ügyébe akadt egy fehér véres póló. Ledermedtem. Megsérült? Nem tudtam, hogy ez az ő vére-e vagy sem. Ha nem az övé, akkor hogyan került a pólójára. Gyors léptekkel iramodtam be a szobájába. Az ágyán feküdt és egy filmet nézett. Viszont ez most nem igazán kötött le. Felmásztam az ágyára, hiszen a nagy francia ágy közepén a legjobb fetrengeni, hogy véletlenül se legyen könnyen megközelíthető. Áh... minek?

Mellé térdeltem ő, pedig kérdő tekintettel nézett rám én, pedig igyekeztem felidézni, hogy a póló melyik oldala volt véres, amikor erre rájöttem teljes egyszerűséggel felemeltem a pólóját és megkönnyebbülten ültem le az ágyon.

- Mi a baj? Mi volt ez az egész? – kérdezte és felült. Barna szemeit az enyémbe fúrta.

- Azt hittem megsérültél. – mondtam és a megkönnyebbüléstől majdnem elsírtam magamat.

- Mégis miért? - kérdezte.

- Találtam egy véres pólót a szennyesben. – mondtam és elkezdtem a takarót piszkálni lehajtott fejjel. Kicsit kínosan éreztem magamat, hiszen betörtem hozzá és szinte rávetettem magam.

- És aggódtál értem?

- Lehet. – mondtam mire lenevette magát, majd az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy rá nézzek.

- Ne gondold azt, hogy engem ilyen könnyen meglehet sebezni. - mosolyodott el.

- Akkor az kinek a vére? – kérdeztem.

- Egy olyan emberé, aki már nagyon sokkal tartozott nekem. – mondta én, pedig ijedten néztem rá, hiszen a bátyám is ilyen. Igyekeztem kiolvasni a tekintetéből valamit, mire felsóhajtott és elengedett. – Még mindig miatta aggódsz?

- Nem tehetek róla. – mondtam halkan.

- De az a seggfej olyan könnyen eladott nekem. – mondta ingerülten.

- Ő a bátyám bizonyos szinten. Én pedig a húga. Képtelen vagyok nem aggódni érte.

- Nem értelek. Még mindig visszavágysz egy ilyen alakhoz, aki egy doboz cigire is simán elcserélt volna.

- Azt nem mondtam, hogy visszavágyok hozzá. Aggódok érte, de ennyi. Ne haragudj, hogy zavartalak. – mondtam és lemásztam az ágyáról és kimentem.

Eszem ágában sem volt visszamenni egy olyan alakhoz. Képtelen lettem volna rá. Nekem jó itt. Nincs szükségem egy ilyen bátyra, aki csak fájdalmat tud nekem okozni. Viszont itt képes vagyok nevetni és nyugodt vagyok. Akkor mégis miért lett ebből ez? Már nem értek semmit.