Rosszfiú markában [Befejezett]

3.rész

A folyóson ültem, amikor felvillant a telefonom kijelzője. A bátyám volt az. Pár pillanatig csak néztem magam elé. Nem tudtam mit tegyek. Végül kihúztam a fülest és felvettem a telefont.

- Hogy vagy Rachel? – kérdezte rekedtes hangon, amit annyira imádok.

- Jól, bár hiányzol.

- Viszont nem találkozhatunk. – sóhajtott. Teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy mit mondtam. – Meg szeretnélek kérni, hogy dolgozd le azt a pénzt, amivel tartozok Mr. Walkernek.

- Miért?

- Mert ennyit megérdemlek nem? – kérdezte rideg hangon a telefonba. – Hagytam, hogy a nyakamon lógj, pedig a szüleim már meghaltak. A ház, amúgyis az én nevemen van, szóval köszönd meg, hogy nem rúgtalak ki és elviseltem azt a szánalmas közeledésedet. Szóval legyél jó gyerek és tegyél meg mindent, amit Mr. Walker kér, ugyanis rengeteg pénzzel fogok lógni még neki.

- Tessék?

- Azt hiszed, hogy emiatt abbahagyom a szerencsejátékot? Egy ilyen kis liba miatt, mint te? – kérdezte nevetve nekem pedig eleredtek a könnyeim.

- Nem. Nem gondoltam ilyesmit. – mondtam.

- Ügyes vagy. Viszont legalább nem kell azon aggódnom, hogy valamelyik sikátorban végzem holtan. Mivel van egy ügyes kislány, aki azt csinálja, amit szeretnék. Szóval vesd be azt az undormány testedet és kezd el visszafizetni a tartozásom, hogy legyen mit kölcsön kérnem.

- Nem...

- Tessék?

- Minden tőlem telhetőt megteszek.

- Remek. Legyél jó kislány. Majd még hívlak. – mondta és letette.

Csak ültem ott és meredtem magam elé, amikor megláttam, a könnycseppeket a kezemet. Már nem tudtam visszafojtani a sírásomat. Az arcomat a kezeimbe temettem. Becsöngettek már, szóval... elmegyek a gyengélkedőre. Egy óra igazolatlan.... az még nem árt. Bementem a terembe és az orvosra néztem, aki éppen telefonált. Egy szó nélkül elmentem mellette és lefeküdtem az egyik ágyra és sírtam. Az orvos tudja miért voltam ott. Már többször is volt olyan, hogy elmentem oda csakhogy kisírhassam magam. Ilyen volt a szüleim halála utáni időszak. Hiszen először elvesztettem apát, majd anya is meghalt egy balesetben. Bár a pontos okát sosem tudta, de az is biztos, hogy őt sem érdekelte. Nem volt szíve rákérdezni és, amúgyis... Ő egy pasi. Nem tudja annyira megérteni, mint egy nő. Anya mindig ezt mondta, amíg élt. És igaza volt. Utálom az összes férfit. Nem akarok egyet se látni.

Nem sokkal később kinyílt az ajtó és Brian lépett be rajta. Egyenesen az ágyam felé jött én, pedig lassan felültem az ágyon. Leült a székre, ami az ágy mellett volt. Összefűzte az ujjait, majd rám emelte a tekintetét. Fejét megtámasztotta és engem figyelt, ahogy kétségbeesetten le akartam törölni a könnyeket.

- Mi történt?

- Semmi. – mondtam és megdörzsöltem a karomat.

- Akkor nem hívatott volna ki a doktor az óráról.

- Tessék? – pillantottam az orvosra, aki a hasán összefűzte az ujjait és minket figyelt. Visszapillantottam a fiúra, aki megvakarta a tarkóját, majd rám nézett.

- Ő a bátyám, Michael. – mondta én, pedig újra az orvosra néztem, aki mosolyogva integetett. – Szóval mi a baj? – nézett rám, én pedig nem tudtam hazudni neki.

- Felhívott a bátyám. – mondta és kínosan elnevettem magam. – Elmondott mindent. Undorodott tőlem és végig csak megakart szabadulni tőlem, de örül, hogy ledolgozom, majd a tartozását. Újra kölcsön akar kérni, hogy többet kelljen dolgoznom és ne kelljen hazamennem. És én tényleg egy ilyen embert szeretek? Nem akarok ilyen érzéseket táplálni iránta. Megkért, hogy adjam el neked a testemet, pedig tudja, hogyan érzek. – temettem újra a tenyerembe az arcomat.

Lágyan megfogta a kezemet, majd a elhúzta a függönyt. Elvettem a kezemet, majd hátradöntött az ágyon. Fölöttem támaszkodott és egyenesen a szemembe nézett. Komoly tekintetét az enyémbe fúrta. Kellemetlenül elfordítottam a tekintetemet. Hirtelen lefogta a kezeimet így el se tudtam rejteni az arcomat, pedig nagyon szerettem volna. Sírni akartam, de ezt nem előtte.

- Engedj el. Nem akarom, hogy lásd, milyen szánalmas vagyok.

- Annak tartod magad?

- Ő azt mondta. Undorító vagyok és szánalmas, akkor biztos igaza van, ő régebb óta ismer.

- Hagyd abba a sírást. – mondta, amikor kicsordult egy könnycsepp az arcomon.

- Nem tudom. Nem tudom elfogadni azt, amit gondol rólam. – mondtam, majd kínosan elnevettem magam, mire megcsókolt. Nem viszonoztam a csókját, mivel nem akartam a többi lány közé tartozni, de megharapott, így egy résnyire kinyitottam a számat, ami miatt átdugta a nyelvét a számba és elmélyítette a csókot. Mikor eltávolodott tőlem egy büszke mosolyt villantott. Ajkai vörösek voltak, ahogy az enyémek is. 

- Milyen erotikus látvány, talán többet akarsz? – hajolt oda a fülemhez. – Van egy ötletem. Mi lenne, ha rám hallgatnál és nem arra az idiótára, aki ilyen gyorsan tönkre tette azt az amúgyis törékeny lelkedet? Mit szólsz?

A válaszom bár teljesen lényegtelen volt, hiszen az ő kezeiben vagyok. De most teljesen más volt, mint tegnap. A hangja gyengéd volt, ami jól esett. Ő nem olyan, mint a bátyám, aki eladott az első idegennek, aki vissza akarta verni rajta a tartozását.

- Rendben. – fordítottam el a fejem zavaromban.

- Ügyes kislány. – mondta és homlokon csókolt.

- Brian. – fogtam meg a kabátja ujját, amikor elakart menni. – Én hányadik vagyok? Hány lány van még rajtam kívül?

- Tessék?

- Azt mondták, hogy több lánnyal is kavarsz, de titoktartást fogadtattál velük, úgy, ahogy velem.

- Többet akartál tudni rólam? – vigyorodott el.

- Igen, mert a nevedet sem mondtad el. 

- Legközelebb, ha tudni akarsz valamit tőlem kérdezd, mert ebben az iskolában már kétséges, hogy mi az igaz és mi nem. Rendben?

- Igen. – mondtam és halványan elmosolyodtam. Akkor nem igaz, hogy csak játszadozik a lányokkal.

Kiment a teremből én, pedig megmostam az arcomat hideg vízzel. Kifestettem újra a szempillámat, majd bementem a következő órára. Később, amikor beléptem az újdonsült otthonomba, ő már ott volt és az étkező asztalnál ülve várt rám. Lassan közelítettem hozzá, mivel valamiért a vesztemet éreztem.

- Gyere egy kicsit, Rachel. – mondta én, pedig leültem a vele szemben lévő székre.

- Igen?

- A mai napra tekintettel szeretném, ha megszakítanád minden kapcsolatodat a bátyáddal.

- Miért?

- Nem vetted észre? Ő csak tönkre akar téged tenni lelkileg. – túrt bele idegesen a hajába.

- Tudom. – mondtam halványan mosolyogva. – De ő akkor is a bátyám.

- Aki eldobott téged. Csak ne vedd fel a telefont neki, ha nem vagyok melletted, rendben? Nem akarok megint olyat, ami ma volt. Nem szeretek az emberek miatt aggódni. – nézett rám, majd felállt az asztaltól és megsimogatta a fejem. – Mennyi baj van veled. – sóhajtott, majd elhagyta a házat. Meg sem várta a válaszomat.