Anna
(Október)
Mit tegyek most? Kérjek bocsánatot George-tól? Az lenne a helyes nem? De ugyanakkor, elmondhatta volna az igazat, attól függetlenül, hogy szeretett. Azt hiszem rágódom még ezen egy kicsit.
- Eljössz velünk hajókázni? - nézett be a szobámba Hanna.
- Ketten mentek? - kérdeztem.
- Aha. - azért kicsit hezitált, hogy mit mondjon, ahogy láttam.
- Akkor nem zavarlak. Legyetek csak kettesbe. - kezdtem újból telefonozni.
- Akkor úgy mondom, hogy van 10 perced összekészülni indulásig. - kacsintott Hanna, majd már el is tűnt.
Mondjuk, akkor nem értem, hogy minek kérdezett meg, ha már ő eldöntötte. Kicsit hűvösebb van, úgyhogy a hosszúujjumra vettem egy bőrdzsekit is. Tiszta feketébe öltöztem, nálam ez a boldogság színe.
Max kivezetett a kikötőig, majd felkészítette a hajóját. Levagyok nyűgözve ettől a helytől. Álomszép volt a kikötő.
Hannával kiültünk az elejére, s kinyitottunk egy üveg bort. Letoltam a napszemüvegem, s nevetve kortyolgattuk a poharunkból a száraz fehér bort, miközben el is indultunk Max kapitány jóvoltából.
- Először megállunk még a másik kikötőnél. - mondta Max, de nem nagyon érdekelt. Hátradőlve kikapcsoltam, s relaxáltam.
- Mi van Georgival? - kérdezte a barátnőm.
- Oh... már becézgeted is. - nevettünk össze. - Nem tudom. - mondtam zavarosan.
- Nem érzek másképp, így, hogy Norris elmondta az igazat.
- Összezavarodtam. Teljesen. - tettem hozzá.
- Tudod mit. Hagyjuk. Majd meglátod. - meglepett, hogy elengedte a témát. - Inkább add ide az üres poharacskád. - nevettünk össze, ahogy dalolászta a lány a mondatát.
Max megállt a kikötő végében. De nem úgy tűnt, mintha huzamosabb időre maradnánk. Hallottam lépteket valahonnan, de nem nagyon érdekelt, gondoltam csak Max jön le hozzánk, de tévedtem. Hisz pont, hogy hozzá ment fel valaki...
- Szia haver! - hallottam azt az összekeverhetetlen hangot. Egyből fel is ültem, s Hannára néztem.
- Na ne szórakozzatok velem! - mondtam kissé mérgesen a barátnőmnek, miközben újra elindultunk.
- Nem említettem, hogy George is jön? Hoppá... - játszotta kellően rosszul magát a lány.
Most mit csináljak? Hogyan tudnék innen elmenekülni? Ugorjak a tengerbe, aztán lesz ami lesz? Mondjuk inkább fulladnék meg, mint dupla randizzak velük, vele...
Egyszer csak lejöttek mindketten, s George elég rendesen meglepődött.
- Anna... Szia. - habogott össze vissza zavarában. - Nem... - untam már, hogy csak hezitál.
- Nem számítottál rám? Hát én se rád. - vágtam közbe.
- Anna! - szólt rám Hanna. - Szia Georgi! - mosolygott rá.
- Szia Hannesz! - köszönt vissza. Hoppá, mekkora puszi pajtások lettek. Meg is forgattam a szemem, de a napszemüvegben úgysem látszott.
- Hanna, tudsz jönni egy kicsit? - biccentette meg a fejét az ellenkező irányba Max. Ügyesek... mindent kiterveltek.
- Persze! - állt fel, s el is indultak. - Légyszi ne nyírjátok ki egymást. - fordult vissza még a lány. - Oh, és George! Ha szemétkedne, csak itasd. - adta a jó tanácsot a fiúnak, én csak felemeltem a középső ujjamat.
- Leülhetek? - kérdezte George.
- Csak tessék. - mutattam tenyeremmel, de én nem tápászkodtam fel. Nagyon kényelmes volt nekem így hátra dőlve fetrengeni.
- Haragszol rám? - kérdezte kétségbeesetten. Jogos kérdés. Haragszom rá? Mindenkire haragszok, de rá pont nem.
- Bocsi. Nem akarok bunkó lenni, csak idegesít, hogy Hanna intézi az én ügyeim.
- Tudom milyen érzés. - mondta együttérzően. Na erre már felkaptam a fejem. Csak néztünk egymásra. - Nem bánod? - kérdezte miközben lassan a szemem felé nyúlt. Nem ellenkeztem. Levette rólam a szemüveget. - Szeretem nézni a szemed. - pillogott is bele elég rendesen. Csak bámultunk egymás szemébe, s nem kellettek nekünk most szavak.
Kizökkentett egy beinduló motor hang. Egyből felálltunk, s a hajó széléhez mentünk. Egy kis motorcsónakban ült Hanna és Max.
- Ti mit csináltok? - kérdeztem zavarosan.
- Ja.. Meghibásodott a hajó motorja. Hozunk egy szerelőt... - hazudott túl átlátszóan Max. Jó gyorsan el is suhantak.
- Ezt nem hiszem el. - lett feszült George.
- Meg sem lepődök. - emeltem meg a poharam, majd beleittam. - Bort? - kérdeztem tőle.
- Jöhet! - vágta rá.
