Anna
(December)
Jó, tudom, hogy csúnya dolgot csináltam. Két hónapon keresztül hazudtam George-nak. Nem is tudom, hogy ezt meddig akartam csinálni amúgy?! Igazából elakartam neki mondani, már a Szenteste napján, hisz vettem egy kis fehér cipellőt, és írtam egy levelet, de nem volt merszem oda adni. Olyan jól éreztük magunkat az anyukájáéknál, utána meg nálunk, és Hannáéknál is jó volt minden, vagyis egy ideig. Nem így kellett volna megtudnia. Eltudom képzelni, hogy mennyire dühös, de azért elég csúnya dolgokat vágott hozzám, és undorítóan viselkedett a barátaival is. Ezért nem szeretem, ha iszik.
Viszont nincs itthon továbbra sem. 28.-a van, és már nagyon aggódom érte. Hívtam, írtam neki, de semmi. Albon azt mondta, hogy jól van, de nem mondja meg, hogy hol, mert most szüksége van a barátomnak egy kis időre. Reméltem, hogy tényleg kicsi lesz az az idő, de a napok múlásával ez értelmét vesztette.
Hannáék csinálnak szilveszteri bulit, de semmi kedvem nincs elmenni, főleg nem egyedül... Pedig így az év utolsó napján eléggé úgy néz ki, hogy egyedül is maradok.
Továbbra sem kaptam életjelet tőle...
George
(December)
Kopogtattak a szobám ajtaján. Alexéknál húztam meg magam a napokban.
- George, beszélnünk kell. - rontott be az ajtón Hanna.
- Te honnan tudtad, hogy itt vagyok? - lepődtem meg a jelenlétén.
- Szivi, nem vagyok hülye. Na és most... - kezdett volna bele, de muszáj volt félbe szakítanom.
- Nincs kedvem ehhez... - forgattam meg a szemem, miközben az ágyban feküdtem.
- Még jó, hogy nem érdekel, hogy mihez van kedved. - pillogott a lány, s elhúzta a függönyöket, ezzel fényt engedve a szobámba. - Na és most, befogod, nem nyavalyogsz, és meghallgatsz.
- Han...
- Csak fogd be! - emelte fel a hangját.
- Nem védem egyikőtöket sem, mert mind a ketten hülyék voltatok. De, bele gondoltál már, hogy Anna miért nem merte neked elmondani? Oh, igen... pontosan ettől a reakciótól félt. Szerinted ő így akart gyereket? Így, hogy tudja, hogy a barátja még nem akar... A válasz, nem. Anna várni akart rád, és arra a hülye bajnoki címedre, mert ugye az mindennél fontosabb... - forgatta meg a szemét. - Jogosan vagy felháborodva, de belegondoltál már abba, hogy neki ezzel egyedül kell megbirkóznia? Szerinted neki ez mennyire ijesztő? Szerinted ő nem utálja magát, ez miatt?
- Nem...
- Még egy kicsit fogd be! - tartotta vissza a mondatom. - Egyet mondok George Russell, és ezt jegyezd meg örök életre. Egy világ megjegyezte már a neved, de neked ez nem elég, kell egy cím, ami majd az idő múlásával egyre jelentéktelenebbé válik. Ahelyett, hogy építenél egy olyan családot, ami egy életen át szól. Mert a gyereked biztosan nem fog sosem elfelejteni, és az ő szemében te leszel a hülye világbajnok. Gondolkozz el! Komolyan ennyire fontos neked egy elismerés, hogy megéri eldobni egy tökéletesnek ígérkező jövőt? - ezután felállt.
- Nos... - megint megpróbáltam megszólalni.
- Ja, a válaszod nem érdekel. Elmondtam, amit akartam. Ha ez sem segít, akkor menthetetlen eset vagy. És akkor arra kérlek, hogy hagyd örökre békén a barátnőmet, és a babáját. Mert Anna erős lány, meglesznek nélküled. De te is megleszel nélkülük? - nézett még vissza az ajtóból. - Ajánlom, hogy jól dönts. - hátat fordítva becsukta az ajtót, majd magamra maradtam. Magamra, és a problémáimra, na meg a dühömre.
Nyilván Hanna a barátnőjét védi. Most ezen mit gondolkodjak el? De végülis csak volt egy gondolat, ami nem hagyott nyugodni. Tényleg így akarok elbúcsúzni az évtől? Elbúcsúzni Annától, vagy a Forma1- től... ez itt a kérdés...
