1. fejezet - Találkozás

153 9 1
                                    

Az italautomata benyelte a pénzt. Most már semmi kétség. Az iskola folyosója üresen kongott, ami nem is csoda, hiszen pillanatokon belül kezdődnek az első órák. Már csak a becsöngető fülsértő hangja hiányzott volna! Kristóf dühében rácsapott az automata oldalára, de a választott Coca Cola Zero semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy kiindulási helyéről az érkezési helyére érkezve először Kristóf kezébe, majd végül a fémdobozban lévő folyadék Kristóf gyomrába vándoroljon.

„Naná, hogy már rögtön az első napon ez történik" gondolta Kristóf.

Miközben az italautomatát rángatta, elvesztette az egyensúlyát és elterült a földön.

- Segítsek? – szólalt meg egy hang a háta mögött.

Kristóf estében megfordult, felnézett és egy kék szemű, vékony, mosolygós, szemüveges sráccal találta szembe magát, aki sötétkék farmernadrágot és piros pulcsit viselt. Félhosszú, fekete haja pedig hanyag eleganciával omlott arca két oldalára.

- Aha, légyszi.

Az ismeretlen ifjú letette a táskáját, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Kristóf megfogta a felé nyújtott kezet, mely tapintásra hűvös, de kellemes volt.

- Megütötted magad? - kérdezte aggodalmas kifejezéssel az arcán, miután Kristófot talpra segítette, aki egyből elkezdte leporolni a ruháját.

- Nem, csak tök bénának érzem magam, amiért még egy egyszerű italautomatával sem boldogulok - tárta szét a karját Kristóf.

 Közben a fiú ezután leguggolt és elkezdett valamit matatni az automata italkiadó részénél.

- A múltkor velem is ugyanez volt. Mármint az esést leszámítva. Te biztosan az új srác vagy. Én Márk vagyok - mutatkozott be.

- Én meg Kristóf.

Ekkor az italautomata egyszer csak zörögni kezdett és a Zero már hirtelen ott is volt Márk kezében.

- Asszem, ez a tiéd.

Kristóf átvette a felé nyújtott üdítőt.

- Nagyon köszi. Akkor ezek szerint osztálytársak leszünk?

- Amennyiben a 10/A-ba jöttél, akkor nagy valószínűséggel igen.

Kristóf kissé reményvesztetten nézett körbe.

- Bevallom nekem még minden új és idegen. A hely, az emberek.

- Csak egy ideig lesz az, ne aggódj. Hamarosan megszokod.

- Tudom, csak tartok tőle, hogy ezen a helyen is barát nélkül maradok. Nem vagyok az a barátkozós típus - vallotta be Kristóf.

- Lehetünk barátok. Van valami, amit szabadidődben szeretsz csinálni? - érdeklődött Márk.

- Zenét hallgatok, telefonozom, olvasok, írok - sorolta Kristóf.

- Tényleg írsz? - lepődött meg Márk. - Ez király! Miket írsz?

- Csak apróbb történeteket, elsősorban saját magam számára.

- És milyen történeteket írsz? Humoros, fantasy, kalandos, romantikus? - kacsintott az utolsó szónál Márk.

- Hát... olyan mindenfélét - felelte Kristóf. Nem merte Márknak bevallani, hogy elsősorban a romantikus történeteket kedveli. Hiszen az olyan "lányos dolog", ahogy sokszor mondogatták neki az előző iskolájában. Egyedül az irodalomtanára volt vele kedves és megértő, sőt, odáig ment, hogy elmondta, hogy szerinte Kristófból akár még nagy író is válhat.

- Egyszer szívesen elolvasnám valamelyik történetedet - szakította félbe Márk a merengését, visszarántva ezzel őt a valóság szürke mezejére.

Kristófnak erre a mondatra hevesebben kezdett verni a szíve és hebegve-habogva motyogta: - Izé...öhm...Nem biztos, hogy ezek a történetek annyira tetszenének neked. Közben pedig el is vörösödött: "Most ez komoly? Miért kell elvörösödnie?"

- Miért gondolod, hogy nem tetszenének? - Márk nem mosolygott, látta, hogy zavarba hozta Kristófot.

- A témájuk miatt - bökte ki végül.

- Én elég sokfajta témát kedvelek - árulta el Márk. - Szeretek olvasni és sokat is olvasok. De őszintén szólva, személyesen még sosem találkoztam olyannal, aki ír.

- Akkor nem jártál sűrűn könyvbemutatókra - szólt Kristóf némi iróniával a hangjában.

- Valóban nem. De tényleg szeretném elolvasni, amit írtál, mert érdekel.

- Oké - szólt tétován Kristóf. - Pénteken, suli után jó lesz?

- Nekem rendben.

Kezet ráztak. Kristóf elmosolyodott. Márk visszamosolygott rá. Ekkor szólalt meg az órák kezdetét jelző csengő.


Minden így kezdődött (BL)Where stories live. Discover now