Minden így kezdődött (BL)

9. fejezet - Tervek

Szombat délelőtt volt. Kristóf és Márk éppen Kristóf szobájában voltak és jövő hétre csinálták a házi feladatokat. Kristóf Márk előtt ült a szőnyegen, hátát Márk lábának támasztva, majd egyszer csak letette a tollat és Márk felé fordulva így szólt:

- Hé, még nem is kérdeztem: milyen terveid vannak?

- Terveim? - értetlenkedett Márk.

- Igen - bólogatott Kristóf. - Tudod, a suli után - mondta, és két kezét Márk térdére helyezte.

Márk kissé tanácstalan arcot vágott.

- Még nem igazán tudom - felelte. - Az érettségi még olyan messze van.

- Mármint úgy értem, hogy mivel szeretnél foglalkozni majd később, felnőttként? - pontosított Kristóf. - Mert én nyilván szeretném folytatni az írást, de emellett még el tudom képzelni magam tanárként is.

- Hmm... ezen még nem gondolkodtam - dünnyögte Márk. - Őszintén szólva még nem igazán van elképzelésem, hogy mi szeretnék lenni. Bár lehet, hogy kinevetsz emiatt, de nem érzem úgy, hogy lenne tehetségem bármihez.

Kristóf szeme elkerekedett.

- Ne már! - méltatlankodott. - Nem mondhatsz ilyeneket! Hiszen az embernek mindig kell, hogy legyen valami kitűzött célja, hogy legyen valami, amit csinálhat! Persze az is fontos, hogy szeresse azt, amit csinál. Ráadásul az nem is igaz, hogy nincs tehetséged semmihez! Emlékezz múltkor a Halloweenra és a tökfaragásra! Abban sokkal ügyesebb voltál, mint én és nagyon jól nézett ki az, amit alkottál.

- Tényleg? - csodálkozott Márk.

- Persze! - vágta rá Kristóf. - Szerintem csak egy kis önbizalomra lenne szükséged, hogy megtaláld azt, ami érdekel, amit szeretsz. És úgy gondolom, hogy...

- Téged szeretlek - motyogta Márk és zavartan elfordult.

Kristóf egy pillanatra elvesztette a fonalat.

- Várj, lassíts egy kicsit! Mit mondtál az előbb?

- Szeretlek - ismételte meg Márk, majd belenézett Kristóf szemébe. - És igen, úgy szeretlek!

Kristóf tátott szájjal bámult Márkra, aki ezt nem igazán tudta értelmezni.

- Öhm... mi az? - vörösödött el. - Valami olyasmit mondtam, amit nem kellett volna? Bár azt hittem, hogy nyilvánvaló, hogy szeretlek, meg gondolom te is szeretsz, tekintve azt, hogy járunk.

Kristóf becsukta a száját.

- Ó, igen. Csak azon döbbentem meg, hogy eddig még ezt sosem mondtuk ki. De igen, én is szeretlek.

Ezután hallgattak egy sort.

- Ezzel azonban nem vagyunk sokkal előrébb a terveidet illetően! - figyelmeztette Márkot Kristóf.

- Tudom - sóhajtott Márk. - És azt hiszem, hogy igazad van azzal kapcsolatban, amit mondtál. Valóban szeretem az ilyen "művészi" dolgokat, szeretek alkotni, dolgokat fabrikálni. Talán ez lehet az az irány, amibe el kell indulnom.

- Na látod! - mosolyodott el Kristóf és az ujjaival végigsimított Márk kézfején. Márk azonban nem viszonozta a mosolyt és elhúzta a kezét.

- Valami baj van? - kérdezte Kristóf.

- Talán - vont vállat Márk, majd sietve hozzátette: - Mármint ne érts félre, nem kettőnkkel van a gond, vagy talán inkább mégis. Nem igazán tudom.

- Mondd el, hogy mi a gondod és akkor segítek rá megoldást találni, ha tudok! - biztatta Kristóf.

- Csak arra gondoltam, hogy oké, hogy most egy suliba járunk, gyakran találkozunk, kedveljük egymást, meg minden, de mi lesz utána?

- Mármint a suli után? - értetlenkedett Kristóf.

Márk bólintott.

- Tegyük fel, hogy elvégezzük a középiskolát, leérettségizünk és utána az útjaink külön válnak. Te egyetemre mész, folytatod a tanulmányaidat, én pedig elkezdek dolgozni valahol. Te ingázni fogsz az otthonod és az egyetem között, míg én továbbra is itt maradok. Az egyetemen azután megismersz másokat, akik ugyanolyan kedvesek és rendesek, mint amilyen talán én is vagyok, csak sokkal okosabbak nálam. Összebarátkozol velük, sőt talán még találsz valakit, akivel ugyanúgy szeretni fogjátok egymást, mint ahogy most reményeim szerint mi szeretjük egymást. A végén pedig teljesen elfelejtesz engem vagy legfeljebb csak egy szempillantásnyi középiskolai románc maradok a számodra.

- Ó! - nyílt kerek csodálkozásra Kristóf szája, miközben Márk elvörösödve, zavartan elfordult. - Tényleg ettől félsz?

- Nem tudom - tárta szét a karjait Márk. - Azt hiszem, igen.

Hallgattak egy sort.

- Nézd, addig még sok idő van - szólalt meg végül Kristóf. - Sok minden változhat akár néhány hónap alatt is, nemcsak veled, hanem velem is. És szerintem okos vagy, Márk.

- A közepes osztályzataim nem éppen erről árulkodnak - sóhajtott Márk.

- Az iskolai jegyek nem számítanak! - intette le Kristóf, majd egy kis szünet után hozzátette: - Jó, számítanak, de nem ez dönti el, hogy milyen ember vagy.

- Akkor mi dönti el azt, hogy milyen ember vagyok? - kérdezte kíváncsi hangon Márk, s közben barátja arcát fixírozta.

- A döntéseid - magyarázta Kristóf. - Minden egyes meghozott döntésed egy újabb csapásirány az élet kanyargó ösvényén. Ezek a döntések lehetnek jó döntések és rossz döntések, saját elhatározáson alapuló döntések és kényszer szülte döntések. Azonban tűnjön egy döntés akármilyen jelentéktelennek is, sosem lesz az.

- Honnan tudhatom azt, hogy ha rossz döntést hoztam? - tudakolta Márk.

- Akkor azt még nem tudhatod - ingatta a fejét Kristóf. - A döntés meghozatalának pillanatában nyilván van egy elképzelésed, hogy mi lesz a döntésed következménye, azonban az is lehet, hogy olyan körülmények is közrejátszanak a döntésed végeredményében, amikre korábban nem gondoltál, így végül a döntésed végeredménye teljesen más lesz, mint ahogy azt te elképzelted.

- Hogy lehetsz ennyivel bölcsebb nálam, mikor nagyjából egyidősek vagyunk? - kérdezte tettetett méltatlankodással Márk.

- Nem vagyok bölcsebb! - tiltakozott Kristóf. - Egyszerűen csak kimondom azt, amit gondolok.

- Akkor is, ha tudod, hogy a másiknak nem fog tetszeni az, amit mondasz?

- Akkor is - bólintott Kristóf. - Sok mindenről van határozott véleményem és ezeket el is szoktam mondani. Attól pedig még, hogy valakinek nem tetszik a véleményem, nem fogom megváltoztatni. Nem fogok mások kedvéért megváltozni.

- Az enyémért se? - kacsintott mosolyogva Márk.

- Pontosan melyik az a véleményem, amelyikkel nem értesz egyet? Vagy szerinted hogyan kéne megváltoznom?

- Csak vicceltem - emelte fel a kezeit Márk. - Szerintem így vagy tökéletes, ahogy vagy.

- Amúgy gondolkodtam a következő találkozásunkon. Mármint amikor így kettesben leszünk majd, mint ahogy most is - magyarázta Kristóf.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét Márk.

- Arra gondoltam, hogy benne lennél-e, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást? - kérdezte Kristóf, majd elvörösödött és hozzátette: - Öhm... Mármint nem úgy, hanem tudod... többet megtudni egymásról. Én szeretnék többet tudni rólad: a gyerekkorodról, miket szeretsz csinálni, hobbijaid, kedvenc témáid... meg hasonlók - fejezte be kissé zavartan.

- Részemről rendben van - egyezett bele Márk.

- Akkor jövő hétvégén mondjuk nálunk?

- Nekem oké.

Egymásra mosolyogtak.