Minden így kezdődött (BL)

8. fejezet - Tök jó dolgok

Október 31.

A köd úgy telepedett meg az utcákban, a házak között, hogy azt akármelyik horrorfilmben megirigyelték volna. Felmerülhet az emberben a kétely, hogy a természetben valóban létezhet-e ilyen sűrű, tejfehér képződmény, és már-már szinte akaratlanul is várja, hogy a filmrendező mikor kiált fel: "Jöhetnek az ijesztő hangeffektek!" Kristóf összébb húzta magán a kabátot és sietősebbre fogta a lépteit. Ahogy a lehelete párolgott, olyan volt, mintha az is a köd részévé válna. Van úgy, hogy az ember képzelete sokszor olyasmit láttat a ködben, ami valójában nincs is ott. Például egy emberi sziluettet, amiről azután kiderül, hogy egy lámpaoszlop, vagy egy bozontos kutyát, ami valójában egy bokor. És bár Kristóf nem szerette a horrorfilmeket, tisztában volt azokkal az általános dolgokkal, amik a klasszikus horrorfilmek elemei között biztosan szerepelnének és a köd, az bizony az egyik ilyen alapvető dolog volt. Éppen Márkhoz tartott, rajta kívül egy lélek sem volt az utcán. Ez volt az őszi szünet első napja, azonban a kísérteties időjárás láthatóan sokakat arra kényszerített, hogy beltéri elfoglaltságokat keressenek maguknak. Kristóf sokat gondolt a Márkkal együtt töltött eddigi időre. Nagyon kedvelte Márkot. Márk szüleivel eddig még nem találkozott, nem ismerte őket, de nemsokára ez is meg fog változni. Persze akár balul is elsülhet a dolog, hiszen Márk mondta neki, hogy ha ő ott van, akkor valószínűleg elég erősnek fogja érezni magát ahhoz, hogy bevallja a szüleinek, hogy valójában meleg és szereti Kristófot.

Kristóf olyannyira elmerült a gondolataiban, hogy először észre sem vette, hogy túlment Márkék házán, így kénytelen volt még jó néhány métert visszagyalogolni. Márk és a szülei takaros kertes házban laktak. Nem volt ugyan akkora, mint amibe Kristóf és a szülei most költöztek, de szép volt. Kristóf megállt a kerítés előtt, megnyomta a csengőt és várt. Kisvártatva Márk jelent meg az ajtóban: egy szürke melegítőnadrág és egy bordó színű kapucnis pulóver volt rajta.

- Már azt hittem, hogy eltévedtél ebben a ködben - ráncolta a homlokát.

- Majdnem - lihegte Kristóf. Sietett és egy kissé hideg is volt. - Biztos vagy benne, hogy meg akarod tenni? - sandított a szeme sarkából Márkra.

- Biztos - bólintott határozottan a fiú. - Gyere - fogta meg Kristóf kezét és bevezette a házba. Az előszobába érve Márk becsukta maguk mögött az ajtót, majd kibújt a papucsából. Sárga, méhecskéket ábrázoló zoknit viselt.

- Aranyos - jegyezte meg Kristóf a zoknira pillantva.

Márk megeresztett felé egy zavart félmosolyt.

- Öhm... Akkor essünk túl rajta, nem igaz? - kérdezte félénken és lámpalázasan.

- Egyedül is elmondhatod, ha szeretnéd - suttogta Kristóf.

- Mi? Nem! - rémüldözött Márk. - Jobban örülnék, ha te is ott lennél. Könnyebb lenne nekem.

- Oké - bólintott Kristóf.

Márk a cipősszekrénnyel szemben lévő ajtóhoz vezette Kristófot. Lenyomta a kilincset, belépett, majd intett Kristófnak, hogy kövesse.

- ...jövő hét péntekre? Igen, azt hiszem az megoldható - ütötte meg Kristóf fülét egy női hang. Majd ahogy követte Márkot, szeme elé tárult a nappali, ahol egy barna hajú nő éppen telefonált. Közben belépett a szobába egy fekete hajú, szemüveges, borostás férfi is és elhelyezkedett az egyik kanapén. Úgy tűnik, hogy egyikük sem vette észre a fiúkat.

- ...köszönjük még egyszer. Viszonthallásra! - A nő letette a telefont, megfordult, majd halkan felsikoltott.

- Márk! Nem is hallottam, hogy megjö... - azonban itt félbehagyta a mondatot, mert észrevette a Márk mögött álldogáló Kristófot. Közben Márk apukája felállt a kanapéról és a szemüvege mögül kérdő tekintettel nézett a két fiúra.