Minden így kezdődött (BL)

20. fejezet - Fejünk felett a csillagok

- Most már elárulod, hogy hova megyünk? - kérdezte Kristóf Márkot.

- Nyugi, hamarosan megtudod - mosolygott rá Márk.

Kézen fogva sétáltak a fülledt, augusztusi naplementében. Különös módon rajtuk kívül egy lélekkel sem találkoztak. Olyan volt, mintha lakatlan lett volna a település. A házak néma csöndbe burkolóztak a lakóikkal együtt. Márk hátáról egy hátizsák lógott, Kristófnál nem volt semmi.

- Bár nem akarom megkérdőjelezni a tájékozódási képességedet, de felhívom rá a figyelmedet, hogy éppen most hagytuk el a település vége táblát! - bökött ujjával maga mögé Kristóf.

- Tudom - nevetett Márk. - Gyere! Már nincs messze!

Tovább haladtak a főúton, majd néhány méterrel később Márk hirtelen balra fordult és elindult felfelé egy dombon. Kristóf követte. A domboldal meredeken emelkedett és nem sokkal később a két fiú már egymás mellett lihegett a kaptatón. Közben pedig kerülgették a szamárkórókat. Mire felértek a nap narancssárga fénybe vonta mindkettőjük mászástól kipirult arcát.

- Na, elárulod, hogy mit keresünk itt? - fújtatott Kristóf.

- Tudod, hogy miről nevezetes az augusztus? - kérdezett vissza Márk.

Kristóf a fejét rázta.

- Az évnek ebben az időszakában ér el a Földhöz a Perseidák elnevezésű meteorraj. Nagyon szép látvány, mert ilyenkor szinte percenként bukkannak fel a hullócsillagok - magyarázta Márk, miközben letette a táskáját a fűbe, majd kinyitotta, előhalászott belőle egy pokrócszerűséget és leterítette a fűre.

A nap időközben eltűnt a horizontról, az esthajnalcsillag pedig ezüst csillogásával köszöntötte a hamarosan kezdődő éjszakát. Márk hanyatt feküdt a pokrócon és az égre emelte tekintetét. Kristóf követte a példáját. Kezeiket összekulcsolták, úgy meredtek az égboltra.

- Nyugi, hamarosan kezdődik - biztosította Márk Kristófot. Kristóf közben felkönyökölt és elgondolkodva nézett Márkra.

- Mit gondolsz van még olyan hely a világegyetemben, ahol kialakult az élet?

Márk töprengő arccal válaszolt, miközben tekintete az eget kémlelte.

- Nem tudom. Azt hiszem, hogy van. Kell, hogy legyen. Mármint, csak abba belegondolni, hogy az egész univerzumban, mely folyamatosan tágul, a mi bolygónk legyen az egyedüli, ahol az élet megjelent, eléggé ijesztő gondolat. És magányos is, azt hiszem. A földön kívüli élet gondolatának lehetősége már jó ideje foglalkoztatja az emberiséget. Hiszen elég csak megnézni, hogy mennyi könyv, film, sorozat készült ezzel a témával kapcsolatban. Nem is beszélve az UFO észlelésekről és az azt övező rejtélyekről. Mi az? - nézett Kristófra, aki fülig érő szájjal bámulta őt.

- Semmi. Csak olyan aranyos, amikor így belelendülsz valaminek a mesélésébe!

- Fogd be! - mosolyodott el Márk.

- Ott van, nézd! - mutatott az égboltra Kristóf. Egyszerre nagyon sok hullócsillag tűnt fel. A legtöbbjük éppen csak egy tizedmásodpercig volt látható, utána már el is tűntek. Ám volt egy olyan hullócsillag, amelynek nagyon hosszú csóvája volt és nem tűnt el rögtön, hanem több másodpercen keresztül világított az égen.

- Kívánj valamit! - kérte Márk.

Kristóf becsukta a szemét és mosolygott. Majd kinyitotta, ám attól még a mosoly ott maradt az arcán.

- Na, mit kívántál? - kíváncsiskodott Márk.

- Nem mondhatom el, mert akkor nem válik valóra! - incselkedett gyerekesen Kristóf, majd amikor Márk felvonta a szemöldökét, akkor elmondta:

- Azt kívántam, hogy örökké maradjunk együtt!

- Mondjuk az örökké elég hosszú időnek hangzik - szólt színlelt aggodalmaskodással Márk. - Biztos, hogy jól végiggondoltad?

- Te dinka! - vetette magát Kristóf Márkra, aki meg sem próbálta megállítani. Összegabalyodva lehemperegtek a pokrócról, miközben a harmatos fű hűsítette a testüket és tette nyirkossá ruháikat. Végül megálltak a gurulással, Márk került felülre, Kristóf pedig alulra.

- Nem hiszem, hogy valaha hagynám, hogy bárki szétválasszon bennünket! - hangsúlyozta Márk.

Kristóf mosolyogva nézett rá.

- Én sem! - suttogta halkan.

Márk egyre közelebb hajolt hozzá. Kristóf becsukta a szemét. Egy leheletnyi fuvallat frissítette fel a fülledt nyári levegőt a domboldalon, ahol a két fiú teste egymáshoz simult. Távol mindenkitől, ketten együtt, zöldellő fűszálak rejtekében.

Fejük felett derűsen hunyorogtak a csillagok.