Minden így kezdődött (BL)

6. fejezet - Otthon, édes otthon

"És valóban: a varázsló, aki e csodát létrehozta, olyan könnyedén tudta formálni a körülöttünk lévő és már megszokott világot, hogy a szemmel történő érzékelés egy idő után semmilyen fontossággal nem bírt, mivel senki nem tudhatta, hogy amit éppen abban a pillanatban lát, az a valóság-e vagy csupán a varázsló elméje által közvetített ábrándkép." Kristóf végre tudta folytatni az írást. Azok a gondolatok, miszerint holnap megmutathatja a szobáját Márknak, illetve végre talán túllesz élete első csókolózásán, túlságosan is élénkítően hatottak rá és ennek köszönhetően ragadott, régebben azt mondtuk volna tollat, itt és most a jelenben azonban a klaviatúra volt a gondolatközvetítő eszköz. Minden egyes billentyű leütése után újabb és újabb betűk jelentek meg a képernyőn, a betűk szavakká álltak össze és a szavak mondatokban csúcsosodtak ki. Annyira belefeledkezett az írásba, hogy az időérzékét is teljesen elvesztette, amire akkor jött rá, amikor véletlenül rápillantott az ágyával szemben lévő faliórára, melynek nagy- és kismutatója is a tizenkettes szám jobb oldalán helyezkedett el, jelezve, hogy éjfél is elmúlt már. Néha tudni kell megálljt parancsolni magunknak. Ezzel Kristóf is tisztában volt, így elmentette eddigi munkáját, utána kikapcsolta a gépet, majd pizsamát húzott. Mire végre kényelmesen elhelyezkedett az ágyában, már nem azok a gondolatok foglalkoztatták, hogy a varázsló hogyan formálja át saját maga a világot és utána hogyan válik egyre veszélyesebbé ez a világ, melyet ugyan a varázsló alakított, de amely aztán önálló életre kelt. Márkra gondolt, a mosolyára, valamint a holnapi, fantasztikusnak ígérkező napra. Pillanatokon belül elaludt.

Vasárnap reggelre az időjárás gyökeres változáson ment keresztül: az eget most szürke fellegek takarták és a szél is megélénkült. Ez azonban mit sem szegte Kristófnak a kedvét, aki kimondottan jó hangulatban volt. A nappaliba érve széles mosollyal kívánt jó reggelt a szüleinek, akik nem tudták nem észrevenni a fiuk hangulatában rendkívül pozitív irányba beállt változást:

- Mire fel ez a nagy öröm? - kíváncsiskodott az anyukája.

Kristóf kedve egy kicsit lelohadt, mivel most döbbent rá, hogy a szüleit elfelejtette informálni arról, hogy Márk ma látogatóba jön hozzájuk.

- Öhm... Márk ma átjönne hozzánk, ha nem gond... - hadarta el egy szuszra Kristóf.

- Persze, jöjjön csak nyugodtan - bólintott az anyukája. - Van köztetek amúgy valami? - nézett a fia szemébe.

- Nos... - tétovázott Kristóf, majd nagy lendülettel folytatta: - Kimondva még nincs köztünk semmi, de úgy érzem, anya, hogy valami alakul.

- Ez remek, fiam - szólt bele most már apukája is a beszélgetésbe.

- Nem gond? - kérdezte feszengve Kristóf. - Csak azért kérdezem, mert egyke vagyok és a család, meg az utódlás... - szólt kezeit tördelve, anyukája azonban a fejét rázta:

- Már beszéltünk erről, Kristóf. Mi így szeretünk, ahogy vagy. Nem számít milyen vagy, kit vagy mit szeretsz, számunkra a legfontosabb, hogy boldog legyél.

- Köszönöm! - hálálkodott Kristóf és megölelte az anyukáját. Anyukája kissé meghökkenve fogadta fiának ezt az érzelmi reakcióját, mivel általában nem volt jellemző rá, de aztán viszonozta az ölelést.

A délelőtt hátralévő része Kristóf számára a rendrakással telt. Mivel meglehetősen rendetlen volt, így jó néhány holmit el kellett pakolnia. Legelső dolga volt, hogy megcsinálta az ágyát: kisimította a meggyűrődött lepedőt, majd utána összehajtotta az ágyneműt. Ezután a ruhák egy részét kivitte a szennyesbe, míg a másik részük visszakerült a ruhásszekrényébe. Az iskolai dolgok (füzetek, tankönyvek) felkerültek az íróasztaláról a könyvespolcára. Amikor végre - a saját maga mércéjével mérve - "alkalmasnak" ítélte a szobáját mások fogadására, elégedetten bólintott. Így most már nem maradt más dolga, mint megvárnia, hogy Márk megérkezzen.

Márk nem sokkal fél négy után csengetett be hozzájuk. Egy vékony, sötétkék széldzseki volt rajta, alatta pedig egy csíkos, barna színű pulóvert viselt.

Kristóf mielőbb túl akart esni a formaságokon, így szülei felé fordulva mutatta be barátját:

- Anya, apa, ő itt Márk. Márk, ők itt a szüleim.

- Szia, Márk. Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk. Kristóf már elég sokat mesélt rólad.

- Öhm... Jó napot! - köszönt Márk, de Kristóf szülei fejüket rázva, egy emberként tiltakoztak:

- Nem, nem! Tegeződjünk - javasolta Kristóf apukája, miközben megrázta Márk kezét.

- Rendben - eresztett meg egy zavart félmosolyt Márk.

- Gyere, megmutatom a szobámat - invitálta Kristóf, majd választ sem várva elindult. Márk követte. Kristófék háza egyfajta labirintusnak tűnt: egy hosszú folyosón itt-ott útban lévő dobozok hevertek, amiket kerülgetni kellett, ha nem akart az ember elesni bennük.

- Bocs a kupi miatt - szabadkozott Kristóf, mikor észrevette, hogy Márk a dobozokat nézi. - A költözés óta még nem sikerült mindent elpakolni.

- Semmi gond - legyintett Márk. Közben ahogy haladtak, Kristóf magyarázott:

- Ez itt a fürdőszoba - mutatott az egyik helyiség ajtajára. - Ez itt a dolgozó - intett egy másik ajtóra. - Ez pedig az én szobám - lökte meg a harmadik ajtót és belépett.

A szoba nem volt túlságosan nagy, de kényelmesen el lehetett benne férni. Közvetlenül az ajtóval szemben egy kertre néző ablak volt. Az ablak előtt baloldalt kapott helyet az íróasztal és egy ahhoz tartozó forgószék, míg jobboldalt egy könyvespolc töltötte be a teret, melyen különböző könyvek és társasjátékok hevertek összevisszaságban. A szoba ablaktól és ajtótól távol eső végében kapott helyet Kristóf ágya, valamint a ruhásszekrény. Az ágy fölött, a falon, számos filmes plakát volt kiragasztva. Márk nem ismerte fel mindegyiket de a többségét igen: volt ott Harry Potter, Star Wars, Gyűrűk Ura, hogy csak a legnevesebbeket említsük.

- Nagyon tetszik a szobád - dicsérte meg Márk. - Szerintem illik hozzád. Mármint, nem pontosan ugyanilyet, de valami hasonlót képzeltem el veled kapcsolatban.

- Tényleg? - mosolyodott el Kristóf, miközben helyet foglalt az ágyán, majd intett Márknak, hogy üljön oda mellé.

- Igen - Márk helyet foglalt mellette. A suli mosdója óta először voltak ismét ilyen közel egymáshoz. - A szüleid is nagyon rendesek és kedvesek. És szerintem te is...

Márk mindössze idáig jutott a mondatban, mert Kristóf megcsókolta.

Márk a fahéjnak az enyhe ízét vélte felfedezni, Kristóf pedig egyfajta mentolos ízt érzékelt, miközben megcsókolták egymást. Nem nagyon érzékelték, hogy meddig tartott az első csókjuk: egy pillanatig, fél percig, egy percig, húsz percig vagy egy óráig, mert ebben a helyzetben az idő egy mellékes semmiségnek tűnt. Amikor végül elváltak egymástól az ajkaik, mosolyogva nézték egymást egy darabig.

- Ezt megtehettük volna korábban is - szólalt meg végül Kristóf, miközben megfogta Márk kezét.

- Egyetértek - bólogatott Márk. - Szerinted amúgy jól csináltuk? - kérdezte tettetett bizonytalansággal.

- Valószínűleg elronthattunk valamit - vágott töprengő arcot Kristóf. - De ezt csak egy módon tudhatjuk meg.

- Igen - helyeselt Márk.

És újra megcsókolták egymást.