Minden így kezdődött (BL)

10. fejezet - Similis simili gaudet

Lehetséges az, hogy egy csoki megromoljon? Kristóf szórakozottan rágcsálta, de az íze valahogy olyan furcsa volt. Persze az is lehet, hogy csak ő érzi furának. Mostanában egyre több dolgot talált furának. Furának találta, hogy ilyen nagy léptékben haladnak előre a kapcsolatukban Márkkal. Nem bánta, hiszen kedveli, sőt: szereti Márkot. Csak tényleg az egyik napról a másikra összeismerkedtek a suliban, majd pillanatok alatt olyan sok minden történt. Először barátok lettek, majd a mozi, a park, a cukrászda, halloween és előző hétvégén pedig a suli utáni tervek. Mindezek ellenére mégis valahogy hiányérzete volt. De mi az, ami hiányzik? Kristóf nem tudta. Fura. Különös. Bizarr. Az elmúlt napokban nagyon sokat gondolkodott, hogy valamit előre kéne lépniük Márkkal a kapcsolatukban. Csak éppen nem tudta mi legyen az. Bár - vizsgálgatta a saját érzéseit és gondolatait - talán mégiscsak tudta. Mi az, ami előrelépést jelenthet egy kapcsolatban? Hiszen voltak már egymásnál, jó néhányszor csókolóztak, azonban ennél többet igazából nem tettek. Ennél többet? Kristóf még így is elvörösödött, hogy egyedül volt a szobájában. De azután megrázta a fejét. Miért ne gondolhatnék a szexre? Hiszen én is csak egy tinédzser, egy kamasz vagyok a sok közül, az ilyen gondolatok pedig teljesen normálisak ebben a korban. De hogyan közöljem Márkkal? Vagy ez egyszerre túl sok lenne? Kristóf meglehetősen bizonytalan volt ezen a téren. Márk előtt igazából nem is volt még kapcsolata. Sokáig nem is értette, hogy miért a fiúkhoz vonzódik. Most azonban már tudta. Hamar elfogadta a saját szexuális irányultságát és bár konkrétan sosem titkolta, hogy meleg, épp csak nem verte nagydobra. A szülei nem mutattak sem meglepődést, sem haragot, sőt, mikor Kristóf tizenhárom évesen végre vette a bátorságot és közölte velük, hogy meleg és a fiúkhoz vonzódik, a szülei csak annyit válaszoltak: "Tudjuk." Mással viszont Kristóf nem nagyon osztotta meg ezt. Az iskolában is igyekezett inkább a háttérben maradni.

Kristóf annyira elmerült a gondolataiban, hogy halálra rémült, amikor hirtelen kinyílt a szobája ajtaja és ott állt Márk.

- Ú - nézett rá Kristóf rémült arcára. - Remélem, nem zavartam meg...öhm...semmit?

- Mi? - nyögte Kirstóf, még mindig döbbenten. - Ja, izé, nem... - vörösödött el. - Csak gondolkodtam.

- Miről? - érdeklődött Márk, miközben leült Kristóf mellé az ágyra. A hangjában kíváncsiság bujkált. Kristóf megérezte a parfümjét, ami tipikusan a "Márk illat" volt. Ettől csak még inkább zavarba jött és idegességében tördelni kezdte a kezét. Márk azonban megfogta a kezét és a szemébe nézett.

- Figyi, jól vagy? - kérdezte aggódó arccal.

- Persze, csak nem tudom, hogy hol is kezdjem. Úgy gondoltam, hogy jobb, ha egy kicsit jobban megismerjük egymást, mármint olyan értelemben, hogy mik azok a dolgok, amik közösek bennünk, meg amiket mindketten szeretünk csinálni. Bár azt hiszem, hogy ez most így elég hülyén hangzik.

- Egyáltalán nem hangzik hülyén - rázta a fejét Márk. - Kérdezz nyugodtan bármit tőlem, nagyon szívesen válaszolok neked.

- Azt tudod, hogy én már írok - fogott bele Kristóf, mire Márk bólintott. - Ezért ez az első kérdésem, hogy te szoktál írni vagy gondoltál arra, hogy valaha is írsz majd egy könyvet, vagy valami ehhez hasonló?

- Nem - csóválta a fejét Márk. - Tartok tőle, hogy semmilyen írói vénám nincs.

- Badarság! - horkant fel Kristóf. - A legtöbb ember tudna írni, ha tényleg szeretne.

- Akkor miért nem írnak? - tette fel a kérdést Márk.

- Erre számtalan válasz létezik - vont vállat Kristóf. - Tipikus válaszok a "Nincs időm írni.", "Sok dolgom van.", "Nincs kedvem hozzá.". Pedig szerintem nagyon hasznos dolog. Véleményem szerint az írás az önkifejeződés egyik legtisztább formája. Leírhatsz bármit, ami eszedbe jut. Írás közben olyan világot alkothatsz, amelyik korábban nem létezett. Új távlatokat nyithatsz, mindehhez pedig csak arra van szükség, hogy engedd szabadon szárnyalni a képzeletedet.

- Ilyenkor olyan bölcsnek hangzol - mosolygott Márk.

- Menj már! - nevetett Kristóf. - Hiszen csak elmondom neked, hogy mit gondolok. Viszont most én kérdezek.

- Kérdezz! - biztatta Márk.

- Sportolsz valamit?

Márk bólintott.

- Biciklizem. Persze nem versenyszinten, hanem csak úgy hobbiból, tudod. Emellett még síelni szoktam, meg sakkozni.

- A sakk az nem is sport - nevetett Kristóf.

- Valaki szerint nem, valaki szerint igen - tárta szét a kezét Márk. - Amúgy meg te kérdezted, én csak válaszoltam a kérdésedre.

- Mégis hány kalóriát égetsz el a sakkozással? - vetette ellen Kristóf.

- Nyilván nem sokat, mivel a sakk szellemi sport! - hangsúlyozta Márk. - Az a lényege, hogy az elmét edzi, nem pedig az izmokat.

- Rendben, rendben - emelete fel megadóan a kezét Kristóf. - Elfogadom, hogy ebből a kontextusból nézve a sakk is sportnak tekinthető.

- És mi a helyzet veled? - tudakolta Márk.

- Velem? - rökönyödött meg Kristóf.

- Igen, veled! - nyomatékosított Márk. - Mit sportolsz?

- Ja, hozzád hasonlóan én is biciklizem. Emellett pedig még futni szoktam - közölte Kristóf, majd kisvártatva hozzátette:

- Azt hiszem ezzel ki is beszéltük az írást, meg a sportokat. Ám a sporton kívül még számtalan olyan hobbi van, amit űzhet az ember, így a következő kérdésem...

- Hé, elég, várj már! - állította le Márk mosolyogva, mire Kristóf elhallgatott.

- Mi a baj? - kérdezte tettetett csodálkozással.

- Oké, ez mind nagyon szép és jó, hogy megbeszéltük, de mi az, amiről igazából szeretnél velem beszélni? - kacsintott Márk, mintha pontosan tisztában lenne vele, hogy mindaz, amiről eddig beszéltek csak egy mellékes semmiség volt, vagy ha nem is semmiség, de pusztán a felvezetése vagy másképp fogalmazva: az előjátéka a közöttük ott lebegő, de mindeddig kimondatlan témának.

- Szerintem tudod - dörmögte kissé kínosan feszengve Kristóf.

- Szerintem is - értett egyet Márk -, de jobb szeretném tőled hallani. Tehát: mi az amiről valójában szeretnéd, ha beszélnénk?

- A szex - felelte Kristóf és nyíltan nézett Márk szemébe, aki nem vörösödött el, hanem viszonozta a pillantását.