Those Angel Eyes..-D.M f.f.

Part 11

Február után voltunk nem sokkal, már pár nappal ezelőtt lezajlott a mardekár-hollóhát meccs, amit mi nyertünk. Woho! Most éppen a könyvtárba tartottam, kivételesen nem Dracoval. Csak úgy egyedül. Nagyjából mindenki ott volt, hiszen beadandót kellett írnunk Pitonnak, amit a legtöbben a könyvtárban szoktak megcsinálni. Főleg a hollóhátasok. Már nyitottam a hatalmas ajtót, és belépve halkan köszöntem a könyvtárosnőnek, Madam Cvikkernek, aki ki sem bújva a könyvéből, mormogott egyet, és feljebb tolta a süvegét. Kikerestem azt a kötetet ami nekem kellett a sok könyv közül. Mikor megtaláltam, megláttam Harryt és Ront. Úgy gondoltam rég beszéltünk, ezért odamentem és leültem velük szembe, mivel volt 2 üres hely. "Sziasztok fiúk!" - köszöntem és ők se néztek fel az olvasmányból, csak mormogtak. Mi van ma az emberekkel? - gondoltam magamban, és ekkor harsogva megérkezett nővérem egy talán hatalmas könyvel mint amekkora ő maga volt. Hirtelen lecsapta azt az asztalra, a fiúk pedig elvették a saját könyvüket, amit majdnem összepréselt az a hatalmas iromány, ami most érkezett. Hermione szerint a könnyű olvasmányoknál keresgélt, és végül megtalálta a tökéleteset, amit ki is vett.

"Könnyű?! Ez neked könnyű olvasmány? -érződött Ron hangján, hogy megkérdőjelezi, és kiakadt, hiszen vastagabb volt az a könyv mint a törzse a fiúnak. Mio csak egy csúnya pillantást vetett rá és elkezdett lapozgatni. Nem hiszem, hogy feltűntem volna nekik, vagy mégis csak nem zavartatták magukat, de érdekes dolgok hangzottak el.

"Nicolas Flamel? Bölcsek köve? Ti mikről beszéltek?" -most már határozottan észrevettek. Mind a három felém kapta a fejét, és felvont szemöldökkel néztek rám. Én is felrántottam az enyémet az egekbe, és felemeltem a karjaimat kérdőn. Majd kicsit vártak, és nem tudom, hogy mit csináltak, de egymásra majd rám néztek, és ez ment majdnem 5 percen át, amikor elkezdtek mesélni. Megtudtam mindent. Bolyhoskát, hogy valószínűleg a bölcsek köve van elrejtve itt a Roxfortban, és, hogy Piton pályázik rá. "Piton?! Perselus Piton?"- kérdeztem szinte hisztérikusan. Nem hiszem el, hogy az én házvezetőm ezt akarná. Csak azért mondják mert ítélkeznek. Majd közölték a Halloweeni történést és amit Harry látott karácsonykor, a láthatatlanná tévő köpenyében. Hiába volt gyanús, így sem hittem el. És így, hogy felemlegették nekem Pitont, úgy gondoltam megkeresem.

Még egy kicsit maradtam velük, majd elindultam a házvezetőnk irodájához. Kopogtam hármat, majd mogorva hangon, kiszólt egy "Tessék."-et. Benyitottam, köszöntem, és megkérdeztem, hogy igénybe vehetném-e azt a beszélgetést, mivel problémám volt.

"Én nem szeretnék panaszkodni önnek, mert nem vagyok nyafogós."- itt felvonta a szemöldökét és lassan bólintott, majd karba tette a kezét. -"Igaz még csak első éves vagyok, de bánt ahogy bánnak a mardekárosokkal. Nem tartom magam sírósnak sem, de múltkor ki lettem kissé közösítve, mondván, "Hogy bízhatnának meg bennem, hiszen mardekáros vagyok."- egy könnycsepp legördült, ahogy végig gondoltam újra ezen. Ahogy sírtam, és nem volt kedvem semmihez. Hihetetlen milyen mélyen tud érinteni, egy ilyen dolog. -"Tudja professzor úr, engem az is bánt, ahogy magát okolja a többi ház jelentős tagja mindenért."- Ránéztem tudatva, hogy komolyan gondolom. Ezen igazán meglepődött. Gondolom nem sokszor kap ilyen "bókot". -Meg a másik az, hogy ugye a testvérem, Hermione annyira jó tanuló. Tökéletes, kedves, törődő...és úgy érzem, hogy nem felelek meg eléggé a szüleimnek."- Csendben potyogtak a könnyeim, amit észrevehetett. Odanyújtott nekem egy zsebkendőt. Megköszöntem és elfogadtam. Megtöröltem a szemem, kifújtam az orromat, majd vártam mit reagál azokra, amiket az előbb mondtam.

"Nos..sajnos a sztereotípiák már csak ilyenek Ms. Granger. Sajnálom, hogy így érez, de higgye el, ez a társai szempontjából nem valószínű, hogy változni fog. Ne is izgassa magát emiatt, és magam miatt se. Én megvagyok így, elég ha a házam diákjai tudják, vagy gondolják, hogy nem egészen vagyok olyan, mint amilyennek hisznek mások. A Granger kisasszonyosról pedig annyit, hogy nem kell megfelelnie. Nem mintha nem látom magában, hogy a nővére nyomába tudna érni, hanem maga úgy is okos tud lenni, hogy nem kotnyeles mint a testvére. Nálam már előrébb is áll ezzel. Plusz jó tanuló, a jegyei is jók, és az én tantárgyamból is remekel."- Mosolygott a végén egyet halványan, és nekem is görbült már felfelé a szám.

"Nagyon köszönöm tanár úr! Sokat jelent.."

"Szívesen tettem."- zárta le és felkeltem a székből, újult erővel és már léptem volna ki az ajtón, de lőtte illedelmesen elköszöntem.

"Viszontlátásra, Piton professzor!"

"Viszontlátásra, Granger kisasszony!"

"Tudom, hogy tanár léte miatt, így kell szólítania, de ha lehet róla szó, hívna esetleg Sarah-nak? A Ms.Granger, meg a Granger kisasszony, össze is keverne minket Mionével, és jobban szeretem a Sarah-t."- kérdeztem mosolyogva a férfit, és még boldogabban konstatáltam, hogy beleegyezett, ugyanis bólintott. Becsuktam az ajtaját, és elindultam a hálókörletembe.

Vacsora után elköszöntem Dracotól, és elvonultam a szobámba. Egyszer csak azt vettem észre, miután jöttem ki a fürdőből, hogy egy hófehér bagoly kopogtat az ablakomon. Kinyitottam és beengedtem az állatot. Egy levél volt nála, amit elvettem tőle, megsimogattam a feje búbját, és kinyitottam.

"Gyere el velünk.

 Fontos!

A Griffendél klubhelyisége előtt találkozunk!"

-H.P. , H.G. , R.W.

Fogalmam sincs mit akarnak, de nem akarok kockáztatni, azzal, hogy kilógok. Én jó gyerek vagyok, és nem akarok kihágást. Ezért felvettem a pizsamámra, a mardekár címeres pulcsit, egy bundás zoknit, rá az egyik csizmám, és a székről lekapott taláromat. Összecsatoltam azt, és kiléptem az ajtómon. Igen, megtettem. Na és? Ahj de hideg van..inkább belehúzok, mert sok lépcső vár még rám.

Draco

Halálra untam magam ezzel a két tökkelütöttel, ezért gondoltam felkeresem a társaságát az egyetlen lánynak aki iránt érdeklődtem. Sarah. Sose hittem volna, hogy ő lesz a legjobb barátom, és az a lány akiért érdemes itt lenni. Már a lépcsőknél voltam, és fordultam volna be a lányok hálókörletébe, amikor megláttam Őt. Éppen a kandalló előtt slisszant el, talárban. A fekete haja szinte beolvadt a sötétbe, csak a masnit láttam benne, amit még én adtam. Jó érzés volt, hogy hordta. Szeretetet éreztem. Hirtelen elbambultam ezen ténykedve, majd leesett hány óra van. "Hova megy ő ilyenkor?"- kérdeztem magamban, majd visszarohantam a taláromért, és már sebesen követtem Saraht. Féltettem..

Ahogy kiértünk nem tetszett a látvány. Potter, a Weasley ivadék és végül a sárvérű. Együtt tartottak annak a nagy behemótnak a kunyhójához. Amint bementek, utánuk osontam, feltűnés mentesen. Kitaláltam, hogy odaállok az ablak elé. Először úgy voltam, hogy nem látszott az arcom, de nem is igazán hallottam semmit, úgyhogy megkockáztattam, hogy látható legyek. Egy kis idő múlva, miután szinte mindent kihallgattam, prüszkölt egyet a sárkány, és az óriás szakálla kicsit megégett, majd rám nézett. Megrémültem, de Potterék pont megláttak mielőtt lebuktam volna. Igen, Sarah is. Féltem, hogy majd csalódik bennem, vagy hasonló. Remélem megért majd.