Megjelölve

5. R É S Z

Freya

Az agyam összezavarodott, ahogy próbálom feldolgozni mindazt, ami az imént történt.

Ez egy Alfa. Egy igazi Alfa.

Tudtam, hogy találkozhatunk eggyel ezen az expedíción. De arra biztosan nem számítottam, hogy ilyen lesz.

Most, hogy szemtől szembe látok egyet, szinte szürreális. Aztán megint, amikor alsóneműre vetkőztetnek és egy kibaszott fához vagy láncolva, a legtöbb dolog egy kicsit szürreálisnak tűnik.

És ezt a találkozást szemtől-szemben leírni egy kicsit alulértékelt. Az imént még a terjedelmes, hiperférfias teste olyan szorosan az enyémhez nyomódott, hogy úgy éreztem, mintha a fába nyomna. A hátam zengett a fájdalomtól, ahogy a durva kéreg súrolt.

Ami még furcsább, az az, ahogy a testem reagált rá, és kiáltott az agresszív érintésére. Hűvös szellő simított végig a mellkasomon, ahol feltépte a melltartómat, és rájövök, hogy a mellbimbóim szinte fájdalmasan merevek az izgalomtól. A bugyim alatt a csiklóm bimbója ugyanilyen merev.

Soha nem volt még ilyen közvetlen kapcsolatom egy másik élőlénnyel. Pézsmaillata körülvett. Éreztem minden domborulatát és fodrozódását az izmainak, amelyek olyan kemények voltak, mintha gránitból faragták volna őket.

És nem csak az izmai voltak kemények. Az erekciója a primitív ruházatán keresztül is hozzám nyomódott. Éreztem a belőle áradó hőt. Csak annyit mondhatok, hogy jó, hogy Deakon akkor lőtte ki azt a kábító dárdát, amikor kellett. Ha a bestiális Alfa megpróbálta volna belém dugni azt a nagy izét, biztosan kettéhasított volna.

Ha már a katonákról beszélünk, most már előbújtak a rejtekhelyükről. Mindketten a füves domboldalon lépkednek, ellentétes irányból közelednek, puskával a vállukon.

- Szép lövés, Deak - kiáltja Chappel.

Lehet, hogy megmentették az életemet, de egyáltalán nem vagyok hálás. Elvégre ők hoztak ebbe a helyzetbe. És bármennyire is ijesztő, tudom, hogy az Alfa nem tudott segíteni magán. Lehet, hogy embernek néz ki, de tanulmányaimból tudom, hogy ő csak egy vadállat, akit ősi késztetések hajtanak.

De ahogy lenézek az öntudatlan testére, nem tudom nem észrevenni, hogy nem illik bele a tankönyveimben olvasott leírásokba.

Persze, zömök, testét vastag, erőteljes izmok borítják. És igen, vad megjelenésű, a haja hosszúkás és vad, mint egy sörény. Azonban az összes forrás, amit olvastam, az Alfákat ocsmánynak írja le. Félelmetes mutánsok, eltorzult vonásokkal.

Az előttem a földön fekvő férfi biztosan nem illik ebbe a leírásba. Az arca hiperférfias, nehéz csontozatú, szigorú homlokkal és erős, szögletes állkapoccsal. Számos piercingje van több is a fülcimpáján és a porcán keresztül, és egy nagy acélgyűrű az orrsövényén keresztül. Ezek fokozzák a primitív vadság megjelenését.

De a vonásai jóképűek. Sőt, gyönyörűek. Széles orrában és túlfejlett szemfogai által előre nyomott ajkaiban van valami halvány állatias. Ugyanakkor az arca esztétikus szimmetriát is hordoz, mint egy szobrászati remekmű, és bronzszínű bőrének olyan egészséges ragyogása van, amilyet még soha nem láttam kaptárlakón.

És aztán az, ahogy azok az intelligens, pöttyös, szürke szemek éhesen bámultak rám.

Ősi, vadállati. De gyönyörű is, ahogyan egy vad tigrisnek gyönyörűnek kell lennie.

És a fogvatartóim ketrecbe akarják zárni.

- Siess, Chappel - kiáltja Deakon a katonatársának. - Meg kell kötöznünk ezt a rohadékot, mielőtt felébred.