Megjelölve

8. R É S Z

Hasker

Mi a fene tart ilyen sokáig Kadmonnak?

Tudom, hogy az omega teljesen felhúzta. A pokolba is, ugyanezt a hatást gyakorolja rám. Háromszor kellett kivernem, mire a golyóim nem fájtak már annyira, hogy visszajöjjek a barlangba.

És most, bár sikerült elnyomnom a hőillatát, még mindig elég erős ahhoz, hogy érezzem, ahogy a gerjedelmem újra felduzzad.

Ez dühít engem.

Nem akarok így érezni iránta.

Ő egy kibaszott kívülálló.

Ha rajtam múlna, otthagynánk a fához láncolva rohadni. De egyértelmű volt, hogy Addomnak más tervei vannak vele, és a falka másodikjaként kötelességem követni a példáját.

Az omega idegesen ténfereg a barlang falánál, csörgeti a vasláncot a csuklója között. Amikor ránézek, elkapom vad, mogyoróbarna szemeit, amint rám merednek. A pupillái még mindig kitágultak, de már nem annyira, mint korábban. Azonnal leengedi a tekintetét.

Csak azt kívánom, bárcsak Kadmon visszatérne a kiveréséből, hogy visszatérhessen az omega kényeztetéséhez. Elegem van a jelenlétéből.

Csendesen, de megfontoltan az omega kinyújtja a kezét, és elveszi a követ, amit Kadmon korábban használt. Leláncolt csuklóját a barlang padlójának egy éles, köves kiemelkedéséhez helyezi, majd gyengén elkezd kalapálni a kővel, mintha ennek bármi hatása is lenne.

Felhorkantok. Kísértést érzek, hogy hangosan felnevessek azon, hogy ez mennyire nevetséges. De körülbelül egy perc után pokolian idegesítővé válik.

- Hagyd abba - morgom.

A szeme az enyém felé villan, és a vágy hirtelen nem kívánt lüktetése forrong az ereimben. Tagadhatatlan, hogy gyönyörű. Lágy íveit alig várom, hogy megszorítsam. Hosszú fürtjei könyörögnek, hogy az ujjaim köré tekerjem őket. Az egyik rózsaszínű mellbimbó feszült és ruganyos a felizgatottságtól.

Fél tőlem, de azokban a szép, csillogó szemekben egy másik érzelem is van.

Dac.

Egy pillanatnyi tétovázás után újra megkocogtatja a kővel a láncát.

Morgok, és a barlangon keresztül felé vetem magam, mire ő felsikolt ijedtében. Korábban, amikor sarokba szorítottuk, vicsorgott és kivillantotta a fogait Kadmonra, de jobban tudja minthogy velem ilyesmivel próbálkozzon.

Mégis, szándékosan dacol velem. Mintha büntetést akarna kapni.

Nos, nem fogom megadni neki ezt az örömet.

Kicsavarom a követ az apró, törékeny kezéből, és eldobom. Csattan és gurul a kőpadlón.

- Azt mondtam, hagyd abba - sziszegem dühösen.

Az arcom elég közel van az övéhez ahhoz, hogy a szavaim felkavarják rozsdavörös hajának néhány szálát. Összerezzen, és az ajka megremeg a félelemtől.

Amikor megbizonyosodom róla, hogy megértette a lényeget, visszatelepszem a guggolásomba.

De az omega ragaszkodik hozzá, hogy felbosszantson.

Csörgeti a láncait, és motyog valamit a csúnya kívülálló dialektusával, amit nem értek.

- Micsoda? - Morgom.

Megint azt a dacos pillantást veti rám. Bár annyira meg van rémülve, hogy a teste remeg, egyértelműen van benne bátorság, ezt meg kell hagyni neki.