Hajsza a szerelemért

13 |Béke|

Isabelle szemszöge:

Vasárnap van és most engednek ki a kórházból. Azóta a bizonyos eset óta egyik fiúval sem beszéltem bár nem ártana velük megvitatni a dolgot, mert ez így nem mehet tovább.

Visszagondolva jól tettem, hogy kiraktam őket, de valljuk be nem ez volt életem legjobb döntése. Valószínűleg most két nagyon fontos embert veszítettem el ezzel a kirohanásommal. De valahogyan kibékülök velünk.

Apum jött értem bár tudtam, hogy sok a dolga és azt is, hogy ez egy stresszes verseny neki, de nem értem, hogy miért Lewist ismerve úgyis felhozza magát jobb helyre, George meg ügyes úgyhogy szerintem a hely megtartás adott nála.

-Na kislányom fel vagy készülve arra, hogy belépj a pályára?-kérdezte apa, miközben a vállamra rakta a kezét.

-Igen, de valahogy intézd el, hogy Landoval tudjak találkozni a verseny előtt, úgyhogy ne kelljen kimennem a Mercedes homeból.-erre apa bólintott egyet és kiszállt az autóból.

Akartam a példáját követni, de megálljt parancsolt. Becsukta maga után az ajtót, majd az én oldalam felé sietett.

-Gyere még mielőtt valaki megütné a vágásodat!-nyitotta ki az ajtómat és maga előtt szépen végig vezetett a paddock bejáratáig.

Nos apum tipikusan azaz ember, aki nem mutatja ki az érzéseit, de igen is sok van neki. És ezt az oldalát csak mi ismerjük anyuval és a bátyámmal. Senki más.

Beléptünk a Mercedes homeba és George egyszerre fogadott.

-Jajj úgy sajnálom, hogy kiengedtelek nem akartam, most nem lenne ez az egész és nem lennél te se összevarrva több helyen, mindenki nyugodt lenne.-mondta teljesen pánikolva a Mercedeses pilóta.

-George itt egyedül csak te vagy, aki nem nyugodt miattam.-fogtam meg a vállát, ami valljuk be nagy munka volt, mert ez a majom is egy égi meszelő, de mindegy is.-A verseny az más kérdés. Én jól vagyok. Miattam nem kell aggódni.

-Biztos? Csak mert ez az egész az én hibám és nagyon rosszul érzem magam.-kezdte megint a pánikolását.

-Héé nyugi George nem a te hibád tényleg. De ha annyira nagy lett volna a baj nem itt állnék veled szemben.-öleltem magamhoz gyengéden a fiút, mivel a vágás még friss és a varratot is csak négy nap múlva veszik ki, csütörtökön.

Georgegal még beszélgettünk egy kicsit, majd így szólt, mikor már a paddockban sétálgattunk.

-Te Isabelle az ott nem Charles?-mutatott velünk szembe a fiú.

-De lehetséges. De most nincs kedvem vele kommunikál-állt el a szavam, mikor felnéztem a magyarázásból.-ni...

-Isabelle!-kezdett el felém jönni a férfi.

Egy hatalmas vörös és fehér rózsákból álló csokor volt a kezében. A szám tátva volt így szerintem még egy madár is képes lett volna berepülni. Odalépett hozzám a monacói srác és nyomott egy puszit az arcomra. Körbe néztem, de Georgenak már csak hűlt helye volt és körülbelül ötven méterrel arrébb pillantottam meg.

-Tessék ezt neked hoztam!-nyújtotta nekem a csokrot, miközben a tarkóját vakarta.-Bocsánat, hogy olyan voltam a kórházban. Nem tudom mi történt velem. Nem szoktam ilyen lenni.-szégyellte el magát.

-Semmi baj Charles bocsánat kérés elfogadva.-mondtam neki, majd ő a karját nyújtotta, hogy bele tudjak karolni az erős, eres és eszméletlenül kidolgozott karjának. Nos valljuk be ez a fele könnyebben ment, mint én azt gondoltam.

Beszélgettünk a paddockban, mikor megálltunk a McLaren homeja előtt.

-Gyere nézzük meg Landot. Mi van vele.-bementünk a narancssárga épületbe, ahol Oscar Piastri, azaz a McLaren új tehetsége volt.

Nem hiszem el még ez a srác is nálam idősebb nálam geciii itt mindenki az.

-Szia Isabelle örülök, hogy megismerhetlek!-lépett oda hozzám az ausztrál pilóta két puszi kíséretével.

-Szia én is örülök a találkozásnak Oscar!-mondtam miután elváltunk a fiúval.

Rápillantottam Charlesre, akit az ideg evett, ezért összekulcsoltam a kezünket. Érezni lehetett, hogy a srác ellazul a kezeim közt.

Beszélgettünk egy kicsit Oscarral. Egy kicsit megismertük egymást. Tök aranyos, kedves fiú. Mondta Lando, hogy normális, de nekem először egy bájgúnárnak tűnt. Mondjuk George is. A mindig jól fésült majom. Eskü jó ez a név. Még szerdán találtam ki, de ez valami tökéletes.

Egy kis idő után elindultunk Lando öltözője felé. Bekopogtam egyszer nem jött semmi válasz. Bekopogtam újra, de megint semmi válasz. Egymásra néztünk Charlesszal, aki csak így szólt.

-Hát törjünk be baszki hát most mit tudunk csinálni.-vonta meg a vállát a monacói félisten.

Nem haboztam tovább egyszerre be is nyitottam Lando ott ült a kanapéján Johannával az ölében és hevesen csókolóztak. Észre se vették, hogy bementem.

-Szerintem hagyjuk őket.-fordultam meg Charles irányába.

-Mert mi van? Őket?-igen csak én pillantottam meg a történt képkockát.

-Johanna van nála. Na gyere-fogtam meg a kezét, majd húztam el magammal a friss levegőre.

Tiktok: petrawriter_