A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

3.rész

Vldimir pov.
- D... Dave... - pattantam fel.
- Jó újra látni drágaságom. - vigyorgott eszelősen.
- Hogy kerülsz ide? Börtönben kellene lenned!
- Ja, az? Ha egyszer a főkapitánynak könyvelsz, van néhány kiskapud. Egek, de szexi vagy. - lépett volna közelebb, de elhátráltam.
- Hogy találtál meg?
- Tudod Mark nem elég rendszerető lélek... - vett ki zsebéből egy prospektust, pont azt ahova jöttünk - Ezt a lakásunkban találtam. Szép mondhatom! Nyaralni mész ezzel a félkegyelművel és nekem nem szóltok?
- Majdnem... Megöltél engem... Ahogy két éve... Ahogy a fiunkat is...
- Én nem akartam. De feldühitettél.
- Nem ártott neked! - fakadtam ki és könnyeimet próbáltam vissza tartani - Nem volt esélye még megszületni sem!
Megragadta az arcomat az államnál fogva.
- Érvénytelenítem a váló papírokat! A férjem vagy!
- SOHA! - löktem el és kétségbe esetten futottam.
- Megállj!
Elkapott és befogta a számat. Elöntött a rémület, megint meg fog verni... Ekkor azonban hirtelen egy nagy csattanás és mellém rogyott.
- Vladimir! - rántott magához valaki erősen - Jól vagy?!
- Igor? - néztem fel remegve.
- Én vagyok. - cirógatta arcomat - Jól vagy?
- Nem... - ráztam fejemet mikor megmozdult Dave. Felsikítottam, de Igor elhúzott tőle és védelmezően karolt át.
- Nyugodj meg. - suttogta.
- Ez most fájt... - tápászkodott fel az a szemét - Te meg ki a franc vagy és miért ütőd bele az orrodat a férjemmel való dolgunkba?!
- Úgy tudom már nem a férjed.
- Hozzam jött! Esküt tett nekem, ő a férjem!! - üvöltötte.
- De már hivatalos a válásunk! - mondtam ridegen - Már megbántam, hogy igent mondtam neked!
- Te nyavajás kis ribanc! Nem csoda, hogy a baba nem maradt meg benned! - kiabálta mire bennem elpattant valami.
- Azért, mert te megerőszakoltál, miután megtudtad! - zokogtam fel kétségbe esetten. Hamarosan megjelentek a biztonságiak és lefogtak, amig egy helikopterrel kijött a mongol rendőrség. Hazaviszik és ott majd eldől mi lesz vele.
- Mi a fene történt?! - szaladt hozzám Mark Thomassal csapzottan, ruhái pedig össze-vissza álltak rajta - Vladimir ugye jól vagy?!
Nem tudtam válaszolni, egyszerűen nem ment. Csak kapaszkodtam Igor karjába. Mark nem tudja, hogy terhes voltam. Aggódva lépett hozzám és vette kezébe arcomat.
- Nem lett volna szabad egyedül hagynom téged! - folytak most az ő könnyei - Milyen legjobb barát vagyok?!
- Ne okold magad! Szerencsém volt. - néztem hálásan Igorra.
- Bocsánatot szerettem volna kérni a mai viselkedésem miatt. - simogatta karjaimat - Milyen jól tettem.
- Igen. - bújtam mellkasába.
- Hohoho! - jött közénk Mark, aminek kivételesen nem örültem. - Ő elnéző, de én nem!
- Kérlek ne csináld ezt... - néztem rá szomorúan, amire gondterhelten sóhajtott.
- Vladi, figyelj! Megbántot!
- Aztán megmentett!
- De mi a garancia arra, hogy nem bánt újra?
- Talán az hogy ez után az eset után nem fogom magára hagyni őt! - húzott vissza magához.
- De hát...
- Érzek irántad valamit, de még nem vagyok benne biztos mi az. - nézett szemeimbe - Kérlek segíts rá jönnöm mi az!
Hezitáltam. Fájt, ami ma délután történt, de szeretnék még vele olyan pillanatokat mint a lovaglas és az úszás.
- Én...
- Miért nem cucculsz át hozzánk, én pedig átjövök a te helyedre? - ajánlotta fel Thomas.
- MI?! - kérdeztük egyszerre Markkal.
- Ez jó ötlet! - értett egyet Igor.
- Nem! - tiltakozott barátom.
- Csak addig amíg itt nyaralunk! - védekezett a néger - Plusz lenne időnk jobban megismerni egymást és Vladimir is nagyobb biztonságban lenne!
Markon látszott, hogy nagyon akarja ezt, de nem mer egyedül hagyni.
- Na?
- Előbb ezt megbeszéljük négy szem közt! - nézett rám.
- Jó. - motyogtam. Behúzott a jurtánkba és szorosan ölelt magához, amit először nem értettem.
- Annyira örülök, hogy jól vagy. - suttogta halkan.
- Mark, semmi bajom. - motyogtam.
- Mit gondolsz? Osztozzunk a hímekkel? Dave...
- Elvitték. - nyugtattam, bár nem tudom hogy őt, vagy inkább magamat próbáltam inkább ezzel.
- De nincs garancia arra, hogy nem talál meg újra. - idegeskedett - Te mit szeretnél?
- Csak azt, hogy eltűnjön végre.
- Tudom. - nézett rám megértően - Vissza akart szerezni téged, ha jól sejtem.
- Igen, érvényteleníttetni akarja a válópert.
- Nem tudja, erről gondoskodtam. Mikor ügyvédhez fordultunk külön kikötést tetettem bele, ha megtámadna téged akkor felelősségre kell vonniuk őt!
- Mi... Istenem! - zokogtam fel és átöleltem őt.
- Nem viccből nyaliztam annak a faszinak. - simogatta hátamat.
- Köszönöm. - szipogtam. Tényleg nem tudom mi lenne velem Nélküle.
- Ez a dolgom.
Hagyta, hogy kisírjam magam, majd visszamentünk Igorékhoz. Érdeklődve néztek ránk.
- Rendben. - bólintott barátom - De van egy feltételem! Ha megint megbántod, levágom a micsodád!
- Ööö... Oké. - mondta Igor majd segített nekem pakolni. Véletlenül láttam, hogy a kezébe akad a rajzfüzetem. Ne, ne, meglatja, amiket róla csináltam!
- Azt majd én viszem! - vettem ki kezéből.
- Szépen rajzolsz.
- Igen, jártam rajz tanfolyamra. Alap a mérnököknél.
- Ezt tudtam, de nem gondoltam volna hogy ennyire tehetséges vagy!
- Köszönöm. - mosolyogtam.
- Nem akarsz tovább dolgozni a szakmádban?
- Én szeretnék, de kicsit nehéz vissza rázódni.
- Egy próbát megérne. - bíztatott és karomra simított. Mosolyogva néztem őt és bólintottam.
- Megpróbálom majd.
- Nem akarom rád erőltetni. - csókolt homlokon, ami nagyon jól esett.
- Köszönöm.
Olyan furcsa. Dave sose váltott ki belőlem ilyen érzést. Talán az elején, de utána egy puszit is alig kaptam tőle. Elpirulva öleltem meg, amit mosolyogva viszonzott és hajamba túrt.
- Örülök, hogy jobban vagy. - mondta a fejemet simogatva.
- Teljesen sose leszek.
- Annyira sajnálom, amit mondtam. Hirtelen felvillant előttem Eliott arca és... Megijedtem.
- Megértem. - bólintottam - Mesélsz róla? Már mint, hogy milyen volt?
- Nos... A tengerparton találkoztunk. Én kijártam úszni és ő meg kocogni. Naponta láttam őt. Egy hétbe telt mire meg mertem szórítani.
- Ez aranyos. - mosolyogtam.
- Szerencsém volt, mert állítása szerint ő akart leszólítani előbb. - kuncogott - Furcsálta, hogy nem kezdeményeztem már a második találkozásunknál.
- Így kezdtetek randizni?
- Igen, hat hónap múlva házasodtunk össze.
- Én gimiben ismertem meg Davet.
- Gimis románc?
- Olyasmi. A focicsapat kapitánya volt, igazi nagymenő. Örültem, hogy felkeltettem a figyelmét.
- Ha jól sejtem együtt voltatok a bálon.
- Igen. Nagyon boldog voltam, amikor elhívott. - mosolyogtam boldogan - Akkor csókolt meg hivatalosan mindenki elött.
- Nekem az esküvői táncom volt a legszebb.
- Miért?
- Eliot anyja adta őt át nekem, miközben azt suttogta nekem vigyázzak rá.
- Tényleg szép lehetett. Mi gimi után elmentünk Las Vegasba és ott házasodtunk össze. Egy Elvis adott össze minket.
- Nem mondod komolyan? - lepődött meg.
- De-de! Még azt is mondta: "Oh, yeh!", mikor megcsókoltuk egymást.
- Te jó ég! - temette a tenyerébe az arcát.
- Nekem mondod? Ciki, de nekem mégis széppé tette a számomra. - mosolyogtam szomorúan - Persze Mark mérges volt, amikor nem szóltam neki erről.
- Gondolom annak se örült, hogy ki a vőlegényed?
- Nem.
- Hogy-hogy?
- Mondjuk úgyhogy ők már a gimiben sem kedvelték egymást túlzottan...
- Oh!
- Igen, Mark nyíltan gyűlölte, Dave pedig folyton megalázta őt.
- Az igen... Mondjuk nálunk ilyen nem volt. Thomas imádta Eliotot és ez fordítva is igaz volt. Sokszor együtt vettek nekem születésnapi vagy karácsonyi ajándékot
- Mintha az életünk jin és jang lenne.
- Figyelj! Nem tudom felhozhatom-e, de...
- Martinról akarsz kérdezni?
- Martin?
- Így neveztem el. Három hónapos volt...
- Három...? - ismételte maga elé sokkosan, mire csak némán bólintottam - Mark hogyan nem tudta?
- Éppen úton volt valahol és csak telefonon tartottuk a kapcsolatot.
- Miért nem mondod el neki?
- Bűntudata lenne, hogy egyedül hagyott. Nem bírom, hogy az én nyomorult életem kihatással van az övére.
- A barátod és ahogy észrevettem olyan neked, mint egy családtag.
- Mert az is.
- Na és a családod?
- A szüleim meghaltak 12 éves koromban. Árva házban éltem, majd 15 evesen Mark szülei örökbe fogadtak.
- Sajnálom! - szabadkozott egyből.
- Semmi baj. Régebben zavart, de ma már nem.
- Úgy sajnálom. Bár segíthetnék.
- Nem tudod megváltoztatni a múltat, de segíthetsz a jelenben.
- Ahogy a jövőben is. - fogta meg a kezemet.
- Ennyire ne rohanjunk.
- Bocsánat. - szabadkozott. Megráztam a fejemet, majd vállának döntöttem.
- Ti hogy ismerkedtetek meg Thomassal?
- Gimiben egy kosárlabda csapatba jelentkeztünk.
- Mondjuk a ti fizikumotokkal nem csodálom. - mértem végig őt, amire csak megemelte egyik szemöldökét.
- És azt gondolta volna, hogy riválisok voltunk?
- Olyasmi... - pirultam el.
- Nem! Én épp iskolát váltottam, de ő azonnal befogadott.
- Ezt jó hallani.
- Igen, mindenki imádta, aztán mi lettünk a dinamikus duó!
Kacagva ráztam fejemet és elfeküdtem az ágyon.
- Én matek és sakk klubba jártam. Néha röplabdáztam, de annyiszor fejbe talált a labda, hogy kiléptem.
- Az is egy elég kemény sportág. - húzta száját és mellém dőlt - De most már értem honnan van ilyen jó alakod.
- Oh... - pirultam el.
- Tudod, talán a végzet műve, vagy a barátaink tudtak valamit, amit mi nem, de az hogy megismertelek a legjobb dolog, ami idén történt velem.
- Ahogy velem is. - néztem rá.
- Úgy érzem tartozom egy csókkal. De csak akkor, ha te is akarod.
- Szeretném - fülemig pirultam, de bólintottam.
Közelebb húzódott hozzám és az arcomra simítva kitöltötte a köztünk levő űrt. A hasamban újra éreztem azt az ismerős bizsergést, amit régebben. A pillangóim újra feltámadtak. Mintha lebegtem volna a végtelenben. Csókja megbizsergetett és új erővel töltött fel. Ahogy lágyan becézgette ajkaimat és lassan, türelmesen nyalt végig nyelvével alsó ajkamon bejutást kérve számba. Csak halkan nyögni tudtam, amikor nyelveink találkoztak.
A kezeim a nyaka köre fonódtak. Milyen puha a bőre! Óvatosan fölem támaszkodott. Tarkójánál játszottam ujjaimmal rövidre nyírt hajával. Ő a nagy kezével végigsimított a nyakamtól a derekamig. Bele remegtem érintésébe, régen értek ilyen kedvesen hozzám. Olyan érzésem volt mintha porcelánból lennék, amire vigyázni akar. Mikor elvalt szinte nyüszítve nyúltam utána, de csak egy puszit nyomott a szememre.
- Még ne! Tudom, hogy nem állsz erre még készen.
- Köszönöm. - bújtam nyakába, hogy jobban érezzem illatát.
- Gyere! Vigyük át a cuccodat. - mosolygott és felkeltünk. Boldogan követtem őt és beszélgettünk. Az ő jurtájuk kicsit másmilyen volt, mint a mienk, de ez kifejezetten nem zavart.
- Nagyon szép a tiétek. - néztem körbe.
- Ti sem panaszkodhattok, nektek is jól néz ki.
- Gondolod?
- Persze, hisz te is benne voltál.
Zavartan néztem el róla és egyik hosszabb hajtincsemet csavargattam.
- Ugyan! - pirultam fülig.
- Mit szólnál ha majd rendesen megtanítanálak úszni?
- Az nagyon jó lenne.
- De muszáj lesz póló nélkül lenned.
- Mi?
- Nézd, nekem már megmutattad, nincs mit szégyellened.
- Nem akarom, hogy mások is lássák.
- Így vagy gyönyörű, ahogy vagy.
- Én, én...
- Légy egy kicsit magabiztosabb.
- Megpróbálom, de nem ígérek semmit. - kezdtem pakolászni.
- Az is valami. - lépett mellém és arcon puszilt.
- Köszönöm, hogy esélyt adsz nekem.
- Bármit, te is új esélyt adtál nekem, egy jobb életre.
Szorosan megöleltem és fejemet mellkasába fúrtam. Milyen kemény, esküszöm mintha két metállemezt préseltek volna be oda. Ő csak kuncogva húzott magához, majd velem együtt bedőlt az ágyba. Egy sikkanással és nevetéssel díjaztam ezt neki. Aztán egyszer csak csikizni kezdett és ő is nevetett.
- Hagyd abba! - kacagtam kezeit csapkodva, amit megunva összefogta kezeimet és fejem felé tette. Addig nevettünk, amíg mind a ketten elfáradtam.
- Gyönyörű a mosolyod. - cirógatta arcomat.
- Ha van kire mosolyognod, akkor boldogabb leszel.
- Ez hízelgő. - hajolt közelebb.
- Miért próbálsz elcsábítani?
- Csak jobban megakarlak ismerni téged.
- Pedig annyi szép, magabiztos és sikeres ember van itt.
- De nekem nem ők kellenek, hanem te! - mondta mire mind a ketten ledermedtünk. Elnéztem róla és próbáltam eltolni magamtól őt.
- Igor, ez most túl őszinte volt tőled.
- Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni.
- Csak egy kicsit lassabban! Nagyon tetszel nekem, de... Te se leptél meg igazán túl és én se állok még teljesen készen.
- Bocsánat. - nyomott egy puszit arcomra - Vissza veszek.
- Köszönöm... Yawn! - ásítottam. - Én most szerintem lefekszem.
- Csak nyugodtan, én addig gyorsan rá nézek Thomasékra és sietek vissza.
- Jó. - mondtam és néztem ahogy kimegy.

Igor pov.
Mosolyogva sétáltam a barátaink jurtája felé. Nagy volt a csend náluk, ami először furcsa volt. De mikor beléptem, csak utána lepődtem meg igazán.
- Mi a...?
- Ööö... Haver ez...
- Mi épp csak...
- Nem láttam semmit! - takartam el szemeimet - De, ha egy mód van rá, akkor legközelebb tegyetek ki valami táblát!
- Bocsi...
- Hogy voltatok ilyen halkak?
- Azt szerintem jobb, ha nem tudod... - motyogta Mark és magára tekerte a takarót.
- Itt hagyott valamit Vladimir? - érdeklődött barátom.
- Nem, alszik, csak rátok akartam nézni. De... Bár ne tettem volna!
- Bocs, de te nem mondtad, hogy visszajössz! - mondta morcosan a szőke.
- Mi csak kihasználjuk a lehetőségeinket. - húzta magához őt Thomas - Igaz?
- Azt látom. - morogtam.
- Mit csinálsz lassú tüzelő? - fordult a haveromhoz a szőke.
- Megkapod a büntetésedet! - mondta neki mélyhangon.
- Oké! Én most léptem le! - skeráztam el.
Ez nagyon durva volt. Jó, hogy jól érzik magukat, de ez nekem nem kellett. Fejemet ráztam csak rajtuk. Bár, ha jobban bele gondolok... Igazuk van. Az életet élvezni kell, főleg azzal akivel vonzódunk egymáshoz. Nem akarom megijeszteni Vladimirt, de annyira gyönyörű és a mai után nagyon megakarom védeni.
Mikor megláttam és hallottam mit tett vele az a szemét nagyon mérges voltam. Megtudtam volna ölni puszta kézzel, de sokkal fontosabbnak láttam megvédeni őt. Mikor visszaértem a jurtába láttam, hogy már javában alszik. Édesen szuszogva ölelte magához az egyik párnát, míg a takaró félig lelógott róla. Óvatosan betakartam, majd mögé feküdtem. Hajába csókoltam és mélyen szívtam be illatát. Egy picit megmozdult, de után ismét mélyen elaludt. Olyan aranyos. Elmerengve néztem magam elé, majd lassacskán engem is elnyomott az álom.
Másnap arra ébredtem, hogy valaki a vállamra simít. Mikor felnéztem Vladimir állt felettem egy tállal.
- Jó reggelt. - foglalt helyet mellettem.
- Neked is. - nyújtózkodtam nyöszörögve - Mennyi az idő?
- Reggel kilenc. Hoztam neked reggelit.
- Köszönöm. - ültem fel és hálám jeléül adtam neki pillangó csókot orrára - Te már ettél?
- Egy keveset, de elég is volt.
- Mennyi volt az a kevés?
- Egy tál zabkasa.
- Na jó, akkor fogod ezt a szép szál szalonnát és megeszed.
- Vega vagyok. - nézett rám.
- Komolyan? Én nem bírom az életem hús nélkül.
- Pedig nem nehéz. Egy jó pár éve az vagyok. - mosolygott.
- De amikor te... - azonnal befogtam a szám mielőtt kicsúszott volna, de szerintem késő volt.
- Amikor terhes voltam akkor ettem, mert folyton kacsát kívántam. Mark mindig azzal húzta az agyamat, hogy megettem Dodót és Donaldot. - forgatott szemet mosolyogva.
- Ne haragudj, nem akartam én...
- Figyelj! Fájt, de... Elfogadtam, hogy a kisfiam elment. Ha nem beszélek róla az olyan mintha megtagadnám őt.
- Igazad van. - öleltem meg, amit viszonzott. Éreztem, hogy kicsit nyugodtabb.
- Mi volt tegnap Markékkal? - érdeklődött, amire félre nyeltem a falatot, amit éppen rágtam.
- Nem... Akarok... Beszelni róla... - köhögtem.
- Jól vagy? - ütögette kuncogva hátamat - Reggelinél elmesélték mi történt.
- Hogy?!
- Ne izgulj, Thomas kárpótolta.
- Volt egy sanda gyanúm. - köszörültem meg a torkomat.
- Nyugi, maradhatunk egy darabig idebent.
- Ennek nagyon örülnék... Nem tudnék a szemükbe nézni.
- Tudsz sakkozni? - kérdezte mire nevetve szereztem egy táblát és játszottunk. Meg kell, hogy mondjam nagyon jó volt benne. De én se panaszkodhattam.
- Mi lenne, ha most téttel játszanánk? - dobtam fel egy ötletet miközben újra raktuk a bábúkat.
- Már mint?
- A győztes kérhet valamit a vesztestől.
- Állom. - mondta.
- Rendben. - kacsintottam, majd egy újabb partit kezdtünk. Nagyon jól játszott, de az utolsó pillanatban támadtam és bumm!
- Sakk - matt!
- Mi? - pislogott.
- Attól, hogy kosaraztam meg voltak kocka barátaim.
- Biztos, hogy csaltál! - mondta durcásan.
- Hol lehet ezen csalni? - kérdeztem mire megadóan fel sóhajtott.
- Jó! Mit akarsz?
- Várj estig, meglátod.
Szemei elkerekedtek, de nem mondott semmit.