17.rész

164 17 0
                                    

Igor pov.
Ő az ágy előtti kanapén ült és lattam, hogy bóbiskol. Kuncogva vettem karomba és fektettem el az ágyunkba, betakargattam és mellé bújtam.
- Oh, elaludtam? - ébredt f el a karjaim közt.
- Aludj vissza nyugodtan.
- Most, hogy itt vagy még jobban fogok tudni. - motyogta álmosan. Összebujtunk és elhelyezkedtünk - Igor?
- Hm?
- Ha neked bármi baj lenne elmondanád, ugye?
- Persze, hogy igen. Miért? Baj van?
- Nem, semmi ilyesmi. - rázta fejét - Csak, ami most Markékkal van...
- Ne félj, drágám! - pusziltam homlokon.
- Jó éjt! - csókolt vissza az ajkamra és a nyakamba fúrta az arcát. Haját simogatva aludt el.
Reggel aztán arra ébredtem, hogy belém csimpaszkodik.
- Jó reggelt. - pillogott rám csillogó szemekkel.
- Neked is. - csókoltam homlokára
- Szeretlek!
- Én is téged! - suttogtuk egymást. Már ismét csókolóztunk volna mikor hirtelen kopogtak.
- Mama! Papa!
Nyüszögve keltem, amin szerelmem csak kuncogott, de ő is követett. Kinyitottam az ajtót és beengedtem a kicsit. Ben maciját szorongatva sietett be.
- Jó reggelt! - mosolygott ránk vidáman.
- Szervusz édesem! Hogy aludtál?
- Nagyi mesélt nekem és elaludtam. Már nem tudom meg elérté-e a matróz egér a szigetet.
- Majd este folytatjátok a mesét. - vette karjaiba Vladimir - De előtte, mit szeretnél enni reggelire?
- Nem tudom. - kezdett el gondolkodni.
- Nekem van egy ötletem. - mosolyogtam rájuk - Spéci szendvics A'la Vladimir módra.
- Alala mi? - kérdezte Ben mire Vladimir elnevette magát.
- Nem lényeg kicsim! - csókoltuk arcon, majd lementünk a konyhába a többiekhez. Thomas álmosan mosolyogva etette Leot a cumisüvegből, míg a pici ragyogó szemekkel nézett fel rá. Mark eközben kávét főzött és halkan dúdolta a rádióból szóló dalt.
- Sziasztok! - mondtam. Nagyon boldog volt a legkör. Anyám egy csésze teát iszogatott. Mirandaék pedig a reggelivel foglalatoskodtak.
- Halihó!
- Jó reggelt! - köszönt be Ben.
- Szia kis ember! - vette át nagyapja és a levegőben megpörgette.
- Apa óvatosan! - kérte Vladimir.
- Óvatos vagyok! Titeket is felemeltek minden gond nélkül!
- Akkor még nem kellett a hát párna, drágám! - mondta Miranda.
- Erre inkább nem mondok semmit.
- Mire kell a párna? Aludni? - kérdezte Ben.
- Igen, tudod a hátam néha fáj és jót tesz neki.
- Pedig nem tűnsz olyan idősnek, hogy kelljen neked. - mondta őszintén, amin mindenki felnevetett.
- Imádlak te kis tökmag! Barmennyire is fáj, öreg vagyok, de van két csodás unokám és ez mindent pótol. - koppintott az orrára.
- Kész is a reggeli! - mosolygott anyósom és mindent tányérre tett.
- Juhú! - mondta Ben boldogan. Mark kezében Leo is elevenen mocorgott.
- Te már ettél kis haspókom! - csókolgatta arcát - Most a büfike jön!
Óvatosan a vállara tette a picit és gyengéden büfiztetni kezdte. Ő pedig egy szolid, de mégis harsány emésztő hangot adott cserébe.
- Na, jobb? Jobb, ugye kicsim! - dédelgette az apróságot. Imádja a gyermekét. A pici csak öklét nyalogatva nézte anyját és édesen mosolygott.
- Játszhatok Leoval?
- Leonak most alukálnia kell, de ha felébred játszhattok egy kicsit.
- Jó...
- De mi szívesen játszunk veled. - ajánlotta fel a két nagymama - Ti addig intézzetek az ovit.
- Ovi? - kérdezte kíváncsian.
- Igen, hamarosan elég nagy leszel az ovihoz.
- Sok barátot fogsz ott szerezni. - simítottam hajába.
- Tényleg?
- Sok -sok jó barátot és sokfele kézműves dolgot fogsz csinálni.
- De nem vagyok jó benne...
- Nem baj. - mosolygott rá szerelmem.
- Azért mész oda, hogy mulass és tanulgass.
- Aha. - motyogta.
- Első nap mind a ketten elkísérünk és érted is megyünk.
- Ígéritek? - nyújtotta kis ujját, amin elmosolyodtunk. A kedvesem összecsavarta a kisujjukat és megrázta.
- Ígérjük.
- Okézsoké! - rikkantotta boldogan és adott egy puszit az arcára anyjának.
Estére a nagyszülők elmentek. Thomas és én pedig bank számlakivonatokat néztük át.
- Minden fizetés rendben megy. Az, akinek elfogyott a pénze nem tudja rendben vinni a céget, nem?
- Nem tudom. Már semmit nem értek! - dobta le nagyot sóhajtva a papír stócot az asztalra.
- Thomas?
- Igen?
- A bankárod, nem a rivális cégnek is dolgozik?
- De, bankárként megteheti, miért?
- Ha én akarnék egy másik céget, meggyőzhetnem valakivel, hogy adja el mert nincs más választása.
- Ugye nem arra gondolsz, hogy... - nézett rám elkerekedett szemekkel.
- De igen. Palimadárnak néznek téged.
- De évek óta ő a bankárom!
- Nem biztos, hogy önszántából teszi. Talán privátban kéné rá kérdeznünk. Lehet, hogy bankár, de nem keres sokat.
- Több ügyfele is van rajtam kívül, akik ha úgy nézzük elég befolyásosak. - gondolkodott el - De minden esetre hallgatok rád és felhívón Harryt, hogy találkozzunk.
Másnap egy kávézóban vártuk. Szergény olyan nyúzott volt, hogy állva is elaludt volna.
- Nem aludtál semmit?
- Leo egész éjjel sírt. - itta kávéját - Hol a pelus miatt, hol pedig azért hogy valaki babusgassa.
- Sziasztok! - jelent meg Harry. Ő is nyúzottnak tűnt, de ő az idegesség miatt.
- Szia. - biccentettem neki és hellyel kínáltuk őt.
- Miről szerettetek volna beszélni?
- Erről! - tettem le elé az e havi bankszámla kivonatokat - Elmondanád, hogy egy elvileg üres számláról, hogyan tud automatikusan tovább folyni a cég finanszírozása?
Ijedten nézte a papírt, majd ránk. A táskája szíjat kezdte morzsolgatni és azt hiszem kezdett pánikrohamot kapni.
- Hé! - ugrott mellé Thomas - Mond el, hogy mi folyik itt és akkor beszelhetünk.
- Amióta... Amióta a feleségem meghalt minden szétcsúszik. Mr. Cortez rájött, hogy elsikkasztottam 2000 dollárt mikor a fiamnak műtét kellett. Ha ez kiderül elveszik tőlem a gyerekeket és börtönbe megyek.
- Miért nem szóltál?
- Maga mindig rendes volt velem! Nem olyanok mint a sznobok, akiknek dolgozom! Egyszerűen nem volt merszem.
- Te is tudod, hogy a barátoknak mindig szívesen segítek!
- Nem tudom. Alig van a gyerekimre is időm, teljesen szét vagyok esve, nem volt merszem kölcsön kérni.
- Barátok vagyunk, nem? Segítettem volna a fiadnak!
- Annyira sajnálom! - hajtotta le a fejét.
- Nem tehetsz róla. - ölelte meg barátiasan - Ember vagy, te is hibázhatsz mint más!
- Sakkban tartanak?
- Azt mondta, ha nem veszem rá Thomast, hogy minél olcsóbban eladja neki a cégét, akkor felnyom a zsaruknak. Nem vehetik el a gyerekeket!
- Nem is fogják! - biztosítottam.
- Most elmegyünk a rendőrségre.
- De...
- Herry, ez már zsarolás! Tenni kell valamit az ügyben.
- Én... Én csak nem akarom elveszíteni a gyerekeimet! - szipogta.
- Tudjuk. Én mi is most lettünk szülők.
Bekísértük a rendőrségre, ahol önkent vallomást tett és bemutatta a bizonyítékokat. Beszámolt a sikkasztásról. A rendőrök telefonokat intéztek és tanácskoztak. Hisz egy nagyon befolyásos emberről volt szó.
- Biztosak benne, hogy Mr. Cortez ilyet tenne?
- Igen.
- Teljesen.
- Nem kétség. - mondtuk egymás után.
- Rendben. - vakargatta fejét gondolkodva.
Két óránát vártunk, hogy mi lesz. Szegény Harry, úgy markolászta a táskáját, hogy szerintem az már sose lesz egyenes. A levegőt is nagyon furcsán vette.
- Jól vagy?
- Pe... Persze csak... Cukros vagyok és nincs nálam pumpa.
- Szóljunk az itteni orvosnak? - kérdeztem aggódva.
- Nem... Jól vagyok...
- Hozok valami cukrosat! - mondtam az automata fele indulva. Ott vettem egy cukros üdítőt. Meg valami csoki félét is, a biztonság érdekében. Mikor visszaértem Thomas éppen Harryt legyezte egy prospektussal.
- Hala istennek, gyere! - sürgetett mire odarohantam es kinyitva odaadtam az üdítőt. Remegett és már lassan érthetetlenül beszélt.
- Mikor ettél rendesen utoljára? - kértem számon idegesen.
- N-nem tudom...
- Tudod, hogy cukrosoknak három óránként enni kell valami apróságot, ugye?
- Tudom. - suttogta - Csak az idegesség miatt mostanság elhanyagoltam magam.
- Vigyázz magadra, ha másért nem, a gyerekeidért.
- Rajta leszek. - suttogta előre dőlve. Aggódva néztünk össze, ekkor egy magassarkús nő állt meg ülöttünk.
- Minden rendben?
- Azt hiszem. Az úr cukorbeteg és most kezd magához térni.
- Oh! - kapott szájához - Miért nem szóltak hamarabb?
Benyúlt a táskájába és kivett valami injekcióstű félét, amit beadott Harrynek.
- Maga mit...? - akadt ki Thomas.
- Ez csak inzulin. - nézett rá - A lányom cukros, így mindig nálam van vészhelyzet esetére.
- Jaj, köszönöm. - sóhajtott Harry és máris jobb színben volt.
- Ez csak természetes. - mosolygott. Ekkor vettük csak észre, hogy egyenruha van rajta.
- Köszönjük... - próbáltam leolvasni a névtábláját, de nem sikerült.
- Wilkins, Tatjana Wilkins. - nyújtotta kezét.
- Harry Parks, nagyon örvendek. - mondta hálásan mosolyogva a bankár.
- Á! Ön az a fiatal ember, aki miatt úgy sürög-forog a főnök!
- Igen, én volnék. - hajtotta le a fejét.
- Érdekes egy ügy. Véleményem szerint nem reménytelen, de nem lesz könnyű menet.
- Igen, nem az, de Cortez nem isten, le lehet győzni.
- Egy pökhendi barom, ha engem kérdeznek! - nézett ránk, majd szája elé kapott és körbe nézett - Ezt ne mondják el a főnöknek...
- Köztünk marad. - mosolygott újra Harry. Ekkor találtam alkalmasnak, hogy lelepjünk.
- Hozunk kávét!
- Mi? - pislogott barátom nagyokat, amikor karon ragadtam. A nézésem mindent elmondott és engedelmesen jött.
- Biztos jó ötlet ez?
- Igen. - feleltem.
- De hát...
- Tudom, hogy egyenlőre nem bízol benne, de az a nő rendőr.
- Tisztában vagyok vele, csak kicsit fura helyzetbe kerültünk. Megint. Nem gondolod?
- Talán épp valami szép kialakulásának voltunk a tanui. Harry mellé kell valaki, aki figyel rá, különben letér a helyes útról.
- Igazad van. - bólogatott sóhajtva - Azért vegyünk kávét, mert nehéz lenne kimagyarázni, hogy miért anélkül mentünk vissza.
- Jogos! - nevettem.
Ezen ő is elmosolyodott és elindultunk egy automatához. Mikor visszaértünk a két felnőtt vidáman beszélgetett. Átadtuk az italokat és mi is elfoglaltuk helyünket. Aztán persze kijött a rendőrfőnök. Tatjana egyből felállt és kihúzva magát tisztelgett.
- Főnök!
- Pihenj. - morogta válaszát bajusza alól.
- Nos?
- Telefonaltunk. Bíróságra viszik az ügyet.
- Micsoda?
- Addig is... Nagyon sajnálom. - elővett egy bilincset - Harry Parks, sikkasztás és lopás vadjával le van tartoztatva. - ragadta meg.
- Valahogy sejtettem... - hajtotta le a fejét.
- Dehát ő az áldozat! - méltatlankodtam.
- Igen, de attól még törvényt szegett.
- De mi lesz a gyerekeivel?
- Ne aggódjatok, elküldtem őket a szüleimhez.
- Majd a bíróság eldönti mi lesz.
Tatjana szomorúan nézett, majd sóhajtva elvezette Harryt. Mi is hazamentünk, de majd tanúskodnunk kell a bíróságon. Annyira sajnáltuk Harryt, Cortez rá akar kenni mindent.
- Nem hagyom, hogy megússza az a féreg! - morogta barátom. De mikor meglátta Markot a picivel a karjában, mikor felénk jött hangulatot váltott. Mosolyogva nézte őket.
- Sziasztok? Hogy ment? - ült le mellénk. Thomas átvette az apró babát és ringatni kezdte. Leo szinte elveszett karjaiban, de mégis csillogó bogár szemekkel nézett apjára.
- Az elején jól, de a végén megint elrontódott minden.
- Mi történt? - kérdezte aggódva. Elmeséltünk neki mindent. Ekkor azonban nekem eszembe jutott valami. Felhívtam Micet.
- Szerencsétlen, fickó! Van egy ügyvéd ismerősöm, a legjobb az államokban. Felhívom.
- Köszi, sokat segítenél vele! - könnyebbültem meg.
- Semmiség, ennyivel tartozom. - mondta és magam előtt láttam, hogy mosolyog.
- Hogy vagy?
- Figyelted a postát?
- Nem igazán. - néztem át a leveleket, majd a kezembe akadt egy kék boríték. Esküvői meghívó volt. Elkerekedett szemekkel néztem a kis lapot.
- Férjhez megyek! - vonyított fel hirtelen, amitől lefordultam a székről.
- Jézusom! Ne visíts, mint egy tini lány, amúgy gratulálok! Meghívtok minket is?
- Igen, hisz nektek köszönhetek mindent!
- Nos... Ez kedves tőletek.
- Olyan boldog és izgatott vagyok! Ugye eljöttök? - kérdezte reményteli hangon.
- Persze! Természetesen! - mondtam mosolyogva.
- Köszönöm. Ti amúgy, hogy vagytok? - érdeklődött.
- Hát itt ez az ügy, de anyagilag lassan rosszul. Nincsenek ügyfeleim és most fogadtunk örökbe.
- Az utóbbinak örülök, de az előtte levőt nem értem. Mi történt?
- Senkinek sem kell fel bérelni weblap tervezőt, hisz van sajátjuk. - sóhajtottam. Ekkor azonban oldalra néztem és Vladimir nézett engem karbatett kézzel - Mic... Most le-lekell tennem...
- Oksi, majd később még beszélünk!
Letettem és óvatosan felálltam.
- Kicsim...
- Azt kérdeztem, hogy gond van-e? Te pedig hidegvérrel a szemembe hazudtad, hogy minden rendben!
- Megmagyarázom! - mondtam kétségbe esve és lassan hozzá léptem, de ő feltette kezét így megálltam - Tudtam, hogy mérges lennél. Mint most.
- Ha elmondtad volna az igazat, akkor nem lettem volna mérges! Viszont most hazudtál nekem és titkolóztál!
- Mert nem akartam, hogy aggódj. - túrtam hajamba - Vladimir szeretlek és gondoskodni szeretnék rólad! Nem akarom, hogy bármiben is hiányt szenvedj és most hogy Ben is itt van, őt is megakarom védeni!
- Úgy, hogy hazudsz? - kérdezte idegesen.
- Ha ez az ára annak, hogy biztonságban legyetek, akkor igen!
- Azt mondtad mindent elfogsz mondani nekem! - könnyesedtek el szemei.
- Tudom, ugyan azt tettem mint Thomas.
- Csak... Másról is hazudsz?
- Nem! Csak erről volt szó! Esküszöm!
- Tudod, tíz perccel ezelőtt még vakon hittem volna neked.
- Vladi... Kérlek!
- Miért veszekedtek? - totyogott be Ben nagyokat pislogva.mIjedten ránéztem mire sóhajtott egyet és lehajolt a kicsihez.
- Nem veszekszünk kincsem, csak beszélgetünk. - fogta meg apró kezeit.
- Nekem nem úgy tűnt... Mama nagyon szomorúnak tűnsz! Papa mondott valamit?
- Nem, kicsi! Papa csinált valamit. - mondtam én is magadóan.
- Micsodát?
- Nem mondtam el valami fontosat a maminak, ezért most haragszik, amit megértek.
- Nem kért tőled bocsánatot? - fordult szerelmemhez meglepetten.
- De igen. - mondta Vladimir miközben felvette a kicsit.
- Akkor miért vagy szomorú?
- Ez nem olyan egyszerű, kicsim. Alhat ma veled a mama?
- Uhum.
- Értem... - hajtottam lefejemet, majd át adtam neki a meghívót - Ezt Mic küldi, szeretné ha ott lennél. - mondtam majd otthagytam őket.
- Igor! - szólt utánam mire visszafordultam - Szeretlek, de most kell egy kis idő!
- Tudom. - mosolyogtam szomorúan - Jó éjt.
- Jó ejt, papa! - integetett Ben.
- Neked is pöttöm. - indultam szobánkba, hogy egyedül töltsem az éjszakát. Legalább a párnáján érzhetem az illatát.
Reggel nagyon rosszul ébredtem. Fáztam. Hideg volt az ágy nélküle és hiányzott a fejének súlya a mellkasomról. Remélem hamar megbocsát, mert még egy éjszakát nem bírok ki nélküle.
Ahogy felkeltem visszaestem az ágyra. Valamiért nagyon szédültem és mindenem fájt. Nagyot nyögve fogtam fejemet és úgy éreztem fekve forog velem a világ. Észre se vettem, hogy visszaaludtam.
- ...a! Papa! - éreztem meg egy kicsi kezet az arcomon.
- Ben? - kérdeztem rekedten, amiből egy mélyről jövő köhögés rázott ki.
- Ne félj! Mama most hozza a levest neked! - mondta mire kérdően körbe néztem. A homlokomon borogatás volt és be voltam takarva.
- Mi történt? - motyogtam, mert még a beszédhez is fáradt voltam.
- Stressz kitörésed volt és belázasodtál. - jelent meg életem értelme egy tálca gőzölgő levessel.
- Oh...
Ben odébb húzódott, de nem ment el mellőlem.
- Olyan vagy, mint egy nagyra nőtt gyerek! - ült mellém kedvesem és segített felülni.
- Vladi... Sajnálom.
- Igor! Nyugodj meg, jó? Ezt edd meg és aludj meg egy kicsit. - nyújtotta felém a kanalat. Nagy nehezen enni kezdtem, de nem bírtam sokat.
- Papa egyél a kedvemért! - nézett rám kérlelően Ben.
- Megpróbálom... - mosolyogtam faradtan. Oldalamhoz bújt, ami többet jelentett minden szónál.
- Nem akart kimenni. Azt mondta itt marad, amig jobban nem leszel. - tette le Vladimir a tálat.
- Köszönöm. - borzoltam hajába, ami megmosolyogtatta, majd páromra néztem - És neked is, természetesen.
- Nem kell megköszönnöd, hogy gondoskodok rólad. Mondtam, csak idő kellett. - csókolt a homlokomra.
- Szeretlek! - néztem szemeibe, amik most is úgy csillogtak mint mikor először találkoztunk.
- Én is szeretlek, ne aggódj. Pihenj, oké?
- Jó. - ásítottam nagyot és újra elhelyezkedtem.
Ben nem mozdult mellőlem és azt hiszem mind a ketten elaludtunk. Magamhoz öleltem, míg ő békésen szuszogott karjaim között.
Mikor újra felébredtem már sokkal jobban voltam. Nagyot nyújtóztam és átfordulni szerettem volna a másik oldalamra, de ott Vladimirba ütköztem. Mellettem feküdt ő is és halkan szuszogva aludt. Meghatódva néztem rá és óvatosan adtam neki egy kis csókot. Nyammogva jött közelebb, míg én csak mosolyogva néztem őt.
Ha Ben nem lett volna itt szerintem leterítettem volna. De azzal is beértem, hogy arcát csókolgattam, amíg ő pihent. Majd ha a kicsi elaludt este akkor lepem meg szerelmemet.
Sokkal jobban éreztem magam és végre ehettem rendesen. Óvatosan felkeltem mellőlük, majd betakarva őket elmentem a fürdőbe. Nagyon jól esett a forró zuhany. Lemostam az izzadtságom és a sok koszt. Újra embernek éreztem magam miután kiléptem a kabinból. Hajamat törölgetve botorgáltam ki a fürdőből és néztem körbe a csendes házban.
Ekkor hirtelen Vladimir tornádó csapott le rám. A hátam a falnak nyomódott.
- Várj, várj! Ben...
- Kiment.
- Oké! - feleltem megadóan és hevesen ajkaira vetettem magam.
- Szeretlek! - suttogtam az ajkaira miközben elterültünk az ágyon.
- Igor...! - nyöszörögte, amitől még jobban lázba jöttem.
Nem tehetek róla, de annyira jó érzés, hogy itt van velem, hogy az ember elveszítené minden józan gondolatát. Semmivel sem foglalkozva szeretkeztünk ki tudja meddig, de nem is érdekelt minket. Ez itt és most kellett nekünk. A végén pedig egymáshoz bújva felküldtünk az ágyában és néztük egymást. Kipirult arccal nézett szemeimbe, míg én csak mosolyogtam rá.
- Min mosolyogsz?
- Mosolygok? - kérdeztem tovább nézve őt.
- Eléggé. Van rajtam valami?
- Nincs, de nem nézhetem a szép arcodat? - hajoltam közelebb hozzá és orra hegyére pusziltam - Szeretlek, szeretlek, szeretlek! - csókoltam meg újra és fölé kerekedtem.
- Na!~ - kacagott fel, de nyakamba karolt - Látszik meggyógyultál.
- Te vagy a legjobb orvosság az én bajaimra.
- Ne hízelegj! - csapott vállamra - Még mindig haragszom rád.
- Tudom és jóvá fogom tenni, ígérem!
- Többé ne hazudj nekem, kérlek. - simított az arcomra.
- Megesküszöm neked, hogy többé soha nem fogok hazudni! - csókoltam tenyerébe.
- Soha többé? Ígéred?
- Ígérem. - mondtam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Ajánlom is!
- De kis harcias lettél.
- Még szép, csodálkozol?
Elnevettük magunkat és ismét megcsókoltam.
- Házasodjunk össze. - mondtam mire döbbenten nézett rám.
- Tessék?
- Még ma! Azt akarom, hogy ma este már a férjemnek hívhassalak!
Felragyogott tekintete és nyakamba karolva ölelt át.
- Erre várok mióta! - hüppögte - Akarom!
- Nem baj, hogy nem lesz nagy hűhó?
- Nem! Az számít, hogy ott leszünk.
- Igazad van.
- Azért Markéknak szóljunk, mert kelleni fog valaki, aki vigyáz Benre.
- Nem lesz szerinted mérges, ha csak úgy lelépünk?
- Legyen ott ő is?
- Ő a fiunk. Hadd legyen velünk ezen a napon.
- Ez eldőlt! Gyerünk öltözni! - tolt el magától.
- Jó! - ugrottam ki az ágyból.
Mind ketten a szekrényhez léptünk és próbáltuk kicsípni magunkat. Nyakkendőmmel bajlódtam, amikor mosolyogva hozzám lépett.
- Várj, segítek. - kuncogott. Ügyesen megkötötte és eligazította.
- Nem csak a rajzoláshoz ügyes kezed van.
- Igazán? - kérdezte egyik szemöldökét felhúzva.
- Menjünk! - fogtam meg a kezét. Átsiettünk fiúnk szobájába, aki meglepődve nézett fel ránk.
- Szép vagy mama!
- Köszönöm, kicsim! Te is csinosítsd ki magad!
- Miért?
- Mert a mama és a papa most összeházasodnak.
- De mit vegyek fel? - döntötte oldalra buksiját édesen. Végül adtunk rá egy kicsi inget és egy pici farmert. Össze borzoltam a háját és elégedetten bólintva elindultunk lefelé a lépcsőn.
- Hát ti meg hova csíptétek ki így magatokat? - hallottuk meg Thomas meglepett hangját.
- Ti is mehettek öltözni! Összeházasodunk!
- Hogy mit?! - trappolt ki Mark is kezében a picivel, aki cumival szájában pislogott.
- Úgy van! Most azonnal bemegyünk a városházára és összeházasodunk!
- Húsz percet kérek! - szaladt el a szöszi gyorsan, míg barátom vállat vonva ment utána. Ők is kiöltöztek és még a pici Leo is kapott egy macis rugdalózót.
- Végre most ott lehetek! - jegyezte meg végül.
- Most nem hagynálak ki. - mosolygott rá Vladimir.
- Gyerünk! - kiáltotta Mark magához ölelve Leot. A pici csak halkan gügyögve bújt hozzá.
- Gratu. - bökött oldalba Thomas.
Mind kocsiba ültünk és elindultunk a városházára. Szerelmem kezemet szorította, nem kicsit voltunk izgatottak. Ám mikor ott voltunk, minden félelmünk el szállt mert tudtuk, hogy csak egymást akartuk. Belém karolva indultunk az anyakönyvvezetőhöz. Mindannyian mosolyogva léptünk és adtuk be a házassági kérvényünket. Az idősödő férfi homlokát ráncolva nézte a papírt és minden mondat után felnézett ránk.
- Maguk házasodni akarnak?
- Igen! - mondtuk egyszerre.
- Látom kitöltötték az A38-as kérvényt, de nem látom a A12-t! - nézegette a lapokat.
- A mit?
- Az A12-t. Sajnálom, de a nélkül nem igen házasodhatnak össze. - rázta meg a fejét, de mintha boldog lenne e miatt.
- Dehát nekünk csak az A38-ast mondták... - motyogta szomorúan szerelmem. A fickó csak vigyorogva megingatta a fejét. Visszamentünk a pulthoz.
- Elnézést! Nem adtak A12-es iratot!
- Micsodát? - kérdezte a hölgy értetlenül.
- A kollegája azt mondta azt is kikell töltenünk.

A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)Kde žijí příběhy. Začni objevovat