A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

10.rész

Mark pov.
- Szia! Jól vagy? - kérdeztem.
- Vagyok. - bólintott és nézte tovább a tv-t.
- Ugyan, öcsi! El se tudom képzelni mit élsz most át! - ajkába harapott és nem nézett rám - Annyira sajnálom.
- Semmi baj, jól vagyok. - mondta mereven.
- Vladi... - fogtam meg a kezét.
- Féltékeny vagyok, nagyon. - mondta és láttam, hogy könnyezik.
- Nem akarom, hogy rossz legyen neked. - öleltem meg, most már én is könnyes szemmel - Nélküled nem tudom végig csinálni... Félek...
Visszaölelt és ő már sírt is.
- Szeretnék segíteni! Nagyon!
- Köszönöm! - döntöttem össze fejünket - Vladimir, tudom nehéz lesz... De kérlek támogass, mert a kereszt gyerekedről van szó.
- Mi... - fagyott le. - Komolyan?
- A testvérem vagy, persze, hogy te leszel az.
- De mit fognak a szüleid ehhez szólni?
- Szerintem még örülnének.
- Köszönöm... - mosolyodott el és megöleltük egymást.
- Minden rendben? - jöttek be a fiúk, Igor aggódva lépett hozzánk.
- Én leszek a keresztapuka.
- Na, ez szuper! - ölelte meg őt boldogan.
- Így a helyes. - borzolt hajamba Thomas.
Teltek a napok. Vladimirral munkát kerestünk és Igor is visszanézett a régi munkahelyére. Közben megérkeztek a maradék holmink is, amit egy költöztető cégre bíztam, hogy hozzák el. Berendezkedtünk, de semmit se változtattunk. Most már látszott, hogy mi is itt élünk. Felosztottuk a munkát és így éldegéltünk nyugodtan.
- Sziasztok! - jöttek meg végre.
- Na végre! - vettem ki párom kezéből a szatyrot és kutatni kezdtem benne - Nem vettél mogyit...?
- Itt van! - adta a kezembe a kis zacskót.
- Juppi! - ültem le és elkezdtem enni majonézzel. Párom csak fintorogva került ki - Ne nézz így! - morogtam.
- Én nem... - magyarázkodott - Csak még mindig fura dolgokat eszel mostanság.
- A pici akarja ezt! Mondd a fiadnak, hogy ne ezt akarja!
- Mimnek? - kérdezte döbbenten.
- Nem tudom pontosan, csak megérzés!
- Értem. - simított pocakomra. Imádja ezt csinálni, hisz már lassan érezni a púpot. Engem pedig mindig zavarba hoz vele.
- Nézd! Hoztam a kedvenc dzsúzodat! - adta oda Igor a kis üveget Vladimirnak.
- Köszi. - vette el boldogan.
- Minden rendben volt? - ölelte meg párját.
- Igen, kicsit kipucoltunk. Reméljük jó lesz.
- Te pucoltál mert nekem megtiltottad, hogy felálljak a kanapéról.
- Igen, mert az orvos is azt mondta, hogy pihenned kell.
- Oké, de vizet tudtam volna hozni magamnak. - morogtam.
- Ne veszekedjetek. - lépett közénk Thomas - Majd este a vacsinál segítesz.
- Eltűntetni? - kérdezte Vladimir kuncogva mire a karjába csíptem. Erre fel jajdult, de nem mondott mást.
- Így is felszedtem már most pár kilót... - néztem magam elé.
- Az nem súly, hanem az új élet, ami belőlünk fog megszületni.
- Tudom. - hajtottam fejemet vállára - Csak olyan szokatlan még.
- Megértem, édesem. - puszilt a hajamba. Jó érzés, hogy itt van velem.
- Oh, én elkések! - rohant a dzsekijéért Vladimir.
- Honnan?
- Időpontom van egy orvoshoz.
- Hogy kihez? - lépett utána Igor - Ugye nincs baj?!
- Nem, dehogy! Csak egy rutinvizsgalat. Dave miatt nem voltam egy ideje és kihagytam egy kötelező oltást is.

Igor pov.
- Elviszlek! - kaptam fel a slusszkulcsokat - Ne menj busszal.
- Oh, köszönöm. - mondta vidáman. Elköszöntünk a barátainktól és már indultunk is. Megelőzve őt kinyitottam neki az ajtót, hogy betudjon ülni. Majd a kormányhoz siettem, majd útnak indultunk.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Persze, miért?
- Nem tudom, úgy érzem nem vagy jól.
- Pedig minden rendben.
- Igor most is feszült vagy. Így veszélyes vezetni, átvegyem?
- Csak aggódok, hogy veled minden rendben legyen.
- Igor, jól érzem magam, ha pedig lesz is valami, csak azt szeretném, hogy fogd a kezem. Megteszed? - kérdezte reménykedve.
- Ez egyértelmű. - nyúltam praclijáért, mikor megálltunk a pirosnál.
Igaza van. Ha egyikünk nem marad erős a másikért, akkor mind a ketten arcra esünk. Nemsokára oda is értünk és egy pillanatra sem engedtem el őt. Csak akkor, amikor az orvos másodszor kért meg, hogy menjek ki pár percre.
- Igor hoznál nekem kávét egyúttal? - kérdezte szerelmem.
- Persze. - bólintottam. Elmentem a büfébe és hoztam egy cappucinot. Pont ahogy ő szereti barna cukorral. Boldogan siettem vissza hozzá. Ott mind a ketten már vártak, Vladimir azonban üvegesen meredt előre.
- Mi történt? - guggoltam elé - Kedvesem? Mi a baj?
Nem válaszolt, csak a szájára tapasztotta a kezet és elszaladt. Mérgesen néztem az orvosra.
- Mi a baja Vladimirnek?!
- Ezt egy szakértőnek kell tovább vizsgálnia, de... Minden jel arra utal, hogy a vetélés és a folytonos erőszak, a stressz miatt... Sajnos azt hiszem a párja meddő.
- Ne... Nem, ez nem lehet igaz! - kiabáltam hajamat tépve.
- Nyugodjon meg kérem!
Az orvos adott egy kis műanyagban alkoholt. Felhívtak nekem Thomast, hogy jöjjön értünk. Vladimir teljesen összeomlott. Egész nap a teraszon ült és csak bámulta a tengert. Mark aggódott érte, nem kicsit. De nem mert oda menni hozzá.
Nehéz napok jöttek mindenki számára. Aztán egy este mikor felébredtem nem volt mellettem. Ismét odakint volt és egy kis képet nézett. Közelebb mentem. Ultrahang fotó volt. Sóhajtva terítettem a hátára egy pokrócot és öleltem magamhoz őt.
- Szeretlek! - suttogtam neki.
- Ez volt minden vágyam... És most... Szertefoszlott... - már ömlöttek a könnyei, de nem zokogott.
- Szeretlek, bármi is lesz!
Már nem szólalt meg, csak ölelte a karomat amivel átkaroltam. Nagyon fájt a szívem érte és a helyzet miatt is.
- Hahó! - jelentek meg a barátaink.
- Ti se tudtok aludni?
- Nem... - motyogta Mark hasát takarva és álmosan pislogott.
- Szegény hányt és nem tud vissza aludni.
- Plusz, meghallottam, hogy fent vagytok.
- Hm. - bólintott Vladi.
- Öm... Én bemegyek! - mondta Mark, de elkaptam a kezet.
- Várj! Beszéljük ezt meg!
- Bi-biztos? - kérdezte félve.
- Igen!
- Vladimir! Nem szóltatok egymáshoz Markkal már két hete. - simogattam a fejét, de nem reagált.
- Ne taszítsátok el magatokat egymástól! Testvérek vagytok. - mondta Thomas kedvesen.
- Vladi... - lépett közelebb Mark. - El sem tudom képzelni mit érzel, de nagyobb szükségem van most rád mint valaha.
- Ahogy nekem is rád. - nézett fel rá csillogó szemekkel, a könnyektől.
Mark óvatosan megölelte öccsét, mire az meg jobban sírva fakadt. Barátom megveregette vállamat, de ő is mosolygott.
- Lehetsz meg édesanya, bármilyen kisgyerek boldog lenne ha az anyja lennél.
- Tudom... - mondta megtörten.
- Fogadjatok örökbe! - tanácsolta barátom.
- Nem vagyunk hivatalosan házasok. - húztam számát Vladimirra nézve.
- Nos... Nem is... Akarsz elvenni? - kérdezte félve.
- De! - guggoltam elé és kezeimbe fogtam arcát - Persze, hogy igen! Hiszen szeretlek!
- Akkor...?
- Hát ezt nem így terveztem, de... - kivettem a kis karikát a tárcámból.
- Ez honnan van?
- Egy kis ideje vettem.
- Igor... - könnyesedtek be újra szemei.
- Már egy ideje gondolkodtam rajta, főleg miután a táborban megkértél legyek a férjed.
- Mi? - kérdezte Mark döbbenten.
- Egy kicsit el voltam ragadtatva. - pirult el Vladimir.
A másik szőke csak mosolyogva forgatott szemet.
- Akkor legalább mondj neki igent! - bíztatta - Úgyis régen voltam egy jó lagziban!
- Vagy csak eszedbe jutott az esküvői torta gondolata és éhes lettél. - kuncogott Thomas, amikre egy csúnya nézést és vállba boxolást kapott párjától.
- Akkor... Igen... - motyogta szipogva mire átkaroltam őt. Meghatódva néztem őt és lassan hajoltam ajkaira, de ő nyakamba karolva húzott jobban magához.
- Szeretlek. És ha összeházasodtunk, akármilyen gyereket befogadok veled!
- Köszönöm. - bújt hozzám és hátamat simogatta.
- Asszem mi lépünk. - mosolygott a kismama párjába karolva.
- Miért?
- Mert! - sziszegte.
- Jól van! - sóhajtotta - Ezek a hormon változások...
- Hallom ám! - morogta a kisebb, amin mi csak nevettünk.
- Hol is tartottunk? - fordult felém kedvesem, mikor barátaink elmentek. Erre azonban csak megragadta a pizsamám nyakat és magához rántott.
Ajkai közé morogtam miközben combjai alá nyúlva kaptam fel karjaimba. Amióta megtudtuk a hírt az orvostól azóta nem csináltunk semmit a hálószobában, ami már kezdett feszéjezni engem. Szeretem őt és ezt nem csak szavakban akarom neki kimutatni. Mikor szobánkba értünk bezártam annak ajtaját, majd a falapnak szorítottam őt. Lihegve váltunk el egymástól.
- Mi a szándékod most velem? - kérdezte felsóhajtva amint ágyékunk összesimult.
- Van egy pár ötletem... - búgtam nyakába és füle mögé csókoltam - De a tiedét is meghallgatom...
- Én azt akarom, hogy egyek legyünk. Csak azt.
- Amikor csak akarod. - fektettem az ágyunkba. Reggel lett mire végeztünk. Hulla fáradt voltam, de nagyon megérte.
Még mindig eljárok pár régi ügyfelemhez, hátha tudnak segíteni. Eddig nem jártam sikerrel, de még próbálkozom. Délutánra megbeszéltem egy időpontot Roger Carsonnal. Mikor beléptem hozzá kedvesen fogadott.
- A mai napig azt a weblapot használjuk, amit te terveztél. Hatékony és a vásárlók is elégedettek.
- Köszönöm. - hálálkodtam - Remélem nem volt nehéz kiigazodniuk a vásárlóinak rajta.
- Nem, egyszerű. Hallom visszatérsz dolgozni. Ez remek hír, főleg azok után, ami történt. Fogadd őszinte részvétemet.
- Köszönöm, sokat jelent.
- Tehát... Nekem jelenleg nem kell új weblap, de van egy barátom, aki nemrég vitte globálissá az üzletét. Neki épp kell egy weblap, ahol a jövőbeli dolgozok jelentkezhetnek. Beajánlottalak.
- Oh! - lepődtem meg - Nem probléma, hamar megleszek vele.
- Itt a telefonszáma. Megbeszélheted vele a részleteket. - nyújtott át egy kártyát. Szemeim elkerekedtek a számok láttán.
- Bocsánat, de itt valami nem stimmel. - néztem fel rá.
- Miért, mi a baj? - hajolt előre. Nem tudtam válaszolni, csak a kis papírfecnit tudtam nézni kezemben.
- Kedves ember, hidd el. Kicsit nyomulás, de kedves.
- Nem kicsit nyomulós... - morogtam.
- Te ismered? - kérdezte mire rájöttem, hogy hall engem. A megbízó ugyanis nem más mint egy régi exem.
- Igen... - válaszoltam zavartan.
Muszaj elfogadnom, hisz hamarosan elveszem a kedvesem, ha csak egy kis hűhoval is, de tartozok neki ezzel.
- Ha valami gondja van ezzel...
- Nem, nincs! - tettem fel kezemet - Vállalom a munkát!
Megköszöntem a segítséget majd mikor már a parkban voltam felhívtam a számot.
- Halló, itt Michael Cromsom! - hallottam meg nyájas hangját - Miben segíthetek?
- Mic, Igor vagyok. - sóhajtottam.
- Ví! - kiáltott fel boldogan, amitől elkellett tartanom a fülemtől a telefont. Ezt az egy dolgot nem szerettem benne - Szia, bébi! De rég várom, hogy felhívj! Mond mit akarsz és én megadom!
- Egy kontinensnyi távolságot tőled. - vágtam rá unottan, amire szintén csak nevetett.
- Te még mindig olyan morci vagy, mint régen Igi drágám!
- Ne hívj így!
- Felhívtál engem, ami jel! Szóval cuncimókus, mit tehetek érted?
- Neked ajánlott egy régi ügyfelem. Munka miatt kerestelek.
- Oh! - hallottam hangján, hogy elszomorítottam - Na nem baj, legalább újra láthatlak!
- Miért is?
- Be kell jönnöd a részletekért. - mondta kuncogva.
- Jó, de viszem a segédemet is. - szögeztem le.
- Ahogy akarod aranyom! Az időpontot megírom SMS-ben!
Amint hazaértem elmeséltem a többieknek.
- Miért nem lehet csak egy nyugodt hetünk? - nyüszített fel Thomas eldőlve a kanapén - Olyan nagy kérés ez univerzum néni?!
- Ki mondta, hogy az univerzum hölgy? - kérdezte Mark. Vladimir idegesen simogatta a felkarját. Nem is figyeltem tovább a beszélgetésükre, hanem kedvesem mellé ültem.
- Kedvesem. - fogtam meg kezét - Velem jönnél, mint segédem?
- Komolyan?
- Mic nyomulós, csak szeretném tudatni vele mi a helyzet.
- Rendben. - bólintott rá. Magamhoz öleltem es simogattam az oldalát.
- Én téged szeretlek, nem pedig őt. - mondtam neki - Már réges-régen lezártam vele, bár ha azt vesszük nem volt mit.
- Tudom, ne aggódj. - furta a nyakamba az arcát. Mosolyogva döntöttem hozza fejemet és ekkor egy villanás félét vettünk észre.
- Túl cukik voltatok így... - mosolygott kínosan Mark.
- Nézzétek el neki.
- Átküldöd? - kérdeztem - Kíváncsi vagyok rá, ha elég jó akkor beállítom háttérképnek.
Bólintottak és elmentek aludni.
- Vacsoráztál már? - kérdeztem.
- Még nem, megvártalak téged vele.
- Gyere! - húztam fel és a konyhában ettünk egy-egy szendvicset. Elbeszélgettünk és egyeztettünk a találkozóval kapcsolatban.
A mérnöki tudása lenyűgöző. Talán még nálam is okosabb. Bár Micnel egész biztosan az. Ő örökölte a céget és a gimit is alig végezte el. Vlafimir az MIT-re járt. Újra szerelmes lettem belé, úgy érzem.
Másnap idegesen léptem be, de mikor a kedvesem óvatosan megfogta a csuklóm, minden bajom elillant.
- Igi drágám! - hallottam meg annak a hangját, akiét nem akartam.
- Mic. - biccentettem.
- De jó, hogy látlak, hú szexi vagy! - lépett elém es meggyömöszölte a vállaimat. Vladimir torok köszörülve jelezte itt létét felé.
- Rátérhetnénk a munkára?
- Ő a segéded? Kitalálom! Richmond High! - nevetett. Az egy középiskola valahol Ottovában. Kedvesem arca kezdett elvörösödni a dühtől, de amint kezére simítottam próbált lenyugodni.
- Igen, ő a segédem Vladimir! - mondtam határozottan - De örülnék, ha tisztelettel bánnál a jegyesemmel! - majd azzal a lendülettel szerelmesen megcsókoltam páromat, aki enyhén meglepődött tőle. Mic egy percre lefagyott majd mikor szétváltunk Vladimir ránézett.
- Amúgy nem! Az MIT-n diplomáztam, osztályelsőként.
- Ch! - húzta felorrát és inkább riszálva magát beült az asztala mögé. Most már értem miért nem szeretik egyesek a melegeket... - Elkezdhetnénk?! Nincs időm egész nap itt dekkolni!
- Persze! - vontam vállat. Megmutattam neki a terveimet és az alapokat. Próbáltam elmagyarázni, de szerintem nem igazán értette.
Eleinte próbált kötekedni, de végül abbahagyta és inkább teljesen a munkára koncentrált. Valahol a vége felé ajtó kopogást hallottunk, majd egy hölgy dugta be a fejét az ajtón.
- Uram, bocsánat a zavarásért. De Mr. Han és a kicsi Anna megjöttek a délre megbeszélt ebédre!
- Oh, az ügyfeleim. Ööö... Ezt be kell fejeznünk még ma, szóval...
- Nem probléma. A nagyját már úgyis átbeszéltük. - állt fel kedvesem, amit furcsáltam - Gyere Igor menjünk!
- Oké. - álltam fel és kimentem vele. Kimentünk és kértem, hogy várjon meg, amig hozok egy kávét. A büfében azonban forgatag volt.
- Mi történt? - kérdeztem, az egyik alkalmazottól.
- Eltűnt a multimilliomos Mr. Han kislánya! Elkóborolhatott az épületben.
- Hol látták utoljára? - kérdeztem aggódva.
- Az apjára vigyázó testőr itt látta, csak egy pillanatra vette le róla a szemét!