A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

16.rész

Vladimir pov.
- Mi az? - kérdezte Mark a gyerekek mellett ülve.
- Azt hiszem valamiről elfeledkeztünk.
- Még pedig?
- Mondjuk szólni anyáéknak, a piciről.
- Te jó ég! A kórházban látták videóchaten a kicsit, de Benről nem tudnak és... Oh...
- Mi az? - kérdeztem.
- Sziasztok! - hallatszott lentről.
- Nekünk annyi. - néztünk össze Igorral, amit Ben csak nagyokat pislogva nézett.
- Kik vannak itt? - kérdezte Leo kezével játszadozva.
- A szüleink. - guggolt hozza Mark - Azaz a nagyszüleitek.
Erre felkapta buksiját.
- Tényleg? - kérdezte boldogan. Ekkor lépett be anyánk.
- Szia... - kezdte vidáman, majd megtorpant - ...sztok...
- Szia anya. - intettem kínosan.
- Helló! - köszönt Ben és Leo kicsi kezet lengette, aki sikkantva üdvözölte őket.
- Itt meg mi folyik?
- Anya, ő itt Ben. Mi... Igor és én... Örökbe fogadtuk őt.
- Oh! - nézte a kis fiút, aki szelíden mosolygott rá.
- Hello! - köszönt Ben.
Mark óvatosan átvette tőle a kicsit. Leo anyukája nyakába bújt egyből és kis kezeivel ruháját szorította. Anya eközben Benhez guggolt le és apa is ekkor ért az ajtóba.
- Te vagy az új nagyim akkor, ugye? - nézett fel rá ragyogó szemekkel gyermekünk.
- Igen.
- Mi a... - apa már elszólta volna magát, de anya egy pillantással belé folytotta a szót.
A kis fiú felállva sétált szülőm elé, majd nagy mosollyal az arcán nyakába vetette magát. Anyám pedig nevetve átölelte. Annyira édes volt.
- Üdv a családban pöttöm! - csókolta arcán.
- Köszönöm! - mondta boldogan. Apa csak meglepődve nézte őket, de vállat rántva túl tette magát a helyzeten.
- Szervusz kicsi tökmag. - mondta apa mire meghatódtam.
Mikor először találkoztunk nekem is ezt mondta, miközben lágyan a hajamba simított. Most is így tett majd Mark fele fordult. Testvérem mosolyogva fordította a pici Leot felé, aki nagyokat pislogva nézte apánkat.
- Apa, bemutatom Leot. - mosolygott.
- Egyem a kicsi lelket, de édes! - az ujjával megsimogatta a kicsi arcát.
- Persze, hiszen mi hoztuk össze! - mondta büszkén Thomas, amin Igor csak mosolyogva szemét forgatta.
- Milyen kis édes. - vette át Miranda óvatosan.
A szemem sarkából megláttam Bant, aki szomorúan nézte őket. Tudom hogyan érez, régen én is azt hittem nem szeretnek rendesen, mint Markot. Óvatosan felvettem és megpusziltam az arcát.
- Szeretlek, kicsim.
- Én is mama. - döntötte fejét enyémnek. Anya mintha észrevette volna, hogy mi történik.
- Ben, mondd csak szereted a csokis sütit?
- Igen... - bólintott zavartan.
- Eredetileg Vladiéknak hoztuk, de remélem neked is ízleni fog!
- Van süti? - kérdezte félénken.
- A nagyi nagyon finom sütit készít! - biztattam.
Bólintott és letettem, hogy anya kézen foghassa, majd elvezesse a karján a picivel. Aggódva néztem utánuk, de Igor ölelése megnyugtatott. Lent anya kivett egy dobozt.
- Tessék, ez az én házi csokissütim.
- Köszönöm... - pirult el az adag láttán és zavartan pislogott fel - Mennyit vehetek?
- Ezt hogy érted drágám? - kérdezte anyám.
- A nevelő nénik mindig azt mondták csak egyet vehetünk a sütikből, hogy jusson a többieknek is... - nézett felénk félénken.
- Oh, ebből most annyit veszel amennyit akarsz, mert ha elfogy nagyi örömmel süt még.
- Biztos?
- Persze kincsem! - csókolta homlokon - Ha szeretnél te is segíthetsz majd legközelebb sütni!
- Tényleg? Leo is?
- Ő meg pici ehhez, de te már olyan nagy és okos vagy.
- Rendben. - vett végül el boldogan egyet, de meglepetésünkre nekem tette le egy szalvétával, majd Igornak és sorban a többieknek.
Mindenki döbbenten és meghatottan nézte a kicsi angyalt, aki még Leonak is kitett egyet majd elvett egyet magának és végre beleharapott. Remélem, ha felnő akkor is ugyan ilyen lesz.
- Kicsim...
- Mindig én osztottam szét az uzsonnát.
- Nagyon szép gesztus tőled tökmag! - borzolt hajába apa.
- Nagyon finom a süti. - mosolygott anyánkra, aki sebtében letörölt egy kibuggyanó könnycseppet. Szipogva néztem rá, míg párom mosolyogva ölelt magához.
- Aranyból van a szíve.
- Tömör. - motyogtam.
Bólintott, miközben lágyan tartott karjaiban. Estére anyámék itt maradtak, Igor pedig meghívta Daisyt, hogy megismerje a többieket. Az unoka hallattán nagyon boldog lett és sokat kérdezgetett felőle. Este a kanapén ültem a kis Bennel és egy mesét néztünk Markkal és Leoval, míg Thomas és Igor munkaügyeket intéztek. Mindketten elég komolynak tűntek, ezért nem is zavartuk őket.
- Mama! Miért nem akarja a sárkány megbüntetni őket? - kérdezte Ben a mesere utalva.
- Mert az rossz dolog. Tudod, kicsim, a bosszú nem mindig igazság.
- Még akkor sem szabad, ha megérdemelné?
- Még akkor sem. - cirógattam arcát.
- Miért?
- Mert akkor ugyanolyan rosszak lennénk, mint ő. Nem lennénk jobbak.
- Értem. - hajtotta ölembe buksiját.
- Uuuh! - nyújtózkodott Leo.
- Mi az kicsim?
A pici nagyot ásítva helyezkedett anyja karjaiban, ami megmosolyogtatott.
- Álmos?
- Lassan itt a délutáni szundi ideje.
- Vidd csak fel a szobájába. - mosolyogtam rá.
- Jó. Gyere, édesem! - állt fel a picivel és elindultak felfelé. Halkan gügyögött a pici, míg Mark halkan dúdolt neki. Ben az ölembe bújva nézte tovább a mesét. Boldogság töltötte el lelkemet, amikor rá néztem.
- Oké! Viszlát! - hallatszódott mögülem mire átnéztem a vállam felett. Thomas idegesen dőlt az ajtófélfának.
- Baj van? - kérdeztem.
- Csak az van... - sóhajtotta gondterhelten.
- Mi történt?
- A bankarom szerint csődbe megyek hamarosan. Azt javasolja, hogy minél előbb adjam el a cégem.
- Tessék? - kerekedtek el szemeim.
- Valamelyik márka cég beperelt, hogy elloptam az ötletüket. - túrt hajába idegesen.
- Tudod bizonyitani, hogy nem igaz?
- Azt hiszem.
- Tudunk valamiben segíteni?
- Inkább ne mondjátok el Marknak, kérlek.
- Rendben. - bólintottam - De, ha valamiben tudok segíteni szólj!
- Oké. - mondta feszülten és kiment telefonálni.
Ben mocorogva helyezkedett el és nézett fel rám kíváncsi szemeivel, amit megmosolyogtam. Lehajoltam és nyomtam egy puszit a homlokara.
- Mama... Kérdezhetek valamit?
- Persze kincsem.
- Neked is ilyen furcsa volt?
- Micsoda, kicsim? Nem értem egészen a kérdést.
- Hát, hogy új anyukád és apukád van... - motyogta halkan mackójának fülét piszkálva.
- Eleinte nagyon furcsa volt, igen. De amikor láttam a szemükben, hogy mennyire szeretnek és, hogy számíthatok rájuk, megnyíltam és nevettem velük, sírtam velük.
Maga elé nézett és nem mondott semmit. Először azt hittem a mesét kezdte megint nézni, de tévedtem. Halkan szipogott egyet, ami megijesztett.
- Kicsikém, mi a baj? Nem jó itt velünk? - kérdeztem riadtan. Megrázta fejét miközben felült, szívem fájdult bele amikor így láttam. Aggódva törölgettem kis pufi arcát, amin krokodilkönnyek futottak versenyt.
- Mi történt? - sietett Igor meglepődve hozzánk.
- Ne... Nem tudom. Kicsikém... - kezdtem volna bele, de hirtelen a nyakamba ugrott. Szorosan fonta karjait körém, míg párom mellénk ülve simogatta hátát. Nem értettük mi történt így hagytuk, hogy kisírja magát. Nemsokára elaludt a karomban, így jobbnak láttuk lefektetni őt. Betakargattam majd Igorral kimentünk.
- Mi lehetett ez?
- Nem tudom. Azt kérdezte, hogy nekem is furcsa volt-e új családba kerülni.
- Oh! - lepődött meg - Azt hiszem értem.
- Mit?
- Lehet kellemetlenül érezte magát.
- Mi?! Miattam érezte magát kellemetlenül? Vagy a szoba nem tetszik neki?
- Hé, hé, hé! - fogta meg a karjaim mert kezdett pánik rohamom lenni.
- Vagy sokan vagyunk?! Én... Én nem akarom, hogy rosszul érezze magát! Nem akarom őt visszavinni...
- Nyugodj meg! - csókolt homlokon - Nem ezért érzi ezt!
- Akkor mi a baj? Bármi is az én megoldom! - mondtam kétségbeesetten. Nagyon a szívemhez nőtt Ben.
- Szerintem csak furcsa neki ez a közeg. - ölelt.
- Azt szeretném ha minden tökéletes lenne neki. Azt szeretném, hogy boldog legyen.
- Tudom, de emlékezz vissza neked is milyen volt beilleszkedned a családba.
- Eltartott egy kis ideig, de teljesen úgy kezeltek mint a sajátjukat.
- Ő is ugyan ebben a helyzetben van. Túl hirtelen jött neki a környezetváltozás és biztos megijedt ettől.
- Akkor... Szerinted nem boldogtalan velünk?
- Csak adj neki egy kis időt. Nagyon kedvel téged.
- Magamra emlékeztet... - vallottam be őszintén.
- Jaj te! - csókolt ajkaimra lágyan.
- Nagyon megijedtem. - bújtam a mellkasába.
- Semmi baj. - ringatott.
- Áááh! Mamaaa!! - hallatszódott mire mind a ketten berohantunk. Ben sírva ült az ágyon mikor beértünk, kis kezeivel könnyeit törölgette.
- Mi a baj, édesem? - ültem le mellé és magamhoz öleltem, amig Igor hozott egy zsebkendőt. Nagyokat hüppögve nézett ránk.
- Ne hagyjátok, hogy elvigyen...
- Ki vinne el?
- A bácsikám! Nem szeret! Nagyon gonosz velem!
- Nem fog! - öleltem magamhoz - Vigyázunk rád!
- Így van kicsi.
- Mama... - szipogta és szorosan hozzám bujt.
- Semmi baj pöttöm! - mondtam neki sokadjára szegénynek.
Megnyugtattuk és levittük a konyhába, ahol kapott egy szendvicset. Azon nyammogva nézett maga elé.
- Kicsikém. Had mondjam el mit mondtak nekem a szüleim mikor már egy napja éltem velük.
- Mit?
- Nem számít a vér, nem számít a név, a ház, az ország. A szeretet az, ami a családot teszi. Mi nagyon megszerettünk téged és a családunk tagja vagy, ha úgy döntesz, hogy te is szeretsz minket és a része akarsz lenni ennek a családnak, akkor most ölelj meg. - mondtam szelíden. Először habozott és lehajtotta fejét, ami elszomorított. Már azt hittem nem fog tenni semmit, de hirtelen csapódott kis teste enyémhez.
- Szeretlek, mama! - motyogta. Szorosan megöleltem őt és ringattam.
- Szeretlek kis csibém!
- Minden rendben? - jött be Igor mire Ben hozzá szaladt és őt is megölelte.
- Szeretlek papa!
- Én is téged tökmag. - vette karjaiba.
Együtt, két oldalról öleltük a kicsit. Fejünket összedugva élveztük a meg hitt pillanatot. Olyan kis édes volt, ahogy a pici kezeit a nyakunk köre fonva kapaszkodik.