A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

12.rész

Igor pov.
Jó sok időbe telt mire végre haza értünk, Vladimir el is aludt. Óvatosan kiügyeskedtem az autóból őt és becsöngettem, hogy engedjenek be a többiek. Thomas nyitott ajtót. Mark valószínűleg már aludt.
- Szia, gyertek be! - nyitotta ki jobban, hogy be tudjak menni.
- Hali. - totyogtam be és gyorsan felvittem szobánkba csipkerózsikámat, majd visszamentem hozzá.
- Hogy ment?
- Sokkal jobban, mint hittem. A dokinak sikerült áttörnie a falat és az elmúlt 24 óra maga volt a menyország.
- Túl ki simult vagy és ahogy láttam ő is. - méregetett - Nem tagnap kellett volna visszajönnötök?
- Hmm... Olyasmi... - vigyorodtam el. Pislogva nézett rám.
- Ha csináltatok valamit a kocsimmal, halott vagy. - jelentette ki. Erre nem mondtam semmit, csak oldalra néztem.
- Mi a kaja?
- Igor... Mit csináltál az én szerelmemmel?!
- A kocsi?
- Az egy eredeti 62-es BMW! Mit műveltetek?
- Semmi rosszat! - emeltem magam elé védekezőleg kezeimet - Csak kicsit túlzásba vittem a párom szeretgetését.
- Na ne! - sipította.
- Halkabban! - kérleltem száját befogva - Ígérem holnap kitakaríttatom!
- Hmhpfphmm! - mutatott rám mire levettem a szájáról a kezem.
- Mi?
- Mondom azt ajánlom is!
- Jól van, bocsi. De nem tudtam neki ellen állni és megtörtént. - tártam szét karomat - Amúgy te tartozol egy vallomással!
- Már mint?
- Hajnalban ti meg a fürdőben csináltátok, elég zajosan.
- Honnan veszed? - nézelődött minden felé.
- Összetört a kölnim, amit ott tartottam.
- Jó, de vettem újat! - morogta.
- Oké, legyen döntetlen! Annyira felszabadult! Kezdeményezett!
- Mi?! Vladimir? Kezdeményezett?!
- Igen. - haraptam ajkamba - Reggel ő ébresztett fel. Ne tudd meg hogy!
- Tényleg nem is akarom! Azta! De ugye nem... Ugye nem teherbe próbal esni? - kérdezte mire gondolkozni kezdtem. Bár nem úgy nézett ki mint akinek ez a célja.
- Nem hiszem. - ráztam fejemet - Elfogadta a dolgokat, de érthető ha mégis küzdeni akarna érte.
- Ki ne akarna? Én csak azt remélem, hogy megadhatom ezt neki.
- Elhiszem. - bólintott. Felmentem a drágámhoz és bebújtam mellé. Azonnal hozzám simult. Nyammogva dugta fejét vállamba, ami megmosolyogtatott.
- Annyira szeretlek te Isten adta szépség. - suttogtam boldogan és lassan elaludtam. De szinte azonnal kipattant a szemem és a tengerparton ébredtem. Mögöttem épp lenézett rám valaki.
- Szia, Igor.
- E... Elliot?
- Igen, én vagyok. - kuncogott és lehuppant elém - Rég láttalak! Hogy vagy?
- Te... Istenem!!! - karoltam át. Olyan jó volt őt látni. Az utóbbi időben megfelejtkeztem róla, de most hogy itt van...
- Na, nem kell pityeregni. - simogatta hátamat.
- Annyira hiányoztál!
- Te is hiányzol nekem, de úgy láttam mostanában van valaki, aki boldoggá tesz.
- Én...
- Aranyos fiú.
- Igen az... Ő... - mosolyodtam el. - Csodás és most van egy kos gondja, de olyan gondoskodó.
- Láttam. - mosolygott - Nagyon szeret téged.
- Ahogy én is őt... - mondtam és bocsánat kérően néztem rá - Sajnálom.
- Mit is?
- Hát... Hogy mást szeretek? - kérdeztem félve mire a kezébe vette az arcomat és a homlokomra csókolt.
- Örülök, hogy ő az akit szeretsz.
- De téged is szeretlek!
- Már csak szerettél. Elkell engedned engem.
- Elliot...
- Te is hiányzol nekem. - simogatta arcomat - De az én időm lejárt.
- Ne mond ezt! - fogtam meg kezét könnyes szemekkel - Kérlek...
- Ahhoz, hogy legyen jövőtök a múltat elkell engedned. Neki már sikerült, ahogy észrevettem és ennek idővel meg is lesz a gyümölcse.
- Tessék? - kérdeztem, de csak mosolygott és eltűnt mire felriadtam.
- Mi történt? - simított az arcomra valaki és amikor oldalra néztem Vladimir volt az. Nem válaszoltam, hanem magamhoz öleltem őt. Meglepődött, de viszonozta.
- Csak egy álom volt...
- Rosszat álmodtál? - kérdezte a hátamat simogatva.
- Nem. Szép volt, csak... - sóhajtottam remegve - Csak azt hiszem sikerült ténylegesen tovább lépnem.
- Jól van. - ölelt meg szorosabban. Halkan könnyeztem vállánál, de a világért sem engedtem volna most el őt.
- Köszönöm.
- Micsodát? - tolt el magától.
- Hogy vagy nekem - Téged. Minden istennek és teremtőnek, hogy megalkottak téged.
Mosolyogva megrázta fejét, majd vissza fektetett az ágyba.
Reggel boldogan ébredtünk. Én legalábbis arra keltem, hogy a kedvesen egy tálcával áll mellettem és valami isteni sajtos illat van.
- Csak nem a híres sajtos bagettedet készítetted el? - ültem fel egyből.
- De igen. Rosszat álmodtál és szerettelek volna meglepni. - ült le mellém és letette a tálcát.
- Imádlak! - nyomtam arcára egy cuppanós puszit - Megtisztelnél, ha elfogyasztanád velem.
- Oké! Vigyázz mert még forró. - mondta leteve a kávét mellém.
- A szerelem forróbb.
- Ez cuki volt.
Nagyot haraptam a sajtos kenyérből. Hogy a francba csinálja ezt? Valami isteni és sose hallottam ilyen kajáról azelőtt.
- Lassan egyél! - kuncogott jót.
- Nem tehetek róla, ez fenséges.
- De csak akkor, ha nem befalod.
- Oké, oké! - kuncogtam és lassabban ettem.
- Van még bőven, hacsak Mark meg nem ette a többit.
- Azt nem tartom kizártnak. - haraptam bele újra. - Ez cheddar?
- Igen. Valami újat akartam kipróbálni.
- Nekem tetszik. Bár lehet egy kis csípős hiányzik belőle.
- A csípős recepthez egy másik fajta sajt kell és egy kis paprika.
- Van másfajta sajtok kenyeretek is?
- Egy egész kiskönyvünk van erről.
- Miért nem nyitunk egy reggelizőt? - kérdeztem elgondolkodva.
- Hát... Nem is tudom... - motyogta.
- Mindenkinek meglenne benne a része.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
- Azért gondolkozzunk el rajta, ezt bűn elrejteni a világ elől.
- Rendben. - bólintott rá. Csak magamhoz húztam és neki is adtam egy olvasztott sajtos kenyeret. Meghitt volt ez a reggeli. Szinte már fájt kimászni az agyból, de intéznem kellett a telefonon.
- Halló? - sóhajtott a telefonba egy ismerős hang.
- Szia Mic, Igor vagyok.
- Szia... - a hangja rekedt volt és szokatlanul élettelen.
- Áll még a holnapi megbeszélés? - kérdeztem.
- Holnap...?
- Igen, megbeszéltük a titkároddal, hogy Vladimirral megyünk leegyeztetni a maradék dolgokat.
- Sajnálom, elfelejtettem! - hallottam ahogy matat valami után - Nem tehetnénk át máskorra? Nem éppen megfelelő az időpont...
- Jól vagy?
- P... Persze...
- Mic, ismerlek! Halljam, jól vagy? - kérdeztem határozottan.
- Nem... - olyan keserűen csengett hangja, amitől megijedtem.
- Mi történt?
- Ez... Ez nem telefontéma, ha akarod elmondom személyesen és most is bejöhetsz.
- Oké.
- Még valami! Hoznád a kedvesed is? Olyan megnyugtatóan tud beszelni.
- Persze! - válaszoltam - Fél óra múlva ott leszünk.
- Köszönöm...
- Mi a baj? - kérdezte Vladimir aggódva.
- Valami baj van Michaellal. - mondtam aggódva és öltözni kezdtem - Gyere velem, kérlek.
- Persze, menjünk! - kapta fel a pulcsiját és azonnal a céghez hajtottunk.
Készségesen beengedtek, majd felengedtek az irodájába. Szegény csak ült a székében, észre se vette, hogy bejöttünk, egy képet nézett.
- Mic?
- Oh... Sziasztok! - rakta le gyorsan.
- Minden oké? - lépett asztalához kedvesen.
- Minden rendben, csak semmi sincs a helyén... - túrt hajába.
- Mi a baj?
- Han és én... Meg fog nősülni. Soha többé nem láthatom se őt, se Annát. Elköltöznek Ázsiába.
- Micsoda? - lepődtünk meg - De hát mégis mi történt veletek a múltkori eset óta?
- Nem is tudom... Elmentünk a parkba beszélgetni. Mivel viszont túl sokáig vártunk... Nem tudtam, hogy már menyasszonya van.
Szerelmem egyből megölelte és hátát simogatva kezdte nyugtatni.
- Sajnáljuk. - mondtam őszintén.
- Nem a ti hibátok. Ez egyedül csak az enyém. - törölgette szemeit.
- Mit szólt ehhez a kis lány?
- Nem tudom, mikor utoljára láttam elbúcsúztam tőle az iskolában. Sírt szegénykém és... Azt kerté ne menjek el és... Anyának hívott.
- Oh!
- Nagyon szeretem azt a kislányt, de most valaki más lesz az anyja...