6.rész

228 25 1
                                    

Thomas pov.
Éppen Markkal sétáltam vissza felé a sátrunkhoz, mikor megláttam Igorékat egy pokrócon feküdni.
- Nézd csak! - húztam a szőkét egy fa mögé és onnan mutogattam feléjük.
- Látom, aranyosak együtt.
- Örülök, hogy Igor jobban van. Vladimir igazi csoda.
- Igen, az. Sokszor rántott fel a padlóról. - bólintott - Remélem a barátod nem bántja meg!
- Nem garantálok semmit, de nincs neki tervben.
- Ajánlom is neki. - bólintott oldalamhoz bújva - És neked mi a terved velem, mára?
- Nos, van egy pár...
- El is mondod? - kérdezte csábosan.
- Majd, ha mar nem lesz rajtunk ruha! - koppintottam az orrára.
- Rossz vagy!
- Én nem. - rántottam derekánál fogva magamhoz - De még lehetek, ha akarod.
- Oh, azt megnézném! - fogta meg a gallérom és maga felé húzott.
Morogva hajoltam hívogató ajkaira és vettem őket birtokba, amit egy kéjes sóhajjal díjazott. Nem tudom mi van velem. Mióta őt megismertem fékezhetetlen vagyok. Régebben nem voltam ilyen. Igaz voltak futókapcsolataim, de ez most teljesen más. Ez sokkal intenzívebb vele. Mikor ismét eggyé váltunk mar nem bírtam tovább.
- Szeretlek. - mondtam mosolyogva. Erre az ő szemei úgy ki tágultak, hogy azt hittem kiesik.
- Ööö... Hát ööö... Köszönöm.
Egy pillanat alatt megbántam, amit mondtam. Összezavarodva nézett rám.
- Én... Én... Tudod mit? Felejtsd el, oké? - álltam fel gyorsan és elkezdtem felöltözni.
- Thomas várj! - kapott karom után és elém állt - Beszéljük meg! Kérlek.
- Nem kell! Túl korán mondtam és nem is a legjobbkor! Ne haragudj! - mondtam, de elem állt.
- Várj!
Nem hagyta, hogy megszólaljak. Nyakamba karolva húzott magához és csókolt meg, majd halkan motyogni kezdett.
- Kedvellek, nem is kicsit.
- Tényleg? - kérdeztem a derekára simítva.
- Igen... - jött zavarba - Csak nagyon váratlanul ért a vallomásod.
- Úristen én... Annyira megijedtem, hogy elszúrtam. Nem akarom veled elszúrni.
- Tudom, én sem akarom! Szerencsés vagyok, hogy megismerhettelek.
Újra meg csókoltam őt, túltöltődve boldogsággal. Szorosan simult hozzám és húzott maga után vissza az ágyba. Szerelmesen becézgettük egymás ajkait.
- Thomas... - motyogta fülembe, amitől megborzongtam.
- Mondd édesem.
- Mondd csak... Ha Vladimir Igorhoz költözik... Neked nem lenne kedved?
- Annak örülnék a világon a legjobban, ha hozzám költöznél! - ragyogott fel arcom.
- Én arra gondoltam, hogy te hozzám.
- Mi? De nem hagyhatom ott a munkámat! - ültem fel hirtelen.
- Én se az enyémet! Vladimirnak most nincs munkája így neki könnyű.
- Rengeteg lehetőséged lenne nálunk is! - győzködtem.
- Lenne, de nem az én munkámban!
- Megbeszélhetjük ezt később?
- Meg. - válaszolta morcosan és elfordult tőlem.
- Hé! Ne haragudj! Nem nagyon gondolom át a kérdéseimet.
- Örülök, hogy feltetted őket. - sóhajtotta - De meg kell értened! Ott születtem és nőtem fel, a szüleim is ott élnek.
- Igen, megértem, ne haragudj.
- Te ne haragudj. - simított arcomra - Bocsánat a viselkedésem miatt.
- Gyere ide! - öleltem szorosan magamhoz. A takaró alatt öleltük egymást és így hajtottuk álomra fejünket.
Reggel aztán kisimultan ébredtünk. Viszont mikor kileptünk nagy meglepetés fogadott. Vladimir és Igor jógáztak néhány hölggyel. Alig bírtam ki nevetés nélkül, ahogy láttam barátomat hajolgatni.
- És most jöjjön a darupóz! - mondta lágyan mégis határozottan az oktató - A későket megkérném, hogy csatlakozzanak be.
Ez nekünk szólt. Basszus.
- Gyere! - húzott kuncogva és beálltunk mi is az egyik szőnyegekre - Jó lesz.
Az egész olyan volt mint egy nyujtózkodós meditációs óra. Kedvtelenül csináltam a gyakorlatokat, de az egyik előre hajlásnál premier plánba láthattam Mark kofferját, ami kompenzálta a dolgokat.
- Ne nézz már ilyen feltűnően! - szólt rám vörös arccal.
- Bocs, de ebben a gatyában az űrhajósok is téged lesnek.
- Hülye! - suttogta teljesen zavarba jőve. Csak kuncogtam majd tovább csináltuk. Jó volt, teljesen kikapcsolta az agyamat és a gondolataimat.
- Szia! - hallatszott mellőlem. Vladimir nyújtózkodott.
- Szia! Mi meg nem is tudtunk beszélgetni.
- Éppen ezért bátorkodtam ide jönni hozzád.
- Minden oké veletek? Ha Igor bánt szólj és én megnevelem!
- Nem. Nagyon kedves velem. Csak nem volt még lehetőségem elmondani neki, hogy érzek.
- Értem. Én már vallottam Marknak.
- Oh, gratulálok. Nagyon ráfért már egy rendes pasi.
- Köszi. - mosolyogtam - Te is nagyon illesz Igorhoz, remek páros vagytok. Jó hatással vagy rá.
- Tényleg?
- Ez nem is kérdés mióta rávetted, hogy közel menjen egy lóhoz, aztán hogy ráüljön.
- Ő pedig az úszásra vett rá. - pirult el - Jóga utánra azt ígérte, hogy elvisz megtanítani úszni.
- Azta! Kiegészítitek egymást. Ha tényleg összejöttök sokáig együtt lehettek.
- Remélem.
- Én drukkolok nektek.
- Köszi. - mondta mosolyogva. Tényleg tündéri.
- Ha valamiben kell segítség, csak szólj.
- Oké, de te inkább kényeztesd Markot. Ráfér.
- Meglesz, ne aggódj!
- Es most jön a fordított harcos! - hajolt hátra az oktató. Összeráncolt szemöldökkel néztem mit csinál, de csak az lett belőle, hogy hanyatt vágódtam egy nagy puffanással. Mark elnevette magát, ahogy mások is. Morcosan néztem az égre és hagytam, hogy kedvesem felsegítsen.
- Na gyere! Azt hiszem neked ennyi elég volt mára!
- Szerintem is... - ezen csak jót kacagott, majd arcomra egy csókot nyomott.
- Gyere! Ha visszamegyünk a sátorban tartok neked maganórat.
- Már alig várom.
- Elhiszem.
- Gyere! - húzta el Igor Vladimirt.
- Ők meg? - nézett utánuk kedvesem.
- Lubickolni mentek.
- Mi?
- Igor úszni tanítja.
- Mi? Én évekig nem tudtam rávenni!
- Úgy néz ki Igornak sikerült. Ahogy a barátodnak lovagolni tanítani őt.
- Szépen haladnak. - mosolygott nekem dőlve - Ahogy mi is, ugye?
- Az nem kifejezés szöszikém. - pusziltam a homlokara.

A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now