Tizenharmadik vallomás

303 74 12
                                    

A fekete hajú férfi mosolyogva készítette el a reggelit. Pirítóst vajazott, tojást sütött, kolbászt főzött, majd mindent egy hatalmas tálcára helyezett. Mosolya még szélesebbre nyílt, mikor elégedetten bólintott a tálca láttán.

Megemelte, majd a szoba felé sétált vele. Megállt az ajtóban. Felsőtestét nem fedte szövet, így az ajtófélfa hidegnek bizonyult, de nem érdekelte. A látvány kárpótolta.

Sötétbarna szemét végigjártatta szemérmetlenül meztelen kedvesén, aki combját átvetve a takarón, békésen aludt. Szerette őt éjjel, nem is egyszer. A bevillanó képektől újra kívánni kezdte.

Gondolataiból halk vakkantás szakította ki. A földre leterített takaró felé fordult, ahol egymásnak gömbölyödve figyeltek csendben kutyáik, akiknek köszönhették egymást. Egy ostoba baleset volt, majdnem pont úgy fürödtek meg a szökőkút vizében, mint a százegy kiskutyában, csak nekik labradorjaik voltak: egy fekete, és egy zsemleszínű.

– Csak ott állsz és kukkolsz, vagy ide is jössz? – morogta az ágyban fekvő férfi, akinek arcára széles mosoly ült ki az izmos hasat figyelve.

Tálcájával a kezében hozzá egyensúlyozott párja, majd ölébe tette azt, ahogy leült az ágyra.

– Jó reggelt, kedves! – puszilt a vörös tincsek tövére.

– Lehetne minden reggel ilyen – motyogta álmatagon a másik, mire a két kutya egyszerre kapta fel a fejét, miközben közelebb bújtak egymáshoz.

– A kutyáknak tetszik az ötlet – hümmögte a vörös hajú.

– Igazából nekem is – cirógatta meg a másik orrával a fület. – Mi lenne, ha lemondanád az albérletedet, és ideköltöznétek? Nem kellene Jacky nyüszítését hallgatnom minden este, mikor hazamentek, és mi tagadás, nekem is jó lenne veled kelni minden reggel, és lefeküdni, ha beköszön az éjszaka.

– Ezt vehetem vallomásnak is? – nevetett fel a másik.

– Igen. Kellesz, kelletek – puszilta fültövön, majd délután minden ingóságával együtt magához költöztette párját kutyástól.

------------------------------------------------------------------Ezt most nem a valósag ihlette, ilyen max egy párhuzamos dimenzióban létezik 😊

Vallomások /Befejezett/Where stories live. Discover now