Huszonkilencedik vallomás

227 60 11
                                    

Már az éjszaka fényeiben pompázott a város, mikor a fáradt Oliver, fájó lábakkal igyekezett hazavonszolni magát. Látszott a járásán, meggörnyedt hátán, hogy nem volt egyszerű napja. Nem vágyott másra, mint egy meleg fürdőre, és hogy hallja párja hangját, akitől egy fél kontinens választotta el éppen. Már két hete nem volt mellette, és egyre kevésbé volt képes elviselni a magányos perceket. Hiányzott neki a hangja, a nevetése, a pocsék reggeli kávéjáról nem is beszélve. Még soha nem ismert olyan embert, aki ezt el tudta rontani, de neki mégis sikerült.

Mikor hazaért, érte a következő sokk, mert a lift a házban nem működött. Mikor rájött, hogy hat emeletet kell gyalogolnia, komolyan megfordult a fejében, hogy a postaládák alatt alszik. Ekkor nyílt ki mögötte az ajtó, és fújkálta meg tarkóját a hűvös szél. Elfintorodott, majd elindult felfelé. Minden lépése maga volt a kínzás, de ahogy maga előtt látta lebegni, hogy hamarosan ágyba esik, az erőt adott neki.

Remegő kézzel illesztette a helyére kulcsát és fordította el azt. Az ajtó kattanva engedte be. Azonban ahogy belépett, szeme tányérnyira nyílt. A folyosó falaira égősorokat rögzítettek, sejtelmes fénybe vonva így az egész lakást. Lerúgta a cipőjét. A szíve azonnal hevesebben kezdett verni.

– Greg! – kiáltotta, ahogy berohant a nappaliba, aminek a közepén most egy kerek asztal állt szépen megterítve, a közepén három szál gyertya ragyogott.

– Boldog születésnapot, édesem! – ölelte át két kar. Előbb megijedt, de hamar belesimult az imádott karokba.

– Hazajöttél – suttogta elszoruló torokkal.

– Ki sem hagynám a születésnapodat – csókolt lágyan a nyakába.

– Hiányzott a kávéd – nevetett fel Oliver.

– Még vissza kell mennem holnapután, de utána azt terveztem, hogy élvezheted életed végéig a kávém borzalmait. – Oliver megdermedt, majd hirtelen párja felé fordult.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy...

– El akarlak venni – vágott közbe Greg. – Aki elviseli a borzalmas feketémet, azt muszáj megtartanom – nevette, de csak addig, míg párja szája el nem némította.

------------------------------------------------------------------Egy hajnali kávébekészítős hajnal termése, mikor borzalmas lett a végeredmény 🤣😂

Vallomások /Befejezett/Where stories live. Discover now