Reggel 10 körül keltem fel, valószínűleg elsőként, mivel még nem hallottam senkit zörögni. Felkeltem, felhúztam egy hosszú pulcsit, és lementem a konyhába. A feltételezésem beigazolódott, mivel egyik fiú sem tartózkodott a földszinten. Lefőztem magamnak egy kávét, aztán kiültem a kertbe és rágyújtottam.
-Nem is gondoltam, hogy ilyen káros szokásaid is vannak, Kislány - hallottam meg egy hangot mögülem és mikor megfordultam, láttam, hogy Dani áll az ajtókeretnek támaszkodva.
-Meg kell halni egyszer valamiben - kezdtem énekelni Alex számát.
-Én kérek elnézést. - ült le mellém röhögve.
-Figyelj... - kezdtem, komolyabban.
-Ajjaj, rosszul kezdődik - váltott ő is azonnal stílust.
-Inspirálta valaki a Rossz ember vagy a Szívtelen albumot? - kérdeztem rá.
-Oomm... Volt, jah. Egy lány... - mondta halkabban.
-Értem... - mondtam. Pár perces kínos csend vette kezdetét.
-Szóval belehallgattál a zenéimbe - mondta végül mosolyogva. Elnevettem magam.
-Igen. És, hogy őszinte legyek, tetszett. - néztem rá, újabbat szívva a cigimből.
-Ennek örülök. És melyik volt az ami különösen? - kérdezte, miközben ő is rágyújtott.
-A legújabb szám a Csókkirály feldolgozás, egész jó. De a Szívtelen és az Egy nap, ami igazán tetszett. - gondolkodtam el.
-A Szívtelen az egyik legsikeresebb zeném, igen. Viszont az Egy nap, nem túl felkapott.... - kezdte.
-És pont emiatt annyira tökéletes - fejeztem be a mondandóját.
-Pontosan.
-Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mégis milyen ember lehet az aki eldob maga mellől egy ilyen fiút - mondtam, majd megint a számhoz emeltem a cigit. A szemem sarkából láttam, hogy Dani elmosolyodik. Lassan a többiek is lejöttek, úgyhogy kint ültünk a teraszon.
-Hugi... - böngészte a telefonját Manuel.
-Hm? - néztem rá.
-Van bármi közöd ahhoz, hogy anyu 1 órája hívogat? - nézett fel a telefonból.
-Hát öhm... Az úgy volt... - kezdtem.
-Igeeeeen? - kérdezte Manu szórakozottan.
-Visszamondtam az egyetemet... - mondtam ki gyorsan.
-Tessék? - kérdezték egyszerre a többiek.
-Tegnap este. Anya engem is hívott. És leordította a fejem, hogy mit képzelek én magamról, meg, hogy olyan akarok lenni mint a mihaszna bátyám és így tovább. - sóhajtottam, az orrnyergemet masszírozva.
-Most megint hív - szörnyedt el Manuel, amikor ránézett a telefonra.
📞Háló - vette fel kihangosítva a telefont.
📞Na idefigyelj, egyszer az életben legyél hasznos! Beszélj a hugoddal!
📞Miért tenném?
📞Mert másra nem vagy jó! Azért!
📞19 éves érett nő. Azt csinál amit akar, nem fogom megmondani neki, mit tehet és mit nem. - védett ki Manuel.
📞Az anyja vagyok! Azt csinálja, amit én mondok! - kiabált a telefonba.
📞Nem. Nem vagy az anyja - vágta rá Manuel, mire megfagyott a levegő.
Anya nem mondott semmit, csak lerakta a telefont. Hosszú percekig egyikünk sem mondott semmit, csak bámultunk magunk elé.
-Lesz egy harmadik gyerekük... - mondtam ki hirtelen és Manuelre néztem. A fiú döbbent tekintettel nézett vissza az én szemeimbe.
-Tessék? - kérdezte.
-Lesz egy kistesónk. - mondtam megint halkan. A többiek csak kapkodták a fejüket köztünk. Manu felállt és a lakásba ment, én pedig egyből utána mentem.
-Manu nyugodj le!
-És mégis mikor akartad mondani ezt az aprócska tényt? Fogadok, hogy hónapok óta tudod, de nekem még nem szóltál róla! - kezdett kiabálni velem.
-Én is tegnap óta tudom csak!
-Persze, tudjuk! Világéletünkben kivételeztek veled! Sokkal többet várnak tőlem, mint tőled! Mindent odaraknak eléd, te meg eldobod, mert mész a hülye fejed után! Hugi, nőlj már fel! Az élet nem mindig móka és kacagás! Ez egy kegyetlen játék! - kiabált, majd kiviharzott az ajtón. Megsemmisülten álltam a nappaliban, és néztem a lassan becsapodó bejáratiajtót. Ezer gondolat cikázott a fejemben, de nem tudtam volna megfogalmazni, hogy mégis mit érzek. Fájt, és belül a szívem ezer darabra tört. Talán jobban, mint bármikor. Soha nem beszélt még így velem, de talán mindig ezt gondolta rólam. Sírásra görbült a szám, és ezzel a lendülettel a szobámba szaladtam. Becsuktam az ajtót, rádőltem az ágyamra, összehúztam magam és sírni kezdtem. Nehezebb lett a levegővétel, a vállam pedig folyamatosan rázkódott. Behunytam a szemem, és próbáltam egyenletesen venni a levegőt, viszont annyira fájt, minden egyes szava újra és újra ismétlődött a fejemben. Éreztem, hogy igaza van, akkor is, ha belül tudtam, hogy nincs. Egyáltalán nem voltam jól akkor és ott, de annyira rohadtul nem érdekelt. Fél óráig voltam fent, de szerintem kisírtam az életemet is. Végül felültem megdörzsöltem az arcom, beletúrtam a hajam és felkeltem az ágyról. Leültem az egész alakos tükör elé, és néztem a tükörképem. A szemeim fel voltak dagadva a sírástól és még kicsit homályosan láttam a könnyektől. A hajam kócos volt és rendezetlen. Leszarom, úgy marad. Egyszercsak valaki kopogott az ajtómon.
-Gyere - kiabáltam ki, és még egyszer megdörzsöltem az arcom. Dani jelent meg az ajtóban, és a tükrön keresztül nézett a szemeimbe.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Úgy nézek ki, mint aki jól van? - kérdeztem vissza flegmán.
-Nem úgy értettem - csukta be az ajtót, majd leült a hátam mögé, átölelte a derekam és hátrahúzva a mellkasának döntött.
