Így ültünk egy darabig, és nem szóltunk semmit. Tükrön keresztül néztünk egymás szemébe. A gondolataim teljesen eltűntek, nem tudtam másra koncentrálni, csak a kék szempárra, amiben megcsillant valamiféle csodálat. Ahogyan rámnézett, úgy éreztem, hogy nincsenek problémáim, nincs semmi. Csak ő és én. A szívem talán soha nem dobogott még ennyire, úgy éreztem, hogy a föld szétnyílik alattam, de nem zuhanok le. Végül megráztam a fejem, felálltam és az ágyam elé sétáltam, de nem ültem le rá. A fiú is megfordult velem szemben és gyorsan felállt.
-Tudom, hogy te is akarod - rázta a fejét szomorúan.
-De azt is tudod, hogy nem lehet. - vágtam szomorú arcot én is.
-Ha igazán akarnád meg lehetne oldani. - közölte, idegesen.
-Nem, Dani. Jó ez így ahogy van - mondtam neki, teljes nyugodtsággal a hangomban, miközben a szívem szakadt meg. A fiú idegesen kiment, becsapva maga után az ajtót, amire összerezzentem. Hanyatt dőltem az ágyon és a plafont bámultam. Minden egyes szó késként vágott a szívembe, de nem tehettem mást. Ahogy csalódottan nézett a szemembe, úgy éreztem, hogy megszakad a szívem érte, de meg van kötve a kezem. Mély levegőt vettem aztán lesétáltam a többiekhez. Manu is már a nappaliban ült velük együtt. A lépcső alján megtorpantam, mikor megláttam. Mind felém néztek, Manuel pedig felállt és elém lépett.
-Végtelenül sajnálom, amit mondtam. Ne haragudj, csak felbaszott ez az egész. - mondta, megbánóan. Lejebb léptem, közvetlen elé és átöleltem a mellkasát. Esetlenül visszaölelt, a derekamnál. A mellkasába fúrtam a fejem és sírni kezdtem. Nem, nem akartam. De egyszerűen annyira jól esett az ölelése, hogy teljesen elgyengültem. A fiúk valószínűleg teljesen hülyének nézhettek, de nem érdekelt. Fájt, ahogy Manu beszélt velem, fájt, ahogy én beszéltem Danival és fájt minden, a szüleim, és úgy anblokk az életem. Manuel hátralépett velem a kanapéhoz, leült engem meg maga mellé ültetett, de nem engedett el.
-Hugi, elmondod, hogy mivan? - suttogta a hajamba.
-Annyira fáj minden. Az, hogy anyu így áll hozzánk. Az, ahogy beszéltél velem. És... - emeltem fel a fejem, miközben megtöröltem a szemem és Danira néztem. - És. - mondtam végül, mert képtelen voltam befejezni. Tömény fájdalmat láttam a fiú szemeiben. A fiúk követték a tekintetem és egyszerre néztek Danira.
-Mit csináltál vele? - feszült meg mellettem Manu.
-Semmit - vágtam rá gyorsan. A bátyám rám se hederített, csak folyamatosan szemkontaktust tartott Danny-vel. Szikrázott a levegő köztük, én pedig kurvára féltem, hogy egymásnak esnek.
-Nem történt semmi - mondta Dani lassan és nyugodt hangon.
-Akkor miért nézett rád olyan feltűnően, hm? - állt fel Manuel, mire a másik fiú is, és szemben álltak egymással, pár centire, viszont a szemkontaktust nem szakították meg. A többi srác is megfeszült körülöttünk, de egyenlőre ülve maradt.
-Jó. Felmentem hozzá a szobába, ugyanis szüksége volt egy támaszra, mert a bátyja szarik az érzéseire. - nézett le a bátyámra. A többiek felszisszentek, Manu szeme pedig szikrát szórt. Meg akarta lökni Danit, de közéjük álltam. Egyik kezem Manu mellkasára tapasztottam, a másikat pedig Daniéra.
-Elég. - néztem rájuk felváltva. Egyik fiú se nézett rám, csak szikrát szórtak egymásra a szemeikkel. Mikor láttam, hogy képtelen vagyok egyszerre mindkettejüknél megtörni a jeget, Danny felé fordultam. - Nézz rám - szóltam rá és már mindkét kezemmel az ő mellkasát támasztottam. - Dani... Nézz rám - kértem. A fiú lassan rám vezette a tekintetét és egyenesen a szemembe nézett. - Semmi baj. Oké? - kérdeztem tőle. Valószínűleg észrevette a félelmet a szemembe mivel már aggódást láttam a tekintetében. Lassan bólintott egyet, és hátralépve visszaült a kanapéra. A tekintetemmel végigkövettem a mozdulatot aztán hátranéztem és már Manuel is ült, úgyhogy visszahuppantam mellé. Manuel a földet pásztázta, a többiek kapkodták köztük a tekintetük, Dani pedig folyamatosan csak engem nézett. Nem néztem félre, hanem tartottam a szemkontaktust. Leszállt közénk a kínos csend. Egyikünk sem tudta mit kéne mondania. Végül felálltam, kimentem az erkélyre és rágyújtottam. Eszembe jutott, hogy a zsebembe maradt tegnap a fülhallgatóm, úgyhogy bedugtam a fülem és halkan énekelni kezdtem.
-Még mindig élek.
Még mindig újra elkövetnék 100 hibát
ha nem vigyáznék.
Még mindig élek.
Pedig még mindig nem látom át.
2 út 2 Végállomás nem látom át.
Átkozott lettem a stúdióba menekülök éjszaka.
Jegyzetek váltak az évekből.
Kicsit félek még, ez az élet többé nem lát rám.
Mindig mikor itthagyott, valaki már várt rám.
Valaki az úton akit kerestem a járdán.
Mi legyen ha rájövök, hogy nekem ez nem kell.
Ki az aki sírna ha nem kelek reggel.
Hiányzik az idő ami szomorúan telt el.
Törölném a fejedből azokat amit tettem.
Nem akarok felnőni, valamikor fel kell.
Magamban sem bízok, te hogyan akarsz bennem?
Te gyönyörű vagy mással, én cigizek a klubbnál.
Idegenek lettünk, de tudom oda bújnál.
Idegesítenek ezek a budai kurvák.
Hiába tetszik a mosolyod.
(Manuel-100 hiba)
A kedvenc zeném az Idegen albumról, egyszerűen annyira imádom.
Na melyik a legjobb zene az Idegen albumon? 🤔❤️
