Az autópályán gurultunk Pest felé és már bőven délután volt. Nem szóltunk egy szót se, én csak bámultam kifelé. Egyszercsak csipogott a telefonom. Odakaptam a fejem, aztán megnyitottam. Dani:Minden oké? Emma:Jah, minden. Már úton vagyunk haza Dani:Az gyors volt. Mi történt? Emma:Majd otthon mesélek. És ezzel lezártam a képernyőt. Nem volt kedvem beszélgetni senkivel, szerettem volna elmerülni egyedül a gondolataimba. Nem is tűnt fel amikor elhagytuk a Budapest táblát. Csak bambultam kifelé. Ennyire rossz ember lennék? A saját anyámmal szemben képtelen vagyok normálisan beszélni. Mégis, hogy várhatom el az emberektől, hogy szeressenek vagy jól bánjanak velem. Hazaértünk, én pedig egy szó nélkül a szobámba mentem. A legtöbb fiú már a nappaliba ült és nem értették, hogy miért rohantam így fel. Becsapva a szobám ajtaját, bezártam azt és egy számot maxra vettem a hangszórómon. Megálltam a szoba közepén nagy levegőt vettem és táncolni kezdtem. Egy régebbi koreográfiát. Dzsúdló-Anya mérges. Minden harag és minden csalódás benne volt. Úgy végződött az egész, hogy két térdre ereszkedtem és csukott szemmel lehajtottam a fejem. -Próbálok úgy élni, hogy még büszke légy rám De kinek hazudjak, úgy sem bírnám - suttogtam, és egy könnycsepp gördült le az arcomon. A zene elhalkult és nem indult el másik. Ott ültem a szobában, csukott szemmel, könnyekkel és azt sem tudtam, hogy mi történik velem. -Mivan, ha a tegnapinál sosem leszek boldogabb? - dúdoltam egy másik dalt Marcitól. Lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó. Amit én kulcsra zártam. Odakaptam a tekintetem és Dani állt ott, a pótkulccsal a kezében. -Nem vágsz át, Kislány - lökte el magát az ajtófélfától és bejött. Becsukta az ajtót és felém nyújtotta a kezét. -Gyere - kérte. Megfogtam a kezét, ő pedig felsegített és az ágyhoz húzott. Leült, engem pedig magával szembe az ölébe húzott. Átölelte a derekam, mire a vállába fúrtam a fejem. -Elmondod? - simogatta a hátam. -Uhum - motyogtam. Elmeséltem neki az egészet egészen addig, amíg el nem indultunk haza. -Jesszus, Kislány - reagált először így. Megértem. -Borzalmas ember vagyok Dani. A saját anyámmal így beszéltem, aki ráadásul gyereket vár. Azzal az emberrel, aki felnevelt - zokogtam a vállába. Annyira hirtelen szaladt ki belőlem minden, még én is meglepődtem. -Hé, hé, hé - emelte fel a fejem. - Mély levegő - nézett mélyen a szemembe - Beszív - mondta és várt egy picit, amíg így tettem - Kifúj - folytatta. Eljátszottuk párszor, mikor végül megnyugodtam. Lehunyt szemmel vettem egy utolsó mély lélegzetet, aztán Dani szemébe néztem. - Nem vagy szar ember. Azért, mert kiálltál a bátyád mellet nem vagy az. És az, hogy úgy állsz az édesanyádhoz nem azt jelenti, hogy nem tiszteled vagy ilyesmi. Csak a rengeteg felgyülemlett fájdalom, amit az évek alatt tőle kaptál egyszerre kiszaladt. Kislány nem te vagy a hibás - simogatta meg az arcom. Az ölébe ültem de még így is magasabb nálam. -Akkor is rossz embernek érzem magam - kötöttem az ebet a karóhoz. -Nem. Nem vagy az - szállt vitába - Csodálatos vagy. Hatalmas szíved van, amivel jobban tudsz szeretni, mint bárki ezen a kibaszott bolygón. Ezt talán én tudom a legjobban. Kislány, ha rossz ember lennél, akkor nem védte volna ma meg a bátyád, nem jöttél volna utánam a reptérre és nem lettél volna ilyen jóba Kevinnel. Arany szíved van, amit nem minden ember tud értékelni. És ez nem a te hibád - magyarázta. Nekem pedig kezdett leesni az egész. Nem én vagyok a rossz ember, hanem anyám amiért így reagált. Simogatta még egy ideig a hátam, amíg meg nem nyugodtam. -Oké vagy? - kérdezte. -Uhum. -Akkor elmehetek fürdeni? - nyomott egy puszit a hajamba. -Uhum - ültem le az ágyra mellé. Nyomott egy puszit a homlokomra és bement a fürdőbe. Nyomkodtam a telefonom, amikor az övé elkezdett pityegni. Folyamatosan jöttek üzenetei, én meg nem tudtam eldönteni, hogy ki lehet ekkora őrült. Elvettem a telefonját és megnéztem volna, hogy kiaz, ha kiírná. Megforgattam a szemem és felhúztam a képernyőt, de kódot kért. Megpróbáltam a születésnapját, aztán az ilyen egyszerű próbálkozásokat, mint az 1111, de azt se fogadta el. Végül megpróbáltam még egy kódot és azt elfogadta. Elmosolyodtam. A dátum volt mikor összejöttünk. Megnyitottam az üzeneteit és valami Laurát írt. Nem Laura volt a csaj, akivel Amerikába voltak? Csak meg akartam nézni ki volt, de nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg az üzeneteket. Undorító dolog tudom, de na. Lány vagyok és féltékeny típus.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azonnal eltűnt a mosoly az arcomról. Lezártam a képernyőt és az ágyra dobtam a telefont. Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Leszaladtam az emeletről úgy ahogy voltam és ki a házból. Ezek őrültnek fognak hinni, annyit rohangálok össze-vissza. Beültem az autóba és elindultam. Fogalmam sincs, hogy hova de elindultam. Nem nagyon láttam az utat a könnyeimtől, úgyhogy csak vezettem a sötét utcákon. Az egyik kanyarnál, mivel fagyott éjszaka kicsúszott a kocsi kereke és nem tudtam időben elrántani a kormányt, de egy másik kocsinak ütköztem. Aztán minden elsötétült.
