Az szakított félbe mindent, hogy a Daninak csörögni kezdett a telefonja.
-Szerintem hiányolnak - nevettem fel. Röhögve nyúlt a zsebéhez és kivette azt.
-Lehet - közölte, mikor látta a menedzsere nevét. - Van 10 perced felöltözni - nézett rám. Összehúztam a szemeim - Ne gondold, hogy nem jössz velem - röhögött ki.
-A bátyámnak azt mondtam nem megyek
-Akkor én majd azt mondom, hogy sikerült meggyőznöm - vágta rá. Nevetve mentem be a fürdőbe, hogy átöltözzek. Pontosan 10 perc múlva megálltam előtte, átöltözve.
-Ez rekord - nézett az órájára. Megforgattam a szemem és megfogtam a kezét. Lementünk a kocsijához és elindultunk a Park felé.
-És mégis... Mióta tudod? - kérdezte.
-Egy hete nagyjából. És 13 hetes - válaszoltam.
-Nem akartad, hogy tudjam... Igaz? - pillantott rám.
-Igen - fújtam ki a levegőt - Nem szerettem volna, ha nehezíti ezt az egészet. Ígyis nehéz volt mindkettőnknek, de az csak jobban fájdította volna a te szívedet is - magyaráztam meg az okát. - Viszont az eszembe se jutott, hogy bántsam őt! - tettem hozzá gyorsan.
-Azt gondoltam - bólogatott. Leparkolt a Budapest Park előtt és a hátsó résznél bementünk. Valahogy hátramentünk a színpad mögé, miközben én a kint összegyűlt tömeget néztem. Rengeteg ember és mind azért vannak itt, hogy őt hallják. Mérhetetlen büszkeség fogott el hirtelen. Hátul voltak a srácok akik idegesen pillantgattak körbe, Danit keresve a tekintetükkel, akinek 10 perce a színpadon kéne lennie. Ahogy Kevin meglátott minket, ahogyan kézen fogva sétálunk feléjük megkönnyebülten elröhögte magát.
-Nem is ti lennétek - közölte mikor odaértünk. Dani elment átöltözni gyorsan, én pedig megöleltem a fiút.
-Bolondok vagytok - suttogta a hajamba.
-Tudom - váltam el tőle és nevetve néztem a szemébe. Nyomott egy puszit a homlokomra.
-Amikor azt mondtam, hogy beszélj vele nem arra gondoltam, hogy késse le miattad az eddigi legnagyobb koncertjét - lépett mellénk a bátyám.
-Én igen - közöltem elgondolkodva. Röhögve elkapta a vállam és magához húzott.
5 perccel később Dani is megérkezett, egy másik ruhában. Fekete póló, egy piros mellény, elöl csatólhatós és egy fekete nadrág. Elismerően néztem rá, jól nézett ki. Összepacsiztak a fiúkkal, aztán megállt előttem. Lábujjhegyre álltam és nyomtam egy csókot a szájára.
-Ügyesen - mosolyogtam rá. Egy féloldalas mosolyra húzta a száját. Nyomott egy puszit a homlokomra, majd hátat fordítva nekem felszaladt a színpadra, hogy elkezdje élete koncertjét. Miközben előre sétált felcsendült a Megmondtam jól ismert dallama.
-Megmondtam, de ti nem hittétek - emelte a szájához a mikrofont. - Tényleg semmire nem vittétek! Nem tudják mennyi szart átéltem, Nincsen gond végre van már pénzem - ért a színpad elejére. Lement a zene és mosolyogva nézett körbe a közönségen.
-Hát helló Budapest Park - mondta a mikrofonba. Hatalmas sikítás volt a válasz - Láttam, előttem a fiúk már megcsinálták a bulit, dehát természetesen nem olyan jót, mint én - poénkodott, mire a közönség elnevette magát.
-Na viccet, félretéve. Még jó, hogy ez nem volt vicc - folytatta a hülyéskedést, mire a fiúk mellettem nevetve mutogatták neki a középső ujjukat. Leénekelt pár zenét még, aztán egy pár pillanatra megállt.
-Mit szólnátok, az Akárki-hez? - kérdezte meg végül.
-Nem kell nekem akárki
Te vagy az a lány, akire tudok várni - énekelte, aztán a közönség felé tartotta a mikrofont, jelezve, hogy szeretné megénekeltetni őket.
-Veled én nem játszom
Mindig megmentesz - fordult meg és folyamatosan a szemembe nézve sétált hátrafelé.
-Te vagy minden álmom
Nem mindegy
Téged akarlak - folytatta, majd abbahagyta, és miközben a közönség énekelt tovább mögötte, ő kinyújtotta a kezét felém, azt jelezve, hogy szeretné, ha odamennék. Rápillantottam az éneklő tinikre/fiatalokra, majd megint rá. Elmosolyodtam és a tenyerébe csúsztatva az enyémet, hagytam, hogy a kezemnél fogva előrébb húzzon.
-Nem kell nekem akárki
Te vagy az a lány, akire tudok várni
Tudom azt, hogy hogy kéne veled jól bánni
Enyém leszel egyszer, legyen akármi - fejezte be és csillogó szemekkel nézett engem, miközben a dallam elhallgatott és a színpad előtt álloktól különböző kérdések záporoztak. Elmosolyodtam és picit oldalra döntöttem a fejem, várva, hogy mit szeretne. Kérdőn nézett rám, mint egy megerősítésre várva, hogy szabad-e? Aprót bólintottam, mire lehajolt hozzám és nyomott egy óvatos csókot a számra. Homlokát az enyémnek döntötte és a sikoltozást hallva, egymásra nevettünk. Nyomott egy puszit a homlokomra és elengedett. Hátrasétáltam a többiekhez és egy hatalmas vigyorral a fejemen megálltam mellettük. Kevin oldalról átölelte a vállamat és nyomott egy puszit a hajamba.
Pár órás koncert volt, mégis mintha egy pillanat lett volna az egész. A színpadon ugrált, teljes beleéléssel, talán mint még soha, a fiúkkal az ének mellett hülyültek is a színpadon. Nekem mégis a kedvenc részem a vége volt, mikor sírva guggolt a színpad elején a fiúk pedig hátulról átölelték. Egy oszlopnak dőlve néztem az egészet, mosolyogva, miközben megsimítottam a hasamat.
-Te leszel a következő, akire ennyire büszke leszek - suttogtam. Összetartóbb társaságot nem tudnék mondani, mint ők. Jóban-rosszban, mindenhol. Kiállnak egymásért és segítik a másikat. Emellett pedig büszkék egymásra, mert mind elértek az életben mindent, amit szerettek volna. A lábuk előtt volt minden, mégis nem felejtették el, hogy honnan jöttek. Együtt sétáltak le, én kicsit arrébb mosolyogva figyeltem, ahogyan összenevetnek. A barátom azonnal engem kezdett keresni a tekintetével, aztán amikor megtalált elindult felém. Közelebb léptem és megöleltem.
-Büszke vagyok rád - suttogtam a mellkasába.
-Sokadjára hallom már ezt a mai napon, de tőled esik a legjobban - motyogta a hajamba. Felemeltem a fejem és mélyen a szemébe néztem - Hogy voltam képes egy ilyen csodát, mint te eldobni magamtól? - kérdezte, sóhajtva egyet.
-Nem az a lényeg - ráztam a fejem. - Csodálatos volt, amit lehoztál most. - tereltem vissza a témát a koncertjére.
-Sok mindenki más is közre játszott ebben
-Értjük, hogy nagyon szerelmesek vagytok, de mi meg szomjasak, úgyhogy mehetnénk? - állt meg mellettünk Bruno.
-Hangulatgyilkos - forgattam meg a szemem, mire Dani nevetve átölelte a derekam és nyomott egy puszit a fejemre. Kimentünk a kocsikhoz, majd a fiúk lakására mentünk. Megálltam a ház előtt és felnéztem arra. Hiányzott ez, hogy újra teljes legyen minden. Ugyanolyan már soha nem lehet, de teljes egész még igen. Dani lépett mögém és átölelte a derekamat.
-Min gondolkodsz? - morogta a nyakamba. Az érintésétől kirázott a hideg.
-Csak... Annyi minden történt, de mégis itt vagyunk - fordultam felé és megfogtam a kabátja két részét.
-Mert sajnos vagy nem sajnos mindig a szerelem győz - mondta, a szemembe nézve, miközben elhúzta a száját.
-Szerintem nem sajnos - simítottam meg az arcát. Elmosolyodott és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Köszönöm, hogy megbocsátottál - mondta.
-Szeretlek és ezen nem változtat semmi. Sajnos - tettem hozzá, elfojtott mosollyal.
-Persze, gondolom - bökött az oldalamba, mire nevetve összegörnyedtem.
Naaaaaa, talán egy story aminek a vége happy end? 4 rész és kiderül🤭❤️
