Valahol a Balatonnál °|Befejezett|°

7. fejezet

December 30.

Mindenki a kocsikhoz tömörült. Én idefele anyával és apával utaztam, míg a többiek Bernivel és a barátjával. Most kénytelenek lesznek velem is időt tölteni.
-Most mehetek Berniékkel? - Kérdeztem gyanakodva.
-Igen. Tehát, akkor Ábel, Kornél és Luca megy a másik kocsival, a többiek meg velem jönnek. - Egyeztetett apa. Mindenki beült a helyére és elindultunk a Balatonpartra. Az autó úton beszélni akartam Ábellel.
-Pszt. - Böktem meg a vállát.
-Igen? - Kérdezte.
-Beszélnünk kell. - Suttogtam bele közvetlen a fülébe. Az összezárt hely miatt erre nem volt alkalmunk, főleg, hogy az akiről beszélni akartam, a járműben tartózkodott.

A sétányon hátul maradtam Ábellel.
-Beszélni akartál velem. - Nézett le rám.
-Igen. Szóval miért mondtad azt, hogy nekem ő kellene? - Tördeltem a kezem.
-Mert én így látom. - Felelte szomorú mosollyal az arcán.
-De...miért? - Pislogtam a szemébe nézve.
-Luca amióta ismerlek, nem jártál senkivel, és lehet, hogy azért van mert még nem jött el az igazi de mi van, ha végig ott volt előtted? - Kérdezte félmosollyal az arcán.
-Úgy érted Kornél? - Suttogtam könnyes szemekkel, magam sem tudom miért.
-Igen. - Bólintott.
-És...és ha ő nem így érez? - Töröltem meg a szemem.
-Bízz bennem. Látom, már éve eleje óta látom. - Kacsintott.
-Hű. - Néztem magam elé. Mosolyogva ingatta a fejét, megértem miért.
-Köszönöm. - Öleltem meg és elsírtam magam.
-Ugyan. - Nevetett.
-Nem...ez a legkevesebb amit a csók után kaphatsz. - Csóváltam a fejem. Nem szólt semmit, csak a többiekhez sietett. Láttam, ahogy Kornél felénk néz, és akkor rájöttem. Hogy lehettem ilyen vak? Komolyan próbáltam magammal elhitetni? A fejemet rázva odamentem a barátaimhoz és a családomhoz.
-Mi az? - Kérdezte Kornél, mély barna szemével pásztázva.
-Semmi. - Ingattam a fejem, és én tényleg nem vettem észre mennyire oda vagyok ezért a fiúért...

Itt az újabb rész. Remélem elnyerte a tetszéseteket, ha van időtök írjatok egy kommentet vagy nyomjatok egy vote-t.

Jó hétvégét nektek!❤