14. fejezet

29 10 6
                                    

December 30.

Mindenki más már fürdött, és az alváshoz készülődött. Én viszont ugyanabban a pózban feküdtem, zenét hallgatva. Az emlékek hatására forró könycseppek futottak végig az arcomon. Hasra vágtam magam és a Someone loved you dallamával a fülemben zokogtam a párnámba, pont azokkal az érzésekkel, mint két éve tettem tizenhárom évesen. És soha nem fogom elfelejteni azt sem, hohy milyen hatással volt rám. Emlékszem milyen volt bemenni utána a suliba, az illatok, érzések most megtöltötték az orromat és a mellkasomat is egyaránt.
-Hé, csajszi. Jól vagy? - Haladt el az ajtóm előtt Berni.
-Igen. - Bólintottam és felemeltem a fejem a párnából.
-Nem úgy tűnik. - Rázta a fejét aggódva.
-Semmi bajom...csak kicsit egyedül akarok lenni. - Halvány mosolyt erőltettem at arcomra.
-Te tudod. - Tette fel a kezét megadóan. Felkaptam a telefonom, és zenével a fülembe magamra rángattam a bakancsom. Felvettem a hosszú fekete kabátom és levágott ujjú kesztyűmet is. Felkaptam a pótkulcsot az asztalról. Bezártam magam után az ajtót, és leosontam a lépcsőn. A főút melletti járdán kezdtem el sétálni.

Már fél órája róttam az utcákat, amikor különös hangra figyeltem fel. Beálltam egy bokor mögé és a játszótér felé néztem, amin valami ismerős alakot pillantottam meg. De az arcát még nem tudtam teljesen kivenni. Amikor megfordult mertegy másik srácnak mondott valamit konkrétan szívrohamot kaptam. Az lehetetlen! De, ahogy jobban vizslattam az arcát, már biztos lehettem benne, hogy ő az. Elterveztem, hogy elsétálok mellettük, a járda úgyis arra vitt. Próbáltam ügyelni arra, hogy ne remegjenek a lábaim. Éppen a Shape of you indult el amikor:
-Luca? - Kiáltott felém Fülöp. Felkaptam a fejem, mert arra nem számítottam, hogy felismer.
-Igen? - Emeltem fel a fejem. És akkor találkozott a tekintetünk, és mintha szikra robbant volna a levegőbe attól, hogy elmosolyodott.
-Mit keresel itt? - Kérdezte döbbenten.
-Szilveszter. - Vontam meg a vállam. Mosolyogva nyugtázta, igazából nemtudom minek kérdezte meg, elég logikus. A szívem továbbra is a torkomba dobogott, ahogy a szemembe nézett. A haverjai felváltva kapkodták a tekintetüket azt se tudva, hova nézzenek.
-Kikkel vagytok itt? - Tette fel az újabb kérdést, tekintetét továbbra is az enyémbe fúrva.
-Barátokkal és családdal egyben. - Feleltem zavartan.
-Még mindig leszeded a fejem, ha elmondom bárkinek? - Kíváncsiskodott viccesen.
-Azóta senkinek nem mondtad?? - Tátottam el a számat.
-Megígértem, nem? - Kacsintott.
-Igen. - Suttogtam lesokkolva.
-Szóval még élni fogok egy idejig. Nem? - Jött pár lépést közelebb.
-Remélem. - Suttogtam és a fagyban a leheletem is látszott.
-Én is. - Ért oda hozzám amitől a szívem, mintha újra dobogni kezdett volna, oly sok év kihagyás után. Visszatért valami a lelkembe ami nekem az életet jelentette...

Meghoztam az újabb részt, ami ugyan tegnap kész lett, de az időm elég kevés volt. Szerintetek mi fog történni ezután?

Szép napoot!

N

Valahol a Balatonnál °|Befejezett|°Where stories live. Discover now