8. fejezet

34 11 0
                                    

December 30.

Ábel mellé ültem az étterembe. De hozzá kell tennem, hogy végig Kornél furcsa tekintetét éreztük a hátunkon, aki velünk szembe foglalt helyet.
-Ti, mióta vagytok ilyen jóba? - Mutatott ránk felváltva.
-Én csak meghallgattam Lucát és beszélgettünk. - Tette fel védekezően a kezét Ábel.
-Jézusom, az embernek már barátai sem lehetnek? - Tártam szét a karom kérdőn. Esküszöm Kornél ivott valamit, ezelőtt sosem zavarta, ha kicsit többet vagyok másokkal.
-Bocs, csak ez új. - Mosolygott, de ez a mosoly nekem valami mást rejtett.
-Beszélhetnénk? - Néztem ráj jelentőség teljesen.
-Persze. - Vonta meg a vállát, majd intettem neki, hogy kövessen.
-Kornél mi a fene bajod van?! - Kérdeztem amikor kiértünk az étteremből. Kifejezéstelenül nézett rám és megszólalt.
-Történt köztetek valami. - És ami a legszomorúbb az egészben az, hogy ezt nem kérdezte, hanem kijelentette. Csalódottan ráztam a fejem.
-Azt hittem, jobban bízol bennem. Szomorúan bámultam a két barna szempárba.
-Bízom benned, csak akkor legyél őszinte. - Tette zsebre a kezét.
-Sétáljunk. - Tanácsoltam. Bólintott és a Balatonpartra sétáltunk. Mindketten helyet foglaltunk a móló szélén.
-Mi történt? - Kérdezte.
-Ábel...Ábel..megcsókolt. - Böktem ki.
-Mi??? - Emelkedett fel a szemöldöke. Mindent elmeséltem neki onnantól kezdve, hogy elakartam terelni a gondolataim, csak azt nem említettem, hogy a fejembe ő volt amit elterveztem tüntetni.
-Sajnálom, hogy nem mondtam el. - Sütöttem le a szemem.
-Ne viccelj, én sem mondtam volna el a helyedbe. Felálltam, utánam pedig ő is.
-Köszönöm. - Suttogtam és a fejem szorosan a nyakához nyomtam.
-Ugyan. - Legyintett, miközben átkarolt. Könnyes szemmel néztem rá, amikor eltoltam magamtól, talán sosem fogja megtudni mennyit jelentett ez az ölelés...

Sziasztook! Itt lenne az elmaradt rész. Szerintetek, hogy fog dönteni Luca? Ábel vagy Kornél? És mi fog történni ezután? Délután vagy estefele hozom a következőt.

Jó olvasást.❤

Valahol a Balatonnál °|Befejezett|°Where stories live. Discover now