A kalóz király (BEFEJEZETT)

11.rész

Xavier pov.

Megkerestük a házat és berendezkedtünk. Hatalmas volt és meseszép.

- Sikerült kipakolnod? - kérdezte mosolyogva bátyám az ajtóból.

- Nagyjából igen. - bólintottam viszonozva az ajak görbületet.

- Akkor jó, Mark bácsiék készítik a vacsorát. De megengedték, hogy körbe nézzünk napnyugtáig.

- Jó! - mondtam mosolyogva.

- Ez a beszéd öcsi! - borzolt hajamba. Bele karolva indultunk el felmérni az új környezetünket.

A város sokkal másabb, mint a sziget. Erre számítottam, de azért ijesztő. Sokkal többen vannak itt, mint otthon és más embereket is véltem felfedezni. Nat igyekezett nem mozdulni mellőlem, de a sok ember miatt egy pillanatra elszakadtunk. Mire felnéztem a sok árus közül, amelyek körbe vettek ő már eltűnt szemem elől.

- Nat! - néztem körbe riadtan - Merre vagy bátyó?!

Keresgélni kezdtem és rohanni. A sok ember és a hangok miatt úgy éreztem mintha csak körbe-körbe forognék. Elfogott a szédülés és úgy éreztem menten elájulok.

- Hé, jól van? - fogott karomra lágyan valaki a tömegből és megtartott.

- N-nem... - nyögtem gyengén.

- Üljön le! - vezetett egy csendesebb részre. Amikor felnéztem egy nálam idősebb fiú nézett rám. Bár sokkal öregebbnek látszott a borostája miatt és most vettem csak észre, hogy a jobb karja a könyökétől amputálva van. Katonái uniformist viselt, de arra is ráférne már egy mosás.

- Köszönöm... - mondtam zavartan és próbáltam megnyugodni.

- Elveszett a tömegben?

- Olyasmi. A bátyámmal vagyok, de a nagy forgatagban elvesztettem őt.

- Jobban jár, ha ilyenkor kimászik a tömegből. Elég veszélyes tud lenni. - mondta hátat fordítva nekem és elindult az ellenkező irányba. Utána akartam szólni, de ő már addigra eltűnt az ember tömegben. Furcsa volt és hideg, de mégis vonzott. Bele pirultam, ahogy utána nézve felidéztem arcát.

- Xavi! - hallottam meg bátyám aggódó hangját, majd végül őt magát is megpillantottam - Hála égnek meg vagy!

- Igen... Meg... - motyogtam.

- Mitől ilyen piros az arcod?

- Csak... Fullasztó volt a tömeg. - kerestem valami kifogást, hogy tereljem a témát - De most már menjünk haza.

- Rendben. Gyere öcsi. - segített fel és hagyta, hogy bele karoljak. Titkon, hazafelé még mindig a megmentőmet kerestem. De nem láttam őt sehol sem. Szomorúan vettem tudomásul.

Visszamentünk a házba, ahol átnéztem a naplót, amit apától kaptam. Olyan sok tudományos felfedezésről írt. Nem győztem új oldalra lapozni és a sorokat olvasni.

A terasz csendes sarkában élveztem a pontos mérések adatait mikor a szemem sarkából megpillantottam valamit. Leraktam a naplót óvatosan és felállva közelebb mentem. Kinéztem a teraszról és ott megláttam. Ő volt sz, hajléktalan férfiak mellett ült. Szívem nagyot dobbant és éreztem, hogy kimelegszik az arcom. Mi lett velem?

Leszaladtam és séta ürügyével kiszaladtam az utcára. Vettem az egyik árustól egy kenyeret és feléjük siettem.

- Üdv újra! - léptem oda hozzá. Felnézett, de semmilyen érzést nem mutatott. Kicsit megijedtem, hogy így reagált. Leguggolva hozza érintettem meg lábát - Nem volt alkalmam megköszönni, gondoltam égések az urak! - nyújtottam át a kenyeret.