12.rész

142 13 1
                                    

Xavier pov.

Másnap azonban elment, nagyon megijedtem, hogy elijesztettem, de Mark bácsi biztosított, hogy csak gondolkodnia kell.

- Nyugi öcsi. - borzolt hajamba bátyám kedvesen - Vissza fog jönni.

- Remélem. - sóhajtottam szívemre téve kezemet.

- Ha nem, akkor én rángatom vissza.

- Nathaniel! - néztem rá meglepetten szőke bácsikámmal, de ezen néger nagybátyám és Giovanni csak halkan kacagott.

- Elnézést! - nyitódott ki az ajtó és megkönnyebbülésemre Antoan jött be. Egyből felálltam a székről és remegő végtagokkal megálltam tőle nem messze.

- Szia!

- Xavier én... Te olyan vagy mint egy napsugár!

- Zavarja az ember szemét? - kérdezte bután a háttérből néger nagybátyám ezt pedig egy csattanás követte - Aú!

- Bolond! - morogta neki Mark - Hagyd már hogy Antoan szerelmet valljon neki!

- Mi?

- A lényeg! Hogy amíg te nem jöttél nem hittem a boldogságban, de amióta csak ismerlek minden percemben újra éledek.

Lassan mentem hozzá közelebb és néztem fel rá. Szemei csillogtak, ahogy rám nézett.

- Rejtélyes vagy és erős. Engem boldoggá tesz, ha mosolyogni látlak.

Kedvesen mosolygott rám, ami megdobogtatta a szívemet. Kezével óvatosan nyúlt enyémért és emelte ajkai elé, hogy lágy csókot adjon rá. Fülig pirultam a kis gesztustól, de mosolyogtam és nem néztem oldalra.

- Akkor... Ez azt jelenti, hogy...

- Igen.

Közelebb léptem és a kezeim közé vettem az arcát.

- Szeretlek.

- Én is téged. - hajolt le hozzám egy csókra, amit készségesen viszonoztam is.

Már érték mindent, amit apa anyával tett. A csókok, az ölelések. Minden apró gesztus értelmet nyert, amit egymás felé tettek. Mikor elváltunk egymástól elpirulva néztem fel rá, nem mertem a többiek felé nézni, csak rá.

Este ismét a csillagokat néztük, de a keze az oldalamon pihent. Fejem ismét vállán volt és halkan beszélgettünk a leglényegtelenebb témákról.

- Nem volt kutyád?

- A szigeten nem tartottunk kutyákat mert félő volt, hogy elszaporodnak. A macskák is csak a kártevők miatt voltak ott, de a kiscicákkal olykor játszottam.

- Milyen volt ott élni?

- Szerettek ott élni, mert mindenki a családom része volt.

- Szép lehetett. - húzott magához.

- Igen. Néha hiányoznak anyáék, de a bácsikáim és a tesóm helyre hozzák a honvágyamat.

- És én?

- Te más tészta vagy! - mondtam és a szájára csókoltam - Te a szerelmem vagy.

- Ahogy te is az enyém. - cirógatta oldalamat - Gyönyörűségem.

Alig hiszem el, hogy nekem mondja ezeket. Olyan boldog vagyok. Jól esik ahogy bókol és ahogy gyengéden érint meg. A szívem hevesebben ver és melegem van.

- Jól vagy?

- Azt hiszem.

- Biztos?

- Igen. - dörgöltem fejemet övének.

A kalóz király (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now