𝐒𝐳í𝐯𝐞𝐦𝐛𝐞 𝐳á𝐫𝐯𝐚

- 16 -

Nem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek egy sorscserét ennyire várni.

A jégpálya széléről néztem Szasza meccsét, és őszintén, le se tudtam venni róla a szemem.
Nem túlzott, amikor azt mondta, hogy magával húzza a csapatot azzal, ahogyan játszani tud, mert gyakorlatilag uralta a jégpályát.
Támadói posztban volt, de úgy éreztem rajta, hogy kimondottan vagy kimondatlanul valamilyen szinten csapatkapitány-szerepe is van, mert végig azt lehetett róla leszűrni, hogy a fejében van már az egész meccs, százféle végkimenetellel és mindig tudja, mit csináljanak ahhoz, hogy megnyerjék, és mindenki hallgat is rá.
Nem láttam még hokimeccset élőben, úgyhogy bár elvileg tudtam, mégis ledöbbentett, hogy ez egy ennyire intenzív, gyors és durva sport, konkrétan én fáradtam el, ahogy néztem őket.
Na jó, valójában a megszállottja lettem a sportnak, és a meccs minden megszakításánál azért szurkoltam, hogy még tartson jó sokáig, hogy hagyj nézhessem.
Persze, volt egy kis motivációm erre a jégpályán, huszonhetes, "Varga" feliratú mezben.
Nem sejtettem, hogy ennyire képes leszek újra szerelembe esni attól, ha sportolni látom.

Megnyerték a meccset, természetesen, én pedig vigyorogva úgy tapsoltam a pálya szélén, hogy nem csodálkoztam volna, ha napokig piros lesz a tenyerem.
Amikor lejöttek a jégről, Szasza szándékosan a végére maradt, félkézzel levette a sisakját és odacsúszott hozzám a palánkhoz, ami mögött álltam.
A haja enyhén kócos volt, picit nedves, és a homlokára lógtak a tincsei, az arca néhol kipirult az intenzív mozgástól, az állkapocsvonala jobban kirajzolódott, a lehellete pedig láthatóvá vált a hidegben.
Ez a szívdöglesztő látvány eszembe juttatta, hogy milyen szinten vagyok beleesve.
Tegnap este beszéltem vele üzenetben legutóbb, így alig vártam, hogy ma élőben is beszélhessünk.
- Szia - mosolyogtam rá a palánknak támaszkodva, ahogy odacsúszott hozzám.
- Helló - pillantott rám egy apró mosollyal az arcán, majd hozzám hajolt és köszönésképpen kérdés nélkül megcsókolt.
Az ajkai érintésére végigjárt belül az a kellemes érzés, és a pillangóimmal a gyomromban nyúltam a hajához.
Ahogy elhajoltunk egymástól egy picit, Szasza még a jégen, a palánk felett közel az arcomhoz, mosolyogva elszakította a tekintetét az ajkaimtól, a szemembe nézve.
Ezzel az apró, magabiztos mosollyal az arcán kishíhán annyira elgyengítette a végtagjaimat, hogy készen álltam egyensúlyt vesztve összeesni - pedig nem is én voltam a jégen.
- Nagyon jó volt - szólaltam meg őszintén, megdicsérve - Főleg te. Azt hiszem, nyitott lettem erre a sportra - mosolyogtam rá - És egyébként, csak hogy tudd, idefele a buszúton a szabályokat olvastam, hogy képben legyek, szóóóval én is neked adok igazat, és egyetértek, hogy ki kellett állítani azt a srácot a másik csapatból.
- Oké, ha feleségül akarod vetetni magad, a legjobb úton jársz - közölte egy apró mosollyal az arcán.
- Tulajdonképpen, ha jól számolom, most már megütöttem a pontszámot - hoztam fel jókedvűen még a régebbi beszélgetésünket, amit a szülinapomon kezdtünk a sulijuk udvarán.
- Na, lehet mégis megelőzöm a szüleimet akkor - gondolt bele szórakozottan a korai esküvőt tekintve, mire halkan elnevettem magam.
Időközben lassan ketten maradtunk a jégpályánál, úgyhogy körbepillantottam.
- Egyébként legálisan vagyunk még itt bent? - néztem körbe.
- Életem poénja lenne, ha kiraknának egy jégpályáról.
- Most valamiért elfogott a hangulat, hogy be akarok menni hozzád - láttam be - Csak nincs korim, szóval mindegy.
- Béreljek neked egyet?
- Nyitva van a kölcsönző most?
- Nem, de mindenkit ismerek innen, megoldom, nyugi.
Mosolyogva átgondoltam a dolgot, majd végül megadtam magam az ötletnek, amit leolvasott az arcomról, úgyhogy rátért a megvalósításra.
- Hányas kell?
- Kilences. De közelebb van a nyolcashoz, mint a negyveneshez, ha ne lenne.
- Miért van ilyen kicsi lábad? - röhögte el magát.
- Nem tudom - nevettem fel én is.
Szasza mosolyogva nézett rám.
- Oké, átöltözök, aztán hozom - csúszott hátra a jégen egy halvány mosollyal az arcán.