𝐒𝐳í𝐯𝐞𝐦𝐛𝐞 𝐳á𝐫𝐯𝐚

- 22 -

- Ki az? - hallottam meg Emma hangját, ahogy nagy levegőt véve bekopogtam a fürdőszoba ajtaján.
Gyenge volt a hangja, amitől összeszorult a szívem, és csak tovább erősödött bennem minden, ami akaratomon kívül idevitt hozzá.
- Bejöhetek? - kérdeztem vissza, éreztetve, hogy nem kihajtani akarom innen, hanem hozzá akarok bemenni.
Nem voltam benne biztos, hogy egyből felismerte a hangomat.
Emma valószínűleg ekkor tápászkodott fel, majd kattant a zár és kinyitotta a fürdő ajtaját.
Szembekerültünk egymással - kócos volt a haja, elkenődött a sminkje, és könnyes az arca.
Ahogy meglátott engem, és végigpillantott rajtam, kínosan elnevette magát, elfordította a fejét és dühösen csukta is volna rám az ajtót egyből.
Nem lepett meg.
Ő visszalépett a fürdőbe, én viszont utánamentem, becsukva az ajtót magam mögött.
Tudtam, hogy hajszál híján vagyok, hogy mindent a fejemhez vágjon, számítottam rá és vállaltam is - tudtam, milyen helyzetben van, és tudtam, hogy én is ugyanezt tettem volna tíz hónappal ezelőtt, ha az a bizonyos lány rámnyitott volna a fürdőben, mégsem éreztem azt, hogy bánom, hogy idejöttem.
- Mit akarsz mondani, Regi? - nézett rám könnyes szemekkel, egy kicsit oldalra lépve, hogy megtartsa az egyensúlyát álló helyzetben, megszédülve - Tudok kapásból egy embert, akinek beszélhetsz és aki szívesen hallgat, szóval ne nekem - tört ki belőle Szasza bőrdzsekijére pillantva, majd rám.
Hagytam, hogy kitörjön belőle akármi, ami benne lehet, csak hogy kimondhassa, én pedig hallhassam, mert hallani akartam, miközben igyekeztem megtartani a kiegyensúlyozottságomat, hogy kezelni tudjam a helyzetet.
- Nem tudom, hogy miért vagy itt, de ha azért, mert sajnálsz, akkor komolyan nem tudom, hogy hogyan ugorjak ki az ablakon! - mutatott felém Emma. Érződött rajta, ránézésre is lejött, hogy nincsen jól, részben az alkohol miatt, részben pedig, mert teljesen szét volt csúszva - Rohadtul nincs szükségem arra, hogy még te sajnálj, miután lenyúltad a barátom, és még azt a kibaszott három hetet se hagytad meg vele nekem, amíg lett volna esélyem, hogy úgy nézzen rám, mint most rád, szóval most te vagy, Regi, a lehető legrosszabb ember, aki vigasztalni tud ebben a helyzetben! Nagyon szép, hogy idejöttél most, hogy azt mondhasd magadnak, hogy te mindent megtettél, támogató vagy és nem utálhatlak, de ettől még ugyanúgy baszd meg, mert nem törlöd el vele, hogy veled csaltak meg és miattad dobtak, akkor valahogy nem éreztem a támogatásodat, minderre rá pedig Szasza még folyamatosan is csak téged véd, folyamatosan téged, amiből rohadtul elegem van, de kösz, hogy most még szánalmasnak is érzem magam! Könyörgöm, Regi, ne játszd most a cuki lányt, mert így is az idegösszeomlás szélén vagyok, és nem fogod tudni elérni, hogy máshogy nézzek rád!
- Oké, Emma... - szólaltam meg igyekezve nyugodtan, de félbeszakított.
- Ha most bocsánatot kérsz, tényleg megölöm magam. Rajtam nem segít, te meg nem fogod őszintén mondani, hogy sajnálod, és nem is fog felmenteni a szememben.
- Nem is mondtam, hogy fel akarom menteni magam a szemedben.
- Akkor miért beszélgetünk? - nevette el magát pattanásig feszülten.
- Hallottam, hogy itt vagy, és tudni akartam, hogy hogy vagy, mert felelősségem van benne, de nem várom el tőled, hogy ne így viszonyulj hozzám, mert megértem, én is így viszonyulnék magamhoz, és jogod is van hozzá - mondtam őszintén.
Emma először meglepődött, majd keserűen elnevette magát.
- Kösz, hogy érdekel, hogy hogy vagyok. És igen, van benne felelősséged, kurvára, jó reggelt.
- Tudom.
Erre nem tudott mit mondani, úgyhogy dühösen csak megtörölte a szemeit.
- Nem volt célom neked rosszat okozni - mondtam ránézve.
- Akkor lehet, nem kellett volna ráhajtani a barátomra mondjuk! - csattant fel újra.
- Az se volt célom, hogy elszedjem tőled, Emma!
- Ja, vágom, csak úgy alakult, hogy dobva lettem a szarba, tényleg, jó, hogy mondod - ironizált könnyes szemekkel, kínosan - Hagyjuk ezt a beszélgetést, Regi, komolyan csak felbasz.
- Rendben - engedtem el a kezeimet feltéve, mert már eddig is csodáltam, hogy nem küldött el korábban.
Már mentem volna ki a fürdőből, amikor Emma utánam szólt.
- Mióta van köztetek bármi?
A kérdésére megálltam és visszafordultam hozzá.
- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza.
- Amikor együtt voltam vele, mennyi volt közöttetek? - egészítette ki a kérdését - Csak hogy tudjam, hogy minderre rá még hazudott is-e nekem.
A hajamba túrtam, majd válaszoltam.
- Csak beszélgetések - néztem rá, az alapvető kérdésére válaszolva - Tényleg. Az anyukája kiállításán, karácsonykor, amikor náluk voltam Anyával, a mozizáskor, Márknál, és szilveszterkor - soroltam az alkalmakat.
- Miattad maradt ott szilveszterkor, ugye?
Egyszerre lepett meg és nem is, hogy felhozta ezt.
Pont olyan kérdésnek éreztem, ami valószínűleg azóta benne lehet, csak soha nem tette fel hangosan.
- Lilinek ígérte meg, hogy megvárja az éjfélt náluk. De beszélgetett velem szilveszterkor - vallottam be.
- Csak beszélgetett?
Női megérzések.
Egy pillanatig se becsültem alá őket.
- Sokat beszélgettünk - tettem hozzá a hajamba túrva - Nem volt több köztünk ölelésnél, és az se tartott sokáig. Komolyan - erősítettem meg, mire az előttem álló lány megtörölte a szemeit.
- Akkor gondolom, vigasztaljon az, hogy csak egymásba szerettetek.
Ahogy ezt Emma mondta, hangosan dobbant egyet a szívem.
Eszembe jutott a pillanat, ahogy Szasza majdnem megcsókolt az erkélyükön szilveszterkor - megkérdeztük magunktól, hogy "mi lenne, ha...?".
Azt hiszem most vált világossá számomra a válasz arra a kérdésre.
- Tudod, Regi, az a vicces, hogy Szasza úgy szakított velem, hogy nem miattad, és én már akkor se hittem el.
- Tényleg nem csak miattam - próbálkoztam.
- Akkor ki miatt? - nevette el magát Emma idegesen - Lehet mondani, hogy azért, mert nem működött a kapcsolatunk, de tudod, nyilván nem működik, hiába teszek bele mindent, ha ő közben nem velem akar lenni! Azért nem működött, mert nem akarta, hogy működjön! Azt nem értem, hogy mi a szart keresett így mellettem egyáltalán!
- Mi sem gondoltuk, hogy... - válaszoltam, de nem hagyott kibontakozni.
- Tudod, hogy jöttem vele össze? - borult ki, majd folytatta - Hogy összevesztem vele részben miattad, ő azt mondta, hogy semmi köze hozzád, hogy ne aggódjak miattad, lefeküdtem vele, meg még párszor később, azért, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva veled randizzon! Őszintén, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor utána megtudtam, hogy külön vagytok, egészen addig, hogy most meg még vissza is ment hozzád! Három éve szeretem őt, Regi, kibaszott három, az egyik legjobb barátja voltam, te decemberben ismerted meg, és mégis hozzád ment vissza, mégis téged választott, és még a barátságunknak is kurvára annyi, szóval még barátként is elveszítettem! Nem simán egy kapcsolatot tettél tönkre, érted ezt amúgy? - fakadt ki belőle - Tudod, milyen szar érzés? Három évet reménykedtem végig, hogy lehet belőlünk valaha valami, hogy nézhet rám úgy, ahogyan én is rá, kivártam az egészet, végignéztem, ahogy megy, változik az élete, amiben mindig csak egy jó barát voltam, ahogy ismer meg új embereket, ahogy egyszer ez jön be neki, egyszer az, a hullámvölgyei, a kapcsolatai, mindent végignéztem, és most végre úgy tűnt, hogy lehet belőlünk bármi, erre megjelensz, Regi, és... nyilván két kézzel kapaszkodva próbáltam mindent megtenni, hogy megtartsam! Nyilván féltékeny voltam, ragaszkodtam, nyilván féltem attól, hogy mindezek után az lesz belőlünk, ami végül lett, hogy mindezek után a végén nyilván nem én voltam az, akit választott! És ki vagyok segítve, hogy csak beszélgettetek, meg hogy csak megölelt, ki vagyok segítve azzal, hogy fizikailag nem megcsalt veled, hanem csak kurvára beléd tudott szeretni, és te érdekelted jobban, miközben én ott voltam neki, sokat segít a helyzetemen, hogy nem őt tudom utálni, hanem magamat, hogy ezredszer sem voltam elég, vagy nem tudtam az lenni, aki neki kell! Tudom, rohadtul tudom, hogy nem téged kellene, hogy utáljalak, de mit csináljak? Három éves próbálkozásom és barátságom nem volt elég annyira, mint neked három hét és néhány beszélgetés, ami után végül ő küzdött érted, ő ment vissza hozzád, és néz rád úgy, mint rám soha a büdös életben! Szerinted ez ér, szerinted ezt érdemlem? Mondd a szemembe, ha igen! Mondd a szemembe, ha te is úgy gondolod, hogy neked van több jogod vele lenni, hogy neked van több jogod ahhoz, hogy szeressen, vagy hogy ér, hogy melletted találta meg a boldogságát, amiért nem lenne szabad hibáztatnom, joga van ahhoz, hogy ott legyen, ahol boldog, és akarni is akarom, hogy boldog legyen, de eszméletlenül utálom, hogy az a hely, ahol az lehet, az nem ott van, ahol én, mert az én boldogságom pedig az a hely lett volna, ahol most kurvára te vagy! - tört ki belőle őszintén, teljesen kiborulva - Szóval innentől kezdve ne próbálj meg úgy csinálni, mint ha értenéd az érzéseimet, mert megvan mindened, amit én elveszítettem! Mindened! Hogyan érthetnéd meg, hogy miket érzek, amikor a semmiből megjelentél és már is összejött neked minden? Nem mindenki olyan szerencsés, Regi, mint te!
A szavaira elkaptam a tekintetemet, lassan kifújva egy nagy adag levegőt.
Túl sok mindent tudtam volna mondani erre, amire nem éreztem elégnek a szavaimat.
- Nem ismersz, Emma - mondtam őszintén - Meg tudlak érteni. Ha nem tudnálak megérteni, nem jöttem volna ide, és nem érezném rosszul magam attól, hogy úgy alakultak a dolgok, hogy fájdalmat okoztam vele neked.
- Nem vagyok kisegítve azzal, hogy rosszul érzed magad.
- Nem is azért jöttem ide, hogy ezt hangoztassam, csak erre sarkítottad a beszélgetést - válaszoltam őszintén - Sajnálom azokat, amiket érzel, vagy ha miattam rosszul érzed magad, és azért jöttem ide, hogy ha bármit tudok segíteni, akkor segítsek, mert azt se tudtam, hogy milyen szempontból vagy rosszul itt, a fürdőben, egyedül, de ha ebbe az tartozik, hogy ne beszélgessek veled, akkor kimegyek, csak akkor mondd azt.
Emma megtörölte a szemeit, picit megint megszédült, úgyhogy a lábával egyensúlyba lépett, majd rámnézett és halkabban, keserűen elmosolyodva megszólalt.
- Tudod, mi a legrosszabb, Regi? Hogy ismerem őt annyira, hogy pontosan jól tudom, és értem, hogy miért szeret téged. Sőt, meg se lepett vele.
Nem válaszoltam, csak csendben hallgattam.
- És tudom, hogy elítélsz, tudom, hogy szánalmas, hogy most Márkkal próbálok inkább kijönni, de... őszintén, te mit tennél a helyemben? - nézett rám a karjait széttárva, teljesen szétcsúszva - Rohadt könnyű elítélni valaki olyat, akinek annyi a bűne, hogy túl sok ideje szar embert szeret.
- Tudom - néztem rá őszintén válaszolva.
Több bennünk a közös, mint azt sejtené, de nem akartam mondani, mert nem akartam magamra irányítani ezt a beszélgetést.
A következő másodpercben kopogtak a fürdőszoba ajtaján, és Emma barátnői voltak, úgyhogy kinyitottam az ajtót, és egy pillanat habozás után végül halkan elsóhajtottam magam és kikerülve a csillogós ruhákban lévő lányokat, eljöttem onnan.
Ha valaki, én pontosan jól tudom, miről beszélt.